dican4Mi a fene romlott el a Vasutasnál a nyáj elverése után? Ez az a kérdés, amire egyelőre nem tudjuk a választ, de ha tudnánk, akkor egyben Dican Feri menesztésének okát is tisztán látnánk. Az biztos, hogy Antonio Conceicao fellegvári visszatérését a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem tartjuk jó megoldásnak.

Az örök másodedző és beugró így legalább olyan váratlanul távozik, mint ahogy áprilisban megkapta a vezetőedzői esélyt. Hét hónapon át élt a lehetőséggel, a nyolcadikban jött egy kívülről nézve teljesen értehetelen összeomlás. Öt meccs, három pont, a legutóbbi négyen egyetlen rúgott gól, mintha teljesen elfelejtett volna focizni a csapat. Vagy mintha teljesen eltűnt volna az önbizalom a társaságból.

Az okokat szerintem szokás szerint a CFR vezetőinek irodáiban kell keresni. A vezetés ugyanis szokás szerint nem tudta pontosan belőni az elvárásokat, és alighanem ismét túlzott nyomást helyezett a csapatra. Márpedig ez a társaság a tavaszi idény végén vagy az idei elején is megmutatta, hogy igazán jól akkot tud teljesíteni, amikor nem is várják tőle. Amikor Iuliu Mureşan elkezdett bajnoki címről pofázni vagy 0-0-ás állásnál szünetben bement az öltözőbe “felrázni a csapatot”, csak még jobban összezavarhatta a fejeket.

Dican nem egy taktikai zseni, vagy félelmetes motivátor, viszont egy megbízható iparos. A nyáron átalakított csapata pedig pont olyan mint ő – klasszisok nélküli, de egy jó átlagra rendszeresen képes focistákból áll a társaság zöme. Viszont iszonyatosan rutintalan, 25 év alatti átlagéletkorral. Kódolva van beléjük a hullámzás, bár ennek mértéke októberig elviselhető volt.

Az egyre szélsőségesebb kilengések időszaka egybeesik Gomelt és Filipe rendszeres csapatba kerülésével. Régi mániája a CFR vezetésének, hogy az új igazolásokat minél hamarabb és minél többet a csapatban akarja látni, ezen a téren az összes korábbi edzőn nagy volt a nyomás. Ferinek sem hatalma, sem karizmája nem volt az ellenszegüléshez, viszont erre meccsek mentek rá.    

Dican mérlege a CFR vezetőedzőjeként: 41 mérkőzés, 19 győzelem, 13 döntetlen, 9 vereség, 55-37-os gólarány, 70 pont (56,91 %)               

Nyolc hónap alatt Feri az örök másodedzőből a Pászkány-korszak ötödik legtöbb meccsével rendelkező CFR-trénere lett, csak Andone (77 meccs), Ciorceri (56), Dorinel Munteanu (49) és Şunda (45) áll előtte. Ha igazak a pletykák, tavasszal Conceicao (37) visszaelőzheti – és ezzel elérkeztünk a legkényesebb kérdéshez: ki jön Dican után?

A portugál visszatérése szerintem rossz választás. Egyrészt mert egy mostaninál nagyságrendekkel jobb kerettel is minimalista, kockázatkerülő stílust játszott, a vezetés megszerzése után azonnal bunkerfocira váltva, másrészt, mert az elmúlt hat év javát a portugál másodosztályban töltötte, és sehol sem bírt ki 25 meccsnél többet. Állítólag több portugál focistát is ő ajánlott be a Fellegvárra, de talán jobb lenne egy fiatalabb, dinamikusabb és talán a klubhoz is jobban kötődő trénert is beszerezni.

Hogy az ki legyen, arról nincs igazán ötletünk. A régiek közül jelenleg csak Andone elérhető, de az ő fizetési igényeire aligha bólint rá a csődbiztos. A klub korábbi, már nem aktív focistái közül edzőként még senki se bizonyított, Panin pedig egyértelműen a sportvezetői karrier mellett döntött. Bár, jut eszembe, Dorin Toma az első helyen áll a Liga 2-ben Nagybányával – kérdés, hogy megérné neki feladni egy feljutást a Liga 1 középmezőnyéért?