beleck1Nagyon úgy tűnik, a CFR ebben a szezonban idomul az aktuális ellenfele színvonalához: a rossz csapatok ellen csapnivalóan játszik, a jók ellen pedig megmutatja, hogy tud focizni. Talán még a Steaua leverésénél is jobb meccs volt a Pandurii elleni, de a kapu előtti helyzeteknél kijött a vendégek jobb formája.

János-1907 asztaltársunk jóslata bejött a sormintáról, két győzelem–két döntetlen–két vereség ismétlődött meg immár másodszor, bár a végjáték alapján minimum egy pontot érdemelt volna a csapat. Az első negyedórában viszont még egy kiütéses hazai vereség is benne volt a pakliban, a Pandurii ekkor lefocizta a pályáról a csapatot. Nagyon látszott, hogy a sikerszériában levő vendégek duzzadnak az önbizalomtól, hisznek abban amit csinálnak – és ez ilyenkor be is szokott jönni. Hora az első félidőben kihagyott négy tiszta ziccert, mégis gátlás nélkül ellőtte az ötödiket is, ami bement.  

Ez a fajta önbizalom hiányzik viszont mostanában a Vasutas játékából. Viszont jó volt látni, hogy legalább a konok makacsság megvan a csapatban, mert a hibák ellenére is mentek előre becsülettel a fiúk. Az első félidőben Beleck fejesei, a végjátékban Cristian kapufája és Larie bombája olyan helyzetek voltak, amilyenekig sem a Iaşi, sem a Petrolul ellen nem sikerült eljutni. A gólhoz mégis kellett egy adag szerencse, visszanézve Jakolis megpattanó lövését, inkább beadni akart. 0-1 után muszáj volt belemenni egy ilyen nyíltsisakos meccsbe (18-14 lett a végére a lövések száma), érdekes módon az első félidőben a Pandurii is partner volt ebben, a másodikban viszont beállt kontrázni.  

tiago_lopes1

A meccs a belső középpályásokon és a kapuson ment el. Mincă mindkét lövést nagyon elnézte, hiába volt a kettő között három nagy védése. A Gomelt–Filipe páros céltalan lődörgését elnézve pedig nyugodtan kijelenthető, hogy ezen a poszton ilyen gyenge játékosok több mint egy évtizede nem fordultak meg a Fellegváron. Dican Feri becsületére legyen mondva, a végjátékra behozta Roşut – nem véletlenül pont az utolsó negyedórában sikerült teljesen beszorítani a Panduriit.

Így játszotok ti

Mincă 4 Nem csak rajta ment el a meccs, de a felelőség legnagyobb része az övé.
Tiago Lopes 6  Robotolt előre-hátra, ahogy szokott, bár kevesebbszer próbálkozott centerezéssel.
Larie 5 A csapat legellentmondásosabb embere volt a meccsen, remek szerelésekkel, labdafelhozatakokkal és bátor lövésekkel, de közben rengeteg rossz indítással és a a második gól előtt elvétett szereléssel.
A. Mureşan 5 Néha nagyon nem találta a labdát a Pandurii gyors kényszerítőzéseinél.
Camora 6 Tőle jött a legtöbb jó beadás.
kicsi_gol Jakolis 7 Szétfutotta a védőket, egyetlen lövéséből gól lett, még ha nem is teljesen szándékosan.
kicsi_le Gomelt 4  Annál kevés nagyobb hiba van, ha az ellenfél védekező középpályása a saját védekező középpályás mögé kerülve szabadon lőhet 25-ről.
kicsi_fel A 74. perctől Roşu 6. Felpörgette a végén a csapat támadásait.
Filipe 4 Sokat akart, de semmi haszna nem volt, a lövései teljesen erőtlenek voltak.
kicsi_le Nouvier 5 Kétszer is helyzetbe került, de egyik lövése sem volt igazán veszélyes.
kicsi_fel kicsi_sargalap Félidőben Păun 5. Sokat mozgott be középre lövési lehetőséget keresve, de rendre tőlcselezte magát.
Cristian 6 A mezőnybe is visszalépett harcolni a labdákért, a végén kapufára perdítette a legnagyobb helyzetet.
Beleck 6 Jól osztogatott a kapunak háttal, de a fejeseivel nem volt szerencséje.