Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld! – mondta Yoda a Birodalom visszavágban Luke Skywalkernek. A Kolozsvári Vasutas játékosai azonban nem figyeltek a bölcs Jedi-mester szavaira, mert a CSMS Iaşi ellen csak próbálkoztak ezzel-azzal, de igazából semmit sem tettek a sikerért.
A csapat játéka éppen olyan kilátástalan volt, mint a mérkőzés alatt a Kerekdomb tetejéig leereszkedő felhőkből szomorúan csordogáló eső. Ismét kiderült, hogy a bunkerfocit játszó csapatok ellen retenetesen szenved a csapat, hiába volt a szezonban most a legmagasabb a CFR labdabirtoklása (56 %), ha abból mindössze egyetlen kaput eltaláló lövés jött össze.
Az első félidőben szinte kizárólag Jakolis elfutásai tudták megbontani a Iaşi védelmét, de a horvát passzai és lövései nagyon hebrencsek voltak, pedig a meccs elején csak az üres kaput előttácsorgó Cristian lábára kellett volna tenni labdát. A hat hátvéddel romboló CSMS kontráiban egy hangyányival több veszély volt, de Marcra most is lehetett számítani, miközben a védők többször is rosszul osztották el az embereket – főleg amikor Jakolis és Nouvier szélt cserélt.
Szünet után sikerült ugyan teljesen beszorítani a vendégeket, de hiába passzolta körbe a védőfalat a csapat, a lövések és beadások is elakadtak. Egy Jakolis kapáslövés és a legvégén Negruţ fejese nevezhető csak helyzetnek, mindkétszer Camora centerezett. Amit nagyon hiányoltunk, hogy a végjátékban nem kockáztatott a sikerért a csapat, a védők fegyelmezetten hátul maradtak, miközben a kapu előtt csak egy-két támadó várta öt-hat védő gyűrűjében a beadásokat.
A 0-0 így teljesen logikus és tökéletes eredménye egy irtózatosan rossz meccsnek, igencsak kezd távolodni a rájátszás. A meccs egyetlen értékelhető eleme az eredménytábla új feliratozás-modellje, bár a csapatok névsorát elég apró betűkkel sikerült kiírni.
Így játszotok ti
Marc 6 Benne most sem csalódtunk, bár igazán nagyot csak egyszer kellett védenie.
Tiago Lopes 5 Szokása szerint sokat futott, de ezúttal cseppet sem hasznosan.
Larie 6 A középpálya kritikája, hogy sokszor neki kellett felhozni a labdát.
A. Mureşan 5 A végén két hajmeresztő helyezkedési hibája volt, szerencsére Bőle egyiket sem használta ki.
Camora 6 A mezőnyjátékosok közül ő volt a legjobb, egyedül neki sikerült valódi helyzetet teremteni.
Gomelt 5 Az első félidőben csak ő jutott lövéshez, passzolni viszont kizárólag oldalra volt hajlandó.
Jakolis 5 Ha csak futni kéne, nem lenne gondja, de a labdarúgásból a rúgás rész nem megy neki.
A 81. perctől Păun. Elkapkodta a lövését és a beadásait is.
Petrucci 4 Próbált irányítani, de hasznos passzt nem tudott adni a támadóknak.
Filipe 4 Az új Csanturia, aki addig cselez amíg elveszti a labdát.
Az 51. perctől Negruţ 5. Bement a védőfalba második centernek, a hosszabbításban mellé fejelte a meccslabdát.
Nouvier 5 A szokottnál bátortalanabb volt.
A 68. perctől Vitor Bruno 4. Értékeljük a kemény becsúszásokat, de a foci szempontjából semmit nem tett hozzá a meccshez.
Cristian 5 Harcolt, letámadott, kereste a réseket a védelemben, csak éppen nem kapott hasznos labdákat, mindkét lövéslehetőségét maga harcolta ki.
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: tudjuk hogy nem működnek a kommentek, keressük az okát.
FRISSÍTVE: lehet újra kommentelni.
Fotók: Gábor István-Gábor
68 hozzászólás @ Nézni is rossz volt
(teszt)
Tisztelt Asztaltársak, ismét hozzá lehet szólni
Nem is tudom hogy lehet vagy nem lehet szolni vagy hozzaszolni a tegnapi meccshez.Lehangolo volt.400km-ert autoztam csak azert hogy eljussak a mecsre,hat nem tudom hogy megerte-e.Ami viszont jobban aggaszt ,mint a jateka a csapatnak (amin lehet javitani),a szurkolok hozzaalasa.Nem tudom mi tortenik,de erezhetoen valami konfliktus van kozottuk.Eggyesek mar el sem jonnek,akik meg eljonnek a regiek kozul nem alnak be a galeriba,kulon nezik a merkozest.Olyat is hallotam (nem tudom hogy igaz-e vagy sem) hogy Madarasz ur levedte a KVSC elnevezest, es mas nem hasznalhatja.Ha van itt a blogon valaki,aki tudja mi tortenik ,legyen szives vilagitson mar fel engem is ,hogy mi a fene tortenik.Azokrol a nezokrol akik kifutyoltek a sajat jatekosaikt ,nem is akarok szolni.
A konfliktusrol nem hallottam de erzem (es meg is irtam), hogy valami eltort. Kezdodott a nagy Egyesulessel, azutan jott az utolso csapas az atultetes (szetszorodas). Azota csak itt-ott latom a regi galeris kollegakkat, akikkel meccsrol meccsre egy helyen, egymas mellett szurkoltunk a regi helyunkon. A feketebluzosokkal en sem tudok teljesen azonosulni, kozel hozzajuk, de tartva a tavolsagot probalok helyezkedni. Mikor latok koztuk DN-es drapit a nyakukban biziny nem erzem jol magam (Janos 1907 most biztos a torkomnak ugrik, de az erzeseimen akkor se tudok valtoztatni).
Ami a kifutyolest illetti: nem vaguok hive, se gyakorloja ennek. DE… azert valahogy a jatekosoknak is a tudtara kell adni, hogy nem OK a hozzaalasuk, jatekuk, stb. Ha nem tudnanak tobbet, akkor ez van, nem lehet mindenki egy Messi, de lattuk ugyanoket gyonyoruen focizni, kihajtani a lelkuket is. A focit nem lehet egyik hetrol a masikra se megtanulni se elfelejteni!
A gyerekeinket is nagyon szeretjuk, de ha latjuk, hogy nem jot cselekszenek bizony szukseg van egy kis fejmosasra, palyakiigazitasra. Ennek felel meg a kifutyoles (egy fajta szidas), elvegre mas kapcsolat nincs veluk (gondolom nem olvassak ezt a blogot).
Oszinten,en Janosra gondoltam.Nem akartam irni rola de nehany magyar ellenes beszolas is volt reszukrol a tegnap.El is koltoztem a masik oldalara a tribunnek,mert hanyingerem lett.Csak ugy megjegyzem ,a beszolok taknyos kolykok voltak.Kar hogy ez tortenik,es a „funar” fele mentalitas mar nalunk is viragzik (lehet eddig is viragzott csak egy tettunk mintha nem)
A belső problémák megbeszélésnek megvannak a maguk helyei, ahol nem látja mindenféle oda nem tartozó egyed, hogy még jót röhöghessen is a markában jó esetben.
Ez tudatosan van! Titkosszolgálat intézi ezeket! T]l sok magyar szurkol a Kvsc-nek!
Ez nálatok már klasszikus. Ha kicsit szarban vagytok már kezd elégedetlenkedni az elkényeztett nézőközönség.Hiába na nem a klubhűséget nem a cfr szimpatizánsokról mintázták és még jó hogy nem.
Ami Jánost illeti ne bántsátok annyira kicsit úgy érzem Koperecki sorsára jutott ő is. Lám-lám magyar ellenes szlogenek a cfr táborban? Na ne ..
Mar hol lennenk mi szarban? Ki nem esunk , elerheto a playoff, mi kell tobb?
Az, hogy egy-két 12 éves kölyök mond-egy két marhaságot amiért a saját csoportjának vezetője feltaslizza még barokkos túlzással sem nevezhető szlogeneknek, de hát mit is vár ettől az ember.
Hat igen,kinel hogy nyilvanul meg az elegadetlenseg,egyesek labtoresel,nyaktekeressel buzditjak a csapatot,masok meg egy kis futykoncertell.Mindenki civilizacioja szintjen.:-))Koperecki testverem nalatok sem tolong a nep a jegyekert.Akik ingyen mehetnek mennek,a tobbiek kommentelnek a netten,vagy autobusszon vernek meg 10-12 eves gyerekeket ,mivel CFR-es saljuk van.
Arni- BL, kupák, bajnokságok, több szendvicsek;)
Koperecki,latom faradhatalan vagy.Valami ujat nem tudsz kitalalni???:-))))
Konfliktusok mindig is voltak és lesznek is, nem ez a hely a legjobb azok kibeszélésére. Gondolom a fekete, turulos KVSC-pólók sértik ennyire az önérzeted.
Fekete polos,feher polos,nem szamit.De igy lassan,lassan vagy elfogyunk,vagy „u”-s mentalitas veszi at hatalmat a CFR-nel.
Ok Janos.Biztos vagyok benne hogy te sem voltal elragadtatva a tegnapi szurkolastol.Remelem rendezodik a dolog,es a kovetkezo meccsen (de rossz napon lessz dec.1) mar rendes szurkolas lessz.
Vallatni lehetne a rendörségen a tegnapi meccs felvételével. És nagyon variációs lehetőség sem volt a padon. Beleck nem az a csatár aki egy zárt meccsen megtörje a jeget. Nekem hiányoznak Voiculet beállásai a második félidőben, amikor néha képes volt megváltoztatni a csapat képét és ritmusát. Bmiky nem tudod mi a helyzet Rosu-val? Annyira sulyos volt a serülése (pedig úgy hirlett a csapattal edz), vagy csak egyszerüen letett róla Feri, mert csak kölcsönben szerepel nálunk, és nem fogjuk végleg megszerszni?
Rosu egészségi állapotáról nincs friss infóm, viszont a kölcsönben levők közül igazából csak az ő megszerzésére lesz majd esély a nyáron, mert lejár a szerződése a Chiajnával, és ha itt jól megy neki, biztos szívesen hazaszerződik végleg. Szükség lenne rá, mert Filipével ellentétben tud és akar is passzolni.
Paun nyilvan kapkodik, mikor kritikus helyzetben, mikor mar csak 10 perc van hatra es sehol semmi se trotenik a palyan hozzak be. A 80. perc utan mar csak idohuzasbol vagy serules miatt erdemes cserelni. Nem vagyok Paun-fan, lehet ha egy felidot jatszik, akkor se csinal semmit.
Az egyik üde színfolt ebben a szürkeségben Bőle Lukács volt,nem igaz,hogy nem piszkálja a csőrét valamelyik vezetőnknek,hogy le kéne szerződtetni! A másik pedig a kapu mögötti állványon tündöklő cameraman,tény,hogy a birkák ellen több dolga lett volna,mint most.Eddig hiányoltam is a kapu mögötti kamerákat,de ez is csak fél siker,mert csak egy volt/van belőle a két kapuhoz viszonyítva.Talán majd legközelebb…
Csak a gyepszőnyeg állta a sarat az esőben (tényleg ilyen jól viselkedett élőben is?) és szép látvány volt a sárga esőköpenyekkel kiegészülve! Sajnos, most csak ez jutott, innen a távolból!
Az a probléma, szerintem, hogy nem tudunk rendesen játszani a kis csapatok ellen! Vagy görcsösen akarunk, vagy ellezserkedjük, közép út nincsen, pedig, ha lett volna, simán le kellett volna darálni a Jászvásárt! Ebben, bármennyire is szimpatikus nekem, Ferit találom hibásnak!
Sajnos a sikertelenség általában felszínre hozza az indulatokat! A fenébe! Csak azért is, éljen a KVSC!!!
Gratulalok Takacs Istvan baratom.Meglattad a pozitivumot a tegnap esti negativumban a GYEPSZONYEG.:-)))Ha nem mas legalabb ennyi,ebben gondolom az elso helyen vagyunk,es tenyleg nagyon jol nez ki es viselkedik eloben is.Jo lenne ha a vezetoseg ugyanygy foglalkozna,vagy olyan embereket alkalmazna a cspat felkeszitesere mint akik a gyepszonyeget vigyazzak.
@ Janos 1907
Sajnos epp a feltaslizast hianyolom.
Mert lassan minket tasliznak fel ha magyarul szolunk a SAJAT galerinkben, ahova beengedtunk barkit, csak hogy sokan legyunk.
Igazad van, nem ez a megfelelo hely, nem is ragozom tovabb.
Ne felejtsd el hogy foci meccsre méssz (nem operaelőadásra), a sportágat pedig elég sokan kedvelik az IQ skála összes fokozatáról. A szurkolókat pedig nem lehet inteligencia szint szerint szétosztani, tehát itt jön be az okos enged … stb. Amúgy a fő kiváltó ok Kovács István balfaszkodása volt, ami szerintem egyaránt idegesítő volt etnikai hovatartozástól függetlenül. Hogy a románok elfeledkeztek magukról és a magyar szurkolótársaik jelenlétéről és magyarellenes rigmusokat skandáltak az őket minősíti, de szerintem nem fog állandósulni ez az állapot (vagyis inkább remélem).
Én nem tudom hol hallottatok ti ilyen skandálásokat, de valaki tényleg elmondhatná végre! Kovács Pistit kurvaanyázták magyarul az egész tribünről és egy-két idióta kölyök mondott egy-két hülyeséget, amiért tényleg kijárna nekik a taslit, de ez még messze van a skandálás kategóriától.
Ugy van /volt ahogy Janos irja.Kovacsot szidtak magyarul es akkor szoltak be a majmok.Nem vot skandalas vagy ilyesmi ket harom szopos kolyok pofazot.Ami aggaszto viszont hogy nem szolt rajuk senki,es ez felbatorithatja oket es masokat is .Akkor mi lessz.Sajnalom hogy ilyeneket irok ,de engem ez a dolog nagyon kiabranditott.
Hát nem tudom hogy mi volna jó vagy mi rosz .de az utolsó mérkőzés inkább a B osztályhoz volt közelebb mint a play off – ra nézve. Na de hátha a Petrolul ellen jobb lessz.
Én ezeknek a hülyegyerekeknek nem adnék több szendvicset. Majd éhesen nem lesz kedvük magyarellenes dolgokat mondogatni de még gondolni se:)
Luis, nemsokára budikat is fognak rombolni úgy hogy annyira mindegy melyik kolozsvári csapatnak szurkolsz. Gyere hozzánk, nálunk legalább van meccshangulat! :))
Szopas nincs?
Sok mindent el tudok képzelni az U-szurkolókról, de azért nem hinném, hogy ennyire sokoldalúak lennének!
Ez az un.meccshangulat mibol all? Hogy nejlonzacskoba gyujtottek egy lejeseket, hogy ne csak egy sult halat egyenek naponta az ehezo jatekosok?
Hát nem tudod? Az, hogy a csapat mellett kitartanak az igazi szurkolók és igazi hangulatot teremtenek bármilyen ligában, bármilyen meccset, kivéve, mikor nem a steaua, vagy a CFR az ellenfél, vagy nincs 2. ligás derbi, mert akkor 128-an vannak a meghívottakkal együtt a stadionban.
Bocsi, de ezt egy kicsit elfogalmaztad, nyilvan arra gondolsz, hogy ha nincs derbi akkor vannak 128-an a nagy hangulatteremtok….
A 128-at en tulzasnak tartom, esetleg a rendfenntartokkal egyutt lehetnek annyian, hahaha.
Hat latom elkezdted a toborzast.Velem valoszinuleg 129-en lennetek ha igazak azok a szamadatok amiket Janos es Arni megadot.Kulomben kosz a meghivast de ,NEM.Tudod az en szivem nem roman es lehet hogy nem fogadnanak be a roman szivek csapatanak a szurkolotaboraba.:-))) Megasztan nem kapnak se ingyen jegyet,sem szendvicseket,akkor meg minek?:-)
Arni meg Janos frusztraltak,ne hallgass rajuk:)
Nehogy higgy nekünk, mert minden meccsen tele van a kanyar, mint a CFR ellen, csak hazudunk. Csak a csapatért járnak ki a meccsre, amit annyira szeretnek, nem számít az ellenfél, nézd meg például a Pankotai Sólymok elleni meccset, ami szintén ezt bizonyítja, ennyi ember nem is tudom hogy fért be abba a sok szektorba a kanyar alsó és felső emeletén!
http://www.ucluj.ro/upload/albume-foto/944/big-u-soimii-pancota-0-1-an-27-09-2015-77422.jpg
A pankótaiaknak mekkora élmény lehetett. Ennyi szurkoló előtt még sose játszottak:)
Most komolyan , 1500 néző a Jászvásár ellen nagyon odabasz? Ennyien leszünk mi is ma valami falusi csapat ellen. Na azok se játszottak még eddig ennyi ember elött:)
Esetleg ha összeszámoljuk az összes meccset vendégestől, meghívottakkal, ifikkel együtt, a derbiken kívül, de még akkor sem biztos.
Azert ezeket a „valami falusi” csapatokat jo lenne megtanulni, mert hosszabb tavon ezekkel lesztek egy csoportban, akar bennmaradtok, akr lennebb csusztok.
Te,mi az hogy derbyken kívül??? Ki a tököm mondta, hogy ne legyetek a derbiken 20ezren?
Az igaz, hogy mi már nem vagyunk az „elit” bandában de hozzátok képest még mindig jók vagyunk:)
Koperecki baratom,ezen a kepen ,nehezen szamolnank meg 300 szurkolot.Es az esemeny az utolso meccsetek. Ha tetszik neked,ha nem,ugyanolyan erdekszulkolok vannak nalatok is ,mint nalunk. En megmondom oszinten,haragszom azokra akik itt (a netten) verik a beluket,de meccsen nem latni oket.En zilahrol 99%-an a mecceknek ott vagyok.Utolso meccsunkon 400 km vezettem,osszevesztem az asszonyal csak azert hogy lathassam eloben a merkozest (csak azt ne ertem minek):-)) http://www.stiridesport.ro/competitii/liga-2/u-cluj-unirea-tarlungeni-scor-transmis.html
Luis, hogy lehet téged megtalálni fészbukon? Akarok kérdezni valamit.
A mai meccsen a nagy ünneplésen több betű volt a kiíráson, mint ember a táborban :)))
A tippverseny állása:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166030&la=137214000
19. FORDULÓ – NOVEMBER 27-30.
XI.27.
Pandurii–Chiajna
Petrolul–KVSC
XI.28.
Temesvár–Vásárhely
Viitorul–Craiova
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani
Steaua–Astra
XI.30.
Voluntari–Dinamo
Köszi, hogy csinálod ezt! nekem nem lenne kitartásom meg következetességem, hogy rendszeresen csináljam.
En is koszonom,szep toled.Sokszor alig varom hogy tipelhessek.:-))
Testvéreim a labdarúgásban! Magyar nyelvű anyázást magam is halottam a meccs alatt. Ám, ha úgy érzitek, hogy nem minden tökéletes a lelátón nyugodtan kibeszélhetitek itt is. Legfeljebb Koperecki barátunk röhög majd a markába, de hát ő egy unikum virtuális asztaltársaságunkban, nem oszt nem szoroz. No meg bármi történjék is Takács úr a fején találta a szöget, amikor azt találta mondani, hogy hajrá KVSC csak azért is!
XI.27.
Pandurii–Chiajna 2-0
Petrolul–KVSC 0-2
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 1-2
Viitorul–Craiova 2-0
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 0-0
Steaua–Astra 0-3
XI.30.
Voluntari–Dinamo 0-3
Pandurii–Chiajna 2-1
Petrolul–KVSC 1-2
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 1-1
Viitorul–Craiova 2-2
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 0-0
Steaua–Astra 1-2
XI.30.
Voluntari–Dinamo 0-0
Pandurii–Chiajna 2-0
Petrolul–KVSC 0-2
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 2-2
Viitorul–Craiova 2-2
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 1-1
Steaua–Astra 1-3
XI.30.
Voluntari–Dinamo 1-2
19. FORDULÓ – NOVEMBER 27-30.
XI.27.
Pandurii–Chiajna 3-1
Petrolul–KVSC 2-1
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 1-1
Viitorul–Craiova 1-2
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 1-1
Steaua–Astra 2-0
XI.30.
Voluntari–Dinamo 1-2
Arnika es Janos,en csak most ertettem mit akar mondani Koperecki aamikor osszehasonlitja a ket szurkolotabort.Es szerintem igaza van.Hogyan is gondoljatok ti,hogy egymas melle allitsatok a sznedvics evo vasutasokat ,a peksutemenyt szereto U szurkolokkal.A masik dolog meg az,hogy egy igazi szurkolo segit a bajba jutott csapatan,ha nem massal ,hat egy kis peksutemennyel.:-))) http://www.stiridecluj.ro/social/hotii-filmati-cand-furau-produse-de-patiserie-din-marasti-identificati-sunt-elevi-si-membrii-unei-galerii-de-fotbal-video
Ezt elolvasva ti is levonhatjatok a kovetkezteteseket.
@Ko/ecki
Ha tenyleg voltal a meccsen es nem csak az elmeleteket gyartod, akkor lathattad ezt a bannert: „Scopul nostru nu este acela de a crea campioni, ci oameni sănătoşi. Nu record, ci armonie, nu ură, ci camaraderie, nu victorie personală, ci victoria naţiunii, nu speculă, ci jertfă” (Iuliu Haţieganu). Hat az elso mondat nagyon bejott, es most mondhatod, hogy nem is akrnatok soha bajnokok lenni, mindig a masodosztalyra vagytataok, stb, amint mar egyszer meg is tetted. Ami a nemet mondast az utalatnak, az mar kesz rohej… Szegeny orvosprofesszor az eroszakrol es a vandalizmusrol mar szolni se mert.
Aki ezt az idézetet megérti az megérti az „U” szimbólikáját is. Persze vannak közöttünk is olyanok akihez ezek a szavak el sem juttnak. De az is igaz hogy az örömóda meg a gaudemus meg az ilyen feliratok sem láthatók más stadionokban sem mifelénk!
Hat az U-nak sok koze nincs az egyetemi szellemhez. Nekem hamarabb ugrik be a nevukrol a szemetesek masodik betuje, vagy az okor utolsoja.
A mai profi futball világában ezek a dolgok elvésznek. Nektek a neveteken kívül mi közötök van a vasúthoz , a Stelinek a katonasághoz stb?
Hat epp ez az amit mondok. A rendorseg volt csapata sem termel aramot, de ti meg mindig a Gaudeamussal jottok, meg az egyetemi szellemiseggetekkel, amikor a szurkolok nagy reszenek meg az otthoni 6-7 eve is hianyzik.
épp ma olvastam, hogy a Petrolult kirakták az Ilie Oana-ból, úgyhogy lehet, hogy annak lesz telitalálata, aki 0-3-at tippelt
vagy talán az is lehet, hogy a Petrolul az otthoni meccsét a Fellegváron fogja játszani 
Kétlem,hogy a Fellegváron; Koperecki Úrnak amúgy sem esik nehezére,hogy sárga-kékben pompázzon ha az Arénában Liga1-es mérkőzést akar látni +annyi inséges idő után,persze CFR zászlót lengetve,mert ő egy semleges néző lesz ott abban az időpontban.
Nem hiányzik annyira a Liga1, főleg a mostani formátumjában. Azt hiszem ha nem lenne az „U” mint gyerekkorom csapata nem néznek egyáltalán focit:)
Hát valóban,csak az emlékek a legszebbek arról a csapatról.
Muzsnai héj-héj, Pojar héj-héj, Cîmpeanu héj-héj! stb.Az volt a valódi szurkolótábor a mostanihoz képest.
Utánnuk is sokáig jó volt a szurkolótábor, Predatuék korszakában meg azután is egészen addig amíg a cfr nem lépett színre
Na meg most is megvan a „régi gárda” ha nem is annyira aktívan mint az „ultrák”.
Nem huanyzik az elso osztaly, szandekosan buktatok el sorozatban a hazai meccseket, csak nehogy a felso feleben legyetek a tabellanak, a csapat jelmondataban benne van, hogy szant szandekkal nem akar bajnok lenni, stb. Az emeleten nincs semmi baj?
Nem érted a lényeget vagy nem akarod. Persze hogy nem szánt szándékkal buktuk el a meccseket. Ugyanakkor a kupát is megszerettük volna nyerni, de nem minden áron.
Nyilván Hateganu professzor szavai se mostani focivilágra vonatkoztak.
Az meg hogy a szurkolók azonosulnak a csapatuk szimbólumaival egy teljesen normális dolog.
Nálatok se volna rossz kitalálni legalább egy vasutas indulót ha nem örököltetek semmi ilyesmit:)
Egy szereny kis javaslatom volna csupan , most olvasom hogy Ciprian Deac is a szemet lapatra kerult a klubbjaba , Ioan Andone mester utan .Egy csapasra mindketott nem lehetne a fellegvarra csabitani ? Szerintem azert ebbe a csapatban Deacnak van helye es Andone is hozza tudna tenni valamit az eddigi tapasztalataibol a jobb merkozesek , eredmenyek erdekeben. Sajnos nalam Dican Feri mar mar nem igen tudd bizonyitani , javitani ………………
1. Nincs pénz egyik fizetésére sem, főleg Andonénak, Deac még lehet visszajönne, ha nem lesz más lehetőség, annak örülnék én is.
2. Feri hétről hétre bizonyít egy olyan csapattal, amelyik nagy része össze lett kukázva ingyen játékosokból, van, hogy 3 meccsen 3 különböző felállással küldi pályára a csapatot, általában jól is nyúl bele a játékba. A lehető legnagyobb badarság lenne kitenni, főleg most.
19. FORDULÓ – NOVEMBER 27-30.
XI.27.
Pandurii–Chiajna 3-1
Petrolul–KVSC 1-1
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 1-1
Viitorul–Craiova 2-1
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 2-2
Steaua–Astra 2-3
XI.30.
Voluntari–Dinamo 0-2
19. FORDULÓ – NOVEMBER 27-30.
XI.27.
Pandurii–Chiajna 2-1
Petrolul–KVSC 0-1
XI.28.
Temesvár–Vásárhely 0-1
Viitorul–Craiova 2-1
XI.29.
CSMS Iași–Botoșani 1-0
Steaua–Astra 1-2
XI.30.
Voluntari–Dinamo 0-2