Nagyon kemény leckét kapott a Fellegváron a Botoşani abból, ami Európában vár majd rá. A Vasutas a meccs felében szédületes sebességgel focizott, a másikban pedig őrizte az előnyt, a négy gól mellé pedig még a kimaradt 11-es és rengeteg közönségszórakoztató megoldás is befért. Tadé három perc alatt a góllövő-lista élére ugrott.
Idén eddig valahogy sosem volt jó előjel, ha a CFR gyorsan megszerezte a vezetést, de amikor a 15. percben Tadé már a másodikat lőtte, azért megnyugodtunk. A csapat remek mélységi indítások befutásával könnyedén került a Botoşani védelme mögé, negyedóra alatt négy helyzetet hozott össze, és ezúttal még a büntető kimaradása is jól sült el.
Az örömfoci ugyan nem tartott ki még szünetig sem, egyrészt mert a vendégek is jobban figyeltek hátul, másrészt mert a csapat is visszavett a tempóból. A hatékonyság helyét átvették a közönségszórakoztató sarkazások és esernyőcselek, a második félidő elején pedig a kissé idegesítő bunkerfoci. Guima beállása nagyon kellett az újrapörgéshez, a harmadik gól előtti látványos lerohánás még akkor is KVSC idei talán legszebb támadása volt, ha végét kicsit túl is bonyolította Deac és Jakolis.
Carter talán hamar is jöhetett volna, ennél alkalmasabb végjáték aligha van rutinszerzésre egy fiatal játékosnak. Csanturia viszont nem hiányzott, de a grúz gyerek ezúttal mellőzte a cseleit, és ha a passzai nem is voltak hasznosak, a kapuval szemben megmutatta, hogy gyilkos balra van. Plusz vagy mínusz 24 pont, ez a CFR a Liga 1 szintjén még mindig rohadtul jó csapat. És az eső is megvárta lefújást.
Így játszotok ti
Mincă 7 Három nagy védése is volt, és a belőtt labdákra is jól vetődött ki.
Tiago Lopes 6 Rohangált fel-alá, ahogy megszoktuk tőle, de emlékezetes momentuma csak az ápolása volt.
Larie 7 Olyan hanyagul cselezgetett és sarkazgatott saját kapuja előtt, mintha a tengerparton focizgatna a haverjaival.
Tânc 6 Nem kockáztatott semmit, csak kivagdosta a felé menő labdákat.
Camora 7 Nagyon jó labdákkal indította Paunt, és a védőmunkája is hibátlan volt.
Jakolis 8 Két gólpassz mellett szétfutotta a moldvaiak védelmét.
A 75. perctől Csanturia 6. Hajlandó volt passzolni is, ezért a végén a többiek is adtak neki labdát, egyetlen leheőségét kegyetlenül be is varrta a bal alsóba.
Deac 6 Csak akkor volt hasznos, amikor kitévedt valamelyik szélre, mert középen ritkán zajlott a játék.
Petrucci 6 Jól rombolt, a támadójátékban pedig ezúttal nem volt szükség rá.
Păun 7 Az első félidőben nagyon élt a bal szélen, a 11-es előtt megőrjítette Patachét. Szünet után kevesebb labdát kapott.
Negruţ 6 Volt egy jó kapáslövése, amúgy inkább Tadé helyzetbe hozására törekedett.
A 62. perctől Guima 8. Bár elméletileg a kontrajátékot nem neki találták ki, lőtt egy szemfüles gólt és adott egy látványos góltpasszt.
Tadé 8 A 11-est csak második szándékból verte be, de ezt most megbocsájtjuk neki. Rengeteget futott, és a gólkirályi cím esélye nem tette önzővé.
A 88. perctől Carter. Meglőhett volna első gólját, de elizgulta a tökéletes ziccerét.
Fotók: Riti József Attila
14 hozzászólás @ Örömfoci a gólkirályi címért
Na, ezt jó volt látni, végre!!
A Marosváráhely ellenben valószínű elúsztatta a bajnoki címét és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 24 nélkül befoghassuk a Medgyest. Nem tűnik éppen baráti gesztusnak az szent igaz.
Gondolod ,nem akartak gyozni?Az ASA nem olyan eros csapat,szerencsejuk volt eddig.Szeretnem ha ok nyernek a bajnoksagot,d e szerintem eleg gyengecskek egy bajnoksaghoz.Kulpmben nem erdekel.mi kell gyozzunk a hatralevo meccseken,a tobbi nem szamit.
Azt hiszem ma a vasarhelyeie infarktust kaptak, par ora altt megjartak a poklot es amenyorszagot is.
Jo latni a juhok benazasat.
„Ez a CFR a Liga 1szintjén még mindig rohadtul jó csapat”.
Ez így van és ezzel a győzelemmel megerősítettük a negyedik helyünket a tabellán. Másra gondolni sem merek!
Jó látni,hogy Muresan elnök úr minden meccset végig ízgul a helyszínen!
Amilyen gyenge a Petrolul, a 3. hely is simán meglesz. Amúgy teljesen mindegy, hogy a steaua, vagy az asa megy a bl-be, egyik sem jut el a csoportkörig. A steaua, mikor jó játékosai voltak sem tudott 2-3 pontot összegyűjteni, vagy épp bejutni, a fcsb még annál is rosszabb, az asa sem az a szint. Augusztusra nem sok csapat lesz tőlünk az európai porondon.
Nem csak a kerettől függ a BL. Az Urziceni papíron gyengébb kerettel szedett össze 8 pontot. A CFR meg jó kerettel szúgott ki kétszer 4 ponttal
Azért olyan csapatokkal, hogy Roma és Chelsea a csoportkörben én nem nevezném csoportkörben kizúgásnak. Jó keret akkor lett volna, ha ezekhez mérten lett volna jó keret. Az Urziceni-é bravúr volt, ahogy a mi 10 pontunk is, mert gyakorlatilag mindenkinek értékesebb kerete volt, még a Baselnek is jóval, akit oda-vissza vertünk. Minden klappolt, játékosok, taktika, edző. Erről a fcsb-ről láthattuk mit tud a bajnokságban mostanság, az asa is meg van halva N’Doye nélkül, minden rá van építve. Azt se felejtsük el, hogy mi bejutottunk az első alkalmakkor egyenes ágon, az Urziceni is, az Otelul is, a fcsb hasonló bohóckodásra lenne elég, mint az Otelul, de most nem jut be szerencsére egyenes ágon (és sehogysem jut be).
Sziasztok asztaltársak!
Volt már valamilyen döntés a licencekkel kapcsolatosan?
A nemzetközivel kapcsolatban tudom, hogy már hoztak döntéseket (Craiova nem indulhat, az Astra utólag megkapta, bár ők, ha jól tudom a pénzügyi fair play-t megsértették).
A tippeléshez a következő forduló műsora:
Május 15., péntek:
Botoşani–Pandurii (18.30)
Dinamo–Gaz Metan (21)
Május 16., szombat:
Iaşi–KVSC (16)
Brassó–Steaua (18.30)
ASA–Petrolul (21)
Május 17., vasárnap:
Chiajna–Viitorul (16)
Oţelul–Ceahlăul (18.30)
Rapid–Craiova (21)
Május 18., hétfő:
„U”–Astra (20.30)
A tippverseny állása:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1395274160795179&l=5cbc44f176
Botoşani–Pandurii (18.30) 2-2
Dinamo–Gaz Metan (21) 2-1
Május 16., szombat:
Iaşi–KVSC (16) 1-2
Brassó–Steaua (18.30) 1-1
ASA–Petrolul (21) 3-1
Május 17., vasárnap:
Chiajna–Viitorul (16) 1-2
Oţelul–Ceahlăul (18.30) 0-0
Rapid–Craiova (21) 1-0
Május 18., hétfő:
„U”–Astra (20.30) 0-3
A tippeléshez a következő forduló műsora:
Május 15., péntek:
Botoşani–Pandurii (18.30) 1-0
Dinamo–Gaz Metan (21) 1-1
Május 16., szombat:
Iaşi–KVSC (16) 0-0
Brassó–Steaua (18.30)
ASA–Petrolul (21) 1-0
Május 17., vasárnap:
Chiajna–Viitorul (16) 1-2
Oţelul–Ceahlăul (18.30) 0-0
Rapid–Craiova (21) 2-1
Május 18., hétfő:
„U”–Astra (20.30) 0-1
Szia lapgellert!
A Brassó–Steaua-ra nem írtál tippet.
Május 16., szombat:
Brassó–Steaua (18.30) 1-1
ASA–Petrolul (21) 2-0
Május 17., vasárnap:
Chiajna–Viitorul (16) 1-1
Oţelul–Ceahlăul (18.30) 2-1
Rapid–Craiova (21) 1-0
Május 18., hétfő:
„U”–Astra (20.30) 1-2