Hajnali hat óra. Beindítom a motort. A szolgálati gépjárműbe rejtett 140 ló (egyem a szívüket!) pedig engedelmesen, minden prüsszögés nélkül lendít előre bennünket a délben kezdődő bukaresti eszmecsere helyszínére. Természetesen csak a kedves Blog- és Asztaltársak tudják, hogy a  Tanügyminisztérium által szervezett, EU-pénzmosásnak is beillő puccos konferencia számunkra csupán ürügy. Az igazi célunk nyilván az esti vasutas-rangadó, ahol a KVSC-nek egyetlen feladata van: kiverni a Rapid fejéből a futballt és főleg a kupát. Vagy legalább őket kiütni a kupából, noha nem feltétlenül kupán vágás útján.

Az út eléggé szokványosan telik: süket rendőrök és tökkelütött sofőrök, kivilágítatlan részegek és hangos zsibárusok szegélyezik utunkat, főleg miután átlépjük a Vöröstoronyi-szorost. A bukaresti konferencia nyilván hozza a formáját, és kellőképpen fel is készít bennünket a mérkőzésre. Valóban eszmét cserélnénk: jövünk a mi eszméinkkel, és távoznánk a szervezők eszméivel. Már ha volna nekik ilyen. De hát ők bukarestiek, kérem: ott pedig – Caragiale színművei óta – valódi eszme elég ritkán terem. A hat órás tárgyalás alatt – ha ez egyáltalán lehetséges – még leplezetlenebb érzéseket táplálunk e csodálatos főváros iránt. Olyan érzéseket, amelyeket egészen keresetlen szavakkal is kifejezhetnénk, amennyiben súlyosan meg akarnánk sérteni kedvenc blogunk írott és íratlan szabályait. De nem tesszük. Csupán annyit árulunk el, hogy a rangos szimpózium kapcsán bennünk feltoluló szavak nagy része egyetlen valamirevaló szótárban sem található. De edzettebb fülek számára attól még nagyon ismerősen csengenek.

Estefelé valahára kikecmergünk a konferencia helyszínéről, és lefáradunk a bukaresti metróba, amelyet az 1980-as években arról lehetett felismerni, hogy a Dâmbovița folyó inkább abba ömlött, és nem az Argeșbe. Hála a modern városrendészetnek, azóta visszaterelték a medrébe. A nemtudomhányadikba. Mindenesetre nincs a metróban, így fürdőruhára sem volt szükség a mutatványhoz.

Hát, tisztelt Asztaltársak, láttunk mink már lepra helyet, ahol néhány, mindenre elszánt ember futballt kívánt mímelni művelni, de a Giulești negyedbéli stadion – és annak környéke! – a műfajban mindenképpen kiemelt, pontosabban mélyen a bányászbéka farának, sőt a Csendes-óceánban található Mariana-ároknak a szintje alatt lévő látványt nyújt. Pedig az sem semmi, hiszen csaknem 11 kilométernyi mélységben van az egyébként nullát jelentő tengerszint alatt. Szóval Giulești és a Grant-híd környéke – a vasúti sínek fölötti gyalogosátkelővel egyetemben – olyan mély hatást gyakorolt rám, hogy még a fényképezőgépemet sem mertem elővenni, nehogy a meccsre igyekvő gyanútlan polgárok valamelyike – hirtelen ötlettől felvillanyozva – esetleg a kiragadja a kezemből: mondjuk, a fél karommal együtt. Mert, ugyebár, ahogy a mondás tartja: az alkalom szüli a rablógyilkost.

No meg a kóbor kutyát, mert azokból – hála Brigitte Bardot hathatós közbenjárásának – bőven találunk hangos és harcias egyedeket a Rapid hazájában. Csak ezek a példányok éppen nem a hírhedt híres francia dáma becses hátsó fertályát veszik célba a harapás útján megszerzett táplálék alapos megrágására is kiválóan alkalmas, a sötétben fehéren villanó fogsorukkal. Soha nem voltam az egykori femme fatale rajongója, most pedig – féltve őrzött és végül épen maradt tomporom ellenére – még kevésbé vagyok az. De, Tisztelt Asztaltársak, ízlések és pofonok különböznek. Bizony azok is, amelyeket a Giuleşti-stadion környékén osztogatnak.

Miután életünkért és ülepünkért aggódva, teljesen terepszínű arccal átjutottunk a csőcseléken békés lelkületű adófizetők gyűrűjén, és elfoglaltuk a helyünket – azaz elfoglaltuk volna, ha az ülésre ragadt kosztól nem éreztük volna kakasülőn magunkat, és nem döntöttünk volna a függőleges testtartás mellett –, már jövögettek is a fiúk eléfelé. A 2-es tribünön, illetve a baloldali kapu mögötti lelátón összegyűlt közönség – ahogy jólnevelt bukarestiekhez illik – máris elkívánt bennünket az országból, és ezt a jókívánságát a meccs során rapszodikusan ismételgette. Látszott, hogy ez a rigmus „igen helyén való közbe szólás ilyenkor”, pontosan úgy, mint az, amikor a Boldogság-szigetek lakói Fülig Jimmy irányában folyamatosan megjegyezték, hogy „Éljen a király!”. Egyébként a mellettem álló torzonborz úriember akkor derített őszinte mosolyra, amikor a meccs vége felé még a derék Munirut is lebozgorozta. Szóval magyar volt ma minden KVSC-s: a Fene Bori Doré meg a Csant Úr is. Na ja… És végre ő is kezdett rájönni, hogy a foci csapatjáték.

Mit mondjunk a mérkőzésről? Hát ami igaz, az igaz: oda-odarúgtunk. Időnként nemcsak a labdának. A kemény foci csak részben működött, és Guima hiányát bizony végig megéreztük. Szegény Tádé túl közelről lőtte a Főlegváron oly nagyra becsült Bornescuba a ziccerét. A pálya nem volt éppen rossz, de a finoman szitáló esőben egyre puhult, így a fiúk egyre-másra csicsonkáztak. Megnehezítettük a dolgunkat azzal, hogy összehoztunk egy oktalan büntetőt, amit Szuper Márió ismét kivédett, aztán mégsem. A második félidőben megállt bennünk az ütő, amikor a hazaadás után nekirugaszkodott, és a közeledő csatár elől csak az utolsó pillanatban tudta elrúgni a labdát, mert megcsúszott. Hogy a kevéssel az üres kapunk bal kapufája mellett az oldalhálóba csorgó gurításról ne is beszéljünk. Volt néhány helyzetünk, de ellenfeleink is találtak rést a védelmünkben.

Mivel Laci már a szünetben kettőt cserélt (én egyébként Tadé helyett talán Dorét hoztam volna le), a végjátékot nagyon meg kellett nyomni, hogy a csapat ne 120, hanem 90 perc alatt döntse el a mérkőzést. Hét sárgát szedtünk össze, Doré pedig kipofázott magának egy másodikat is. A góloknak és a győzelemnek is csak belül mertünk örülni, barátommal jobbára suttogtunk, nehogy nézőtársainkban a magyar szó kiverje a biztosítékot, ők pedig – ennek következtében – alkalmasint a fogunkat… Utánzásképpen próbáljanak meg a Tisztelt Társak faarccal ujjongani. Ugye, milyen nehéz?

Miután nagyon „rapido” kiiszkoltunk a Rapid lelátójáról, és pár percnyi erőltetett menet után végre a metró padján egymásra pillantottunk, egyszerre tolult fel mindkettőnkben a megkönnyebbült sóhaj: De jó! Sőt: de jó, hogy vége van! Valószínűleg a bíró is így gondolhatta, amikor a szokványos hosszabbítás helyett – legalábbis a stadion órája szerint – egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt lefújta az első félidőt. Hajrá KVSC!

Így játszotok ti (bmiky)

Felgueiras 7 Büntetőből nem lehet neki gólt lőni, a kipattanónál peches gólt kapott. Szünet után is volt egy nagy védése.
 Tiago Lopes 6 A 11-es előtt ő engedte el Boukakát, utána viszont jól bejátszotta a jobbszélt, gólpasszt adott Dorének.
Larie 7 A védelem leghiggadtabb embere volt, fontos mentésekkel.
 Rada 5 A korai sárga után elbizonytalanodott, a szokottnál többet hibázott.
Camora 5 Az ő felén jöttek az igazán veszélyes kontrák, jó párszor elmentek mellette. 
 Muniru 5 Nem mindig tudta megállítani a Rapid lerohanásait, támadásban pedig nem volt tényező.
 Monroy 5 Sok labdát szerzett, minden akcióban benne volt, de nagyon rossz hatékonysággal passzolt.

  Jakolis 6 A kezdő támadók közül ő volt a legaktívabb, jó beadásai mellett kiszámítható lövésekkel. Színésznek gyenge, hiába próbált 11-est kunyerálni.
 A 72. perctől Carp 5. Ahhoz képes hogy hátvédnek igazolták le, balszélsőnek állt be. Sok vizet nem zavart, de a győztes gól előtti kavarodásból kihozta a labdát Csanturiának.
 Tadé 5 Hiányzott belőle a dinamika, egyetlen helyzetét a kapusba lőtte.
 Szünetben Ivanovszki 4. Egy fejest leszámítva a láthatatlan embert alakította.
 Costea 5 Sok labdát kapott, de nem tudta középre cselezni magát.
  Szünetben Csanturia 7. Más sebességi fokozatban játszott, mint a többiek, bár most is nehezen szabadult a labdától. Mindkét gólban főszerepet játszott egy jó indítással és egy egészséges lövéssel.
   Doré 5 A tizenhatoson kívül önző volt, a kapu előtt sokáig megjátszhatatlan volt. Első ziccerét azért beverte, a másodikat elszórakozta, de így is gól lett belőle. A végén ostobán kireklamálta a második sárgát.