A rájátszás során az ellenfelek elég sűrűn adogatják majd egymásnak a főlegvári stadion kilincsét. Az első fordulóban nálunk kilincselő Clinceni csapatát három góllal küldték haza a fiaink, amelyek közül legalább kettő szépségdíjas lehetne.

A Szuperkupának a juhok elől történő elnyerése után rendeződni látszik Edy csapata. Méghozzá annak ellenére, hogy a koronavírus becsületesen megtizedelte a fiúkat, hiszen jó néhány alapemberre nem számíthattunk. De ez a tényállás csak a mérkőzés első félidejében éreztette hatását. Főleg abban, hogy indokolatlan mennyiségű lövésünk (köztük ziccer is) ment fölé. Talán érdemes lenne ellenőrizni a régi KVSC-lelátó előtti kapu tizenhatosának állapotát. Hátha az őszi mélyszántás idején egy-két lelkes KVSC-szimpatizáns traktorista leengedett ekével odatévedt, oszt az általuk emlékül ott hagyott barázdákból pattan feszt fölé a labda. Még szerencse, hogy szünetben kapucsere van, így ezzel a lehetőséggel Edynek nem kellett törődnie. Ehelyett a szünetben mindenkinek a lábát-fejét alaposan újrakalibrálta. Méghozzá sikerrel.

Păun volt az első, aki megtörte a jeget, méghozzá olyan lövéssel, amilyennel kiejtette volna az EL-ből a Sevillát is, ha előtte nem Traoré karjának közbejöttével landol előtte a nemrégiben még kézenfekvő játékszer. De most nem ez történt. Chipciu, aki az első félidőben a csapat egyik legnagyobb hátramozdítója volt, Edy általunk feltételezett öltözői balegyeneséből okulva az 53. percben szépen lekészítette a labdát Păunnak, aki testvérek között is legalább 25 méterről csaknem kilőtte a pókot Vâlceanu kapujának bal felső sarkából. Egy-null ide.

Klincsény még fel sem ocsúdott rendesen, és lám, három perccel később ugyanaz a Chipciu (akinek feltehetően nem hiányzott még egy akkora pofon, amilyent az öltözőben Edytől inkasszálhatott) most éppen Deac fejére varázsolja a labdát, aki kedvesen bebiccenti a gólvonal mögé. Ha Chipciu ettől kezdve minden fölérúgott labdát két gólpasszal kárpótol ugyanazon a meccsen, akkor holnaptól rugby-kapu előtt kellene edzetni. Egyébként Deac fejesét Vâlceanu térddel-combbal visszapattintotta a gólvonal mögül, kb. a kilincs magasságából, de a partjelző intette, hogy az már a Rubicon túloldaláról került vissza. Semmittevő Deac, a vén róka tehát ismét megtréfálta a gyanútlan kilincselőket. Ennél a helyzetnél leginkább a regáti dzsidzsisportos kommentátoron szánakozhattunk, aki még a jó fertályóra múltán közvetített visszajátszások kapcsán is feszt hajtogatta, hogy a labda nem volt bent. No hadd legyen boldog vele. Mondjuk az optikust érdemes lesz meglátogatnia, ha ebben a szakmában kíván maradni. De ugyan hihetünk-e a szemünknek? – mondaná helyette Parmenidész, aki szerint az igazi létező mindig változatlan, örök, mozdulatlan és főleg egyetlen. Na ez a regáti parmenidészek szerint a nyáj, aki soha, semmilyen körülmények között nem mozdul el a tabella éléről. És bármit mond a múló érzéki tapasztalat – pl. azt, hogy az előző három bajnoki címet a KVSC vitte el – ők ragaszkodnak a maguk szilárd pontjához ebben a minden racionális gondolkodás nyomától legmesszebbre eső dák galaxisban. Ám legyen.

Mink ehelyett bevertük a harmadikat is, a változatosság kedvéért Hoban (a legvénebb róka) beadásából, Debeljuh pazar fejese révén. Mintha a vén rókák a kényszerűségből nem játszó Vinícius előtt kívánnának tisztelegni: a szokásos egy Vinícius-fejesgól helyett ma kettőt kapott tőlünk az ellenfél. A helyzetek változatosságára sem lehetett panasz: egy távoli lövés, egy közeli, sarokirányból érkező fejes, meg egy középtávolságról, szintén sarokra csúsztatott harmadik. Némi esztétikai érzék kezd szorulni a csapatba, ez tagadhatatlan. Ha a fiúk továbbra is így hozzák le a meccseket, a szezon végére talán mégsem leszünk alkoholisták. Hajrá Fijjugh!