Árpa vendégposztja újratöltve

A faviccet az különbözteti meg a többi vicctől, hogy a belőlük hiányzó csattanó a csattanó. Vagyis általában a csattanó hiánya jelenti a csattanót. Pár közismert faviccel biztosan tisztában vannak a T. Asztaltársak. Például melyik a legkisebb favicc? Még mag. Vagy a legöregebb? Már korhadt. Vagy a leggyakoribb? Reccs. Mármost ezt a „mocskos” posztot is könnyen el lehetne intézni egy faviccel, hiszen az ellenfél a Maccabi Tel Aviv, amely klub tudvalevőleg Izraelt képviseli az európai kupákban (ez is lehetne egy favicc), tehát önmagát adja a „Mocskos zsidók” kifejezés. Ez eltér József Áron szavaitól, akinek szájából állítólag szép volt az igaz. Mert nem szép ugyan, de igaz.

Feltevődik a kérdés, hogy mi folyikitt ?Már megint Ázsiában játszunkaz UEFA Bajnokok Ligájában ?Hát igen, mert így sorsoltak össze minket Izrael legpatinásabb csapatával, a két Ázsiai Bajnokok Ligája-győzelemmel is rendelkező sárga-feketékkel. Ezek a hivatalos klubszínek, még ha sokszor kék-sárgában is játszanak. Van egy söröm rá, hogy továbbjutásunk esetén a harmadik körben az APOEL Nikoszia lesz az ellenfelünk, hiszen a bentmaradó csapatok közül ők vannak a legközelebb Ázsiához. Aztán a csoportkörre már valahogy megérkezünk Európába is.

Annak rendje és módja szerint Dávid-csillagos logóval már 1906-ban megalakult Izrael legrégebbi, legnagyobb és legismertebb klubja, akkor még Ha Rishon Le Zion-Yaffo néven. Yaffo, azaz Jaffa, ahogyan mi ismerjük, Tel Aviv kikötővárosa. Az én földrajzinév-gyűjteményembe úgy került be, hogy gyermekkorom korábbi szakaszában még lehetett olyan narancsot kapni a kommunizmust lázasan építő Romániában, amelyen a Jaffa felirat virított. Három évvel az alapítást követően lett Maccabi a klub neve és átköltöztek Tel Avivba, amely város Izrael gazdasági, kulturális és társadalmi életének központja a mai napig, sokáig fővárosa is volt. Az idők során 23 bajnoki címet, 23 izraeli kupát és 6 szuper-, illetve ligakupát nyertek. A legutóbbit a napokban, a Bnei Yehuda 1-0 arányú legyőzésével.

A klub nevét a Makkabiták törzséről kapta, amely az ókorban egy fölöttébb harcos társaság volt és az élére állt a zsidók római hódítás elleni küzdelemnek. A klub önmagát is szimbólumként határozza meg, mégpedig a kitartás, a hűség, a győzniakarás szimbólumának. A tulajdonos a kanadai Mitchell Goldhar (a nemzetiségét háromból kitalálhatjátok), az ingatlanbizniszben érdekelt milliárdos. A klub elég markánsan jobboldali beállítottságú. Példájára majdnem minden jelentősebb izraeli városbana lakult Maccabi nevű sportklub. Nagy riválisuk a Hapoel Tel Aviv, amelynek s zurkolótáborára a baloldaliság jellemző. A két csapat összecsapásai mindig nagy figyelemnek örvendenek és nem egyszer szurkolói randalírozásba csapnak át.

Hazai mérkőzéseit a csapat jelenleg a Netanya-stadionban játssza (a Bloomfiled-stadiont ugyanis éppen átépítik), amelynek befogadóképessége 13000 fő. Jó hír, ha valaki menne, hogy a kapuk mögé nemkellbelépőtvásárolni, mertnincstribün.

A gárda edzője Vladimir Ivics. A 42 éves szerb mester a nagybecskereki Proleter, majd a Partizan Belgrád játékosa volt, megfordult a Bundesligában is, majd több görög csapatban játszott. Ott kezdett el edzősködni is. A jugoszláv, illetve szerb-montenegrói válogatottban 12-szer lépett pályára. 2018 óta irányítja a  Maccabi szakmai munkáját. Alapcsapata a következő: Tenenbaum (brazil) – Kandil, Amador (portugál), Vaturi, Saborit (spanyol), Davidzada – Glazer, Peretz – Rikan – Cohen, Shechter.

A brazil kapuvédő kapcsán újra visszakanyarodhatunk a faviccekhez, mert a nevének jelentése fenyőfa. Bizonyos Beethoven nevű zeneszerző még dalt is írt róla. A székely bácsi mondja is majd szerdán: Makabbé, Fenyőfa !

Fenyőfa bekapja és aztán jöhet az APOEL Celtic, majd Európa.