Ha csak az eredményt nézzük, semmi se változott az elmúlt egy évben. Ha a játékot és a játékosokat, akkor sok minden. Ha a kispadot, akkor még nem tudjuk. Edy ugyanúgy egy Botos Sanyi elleni 1-1-el kezdte a bajnokságot, mint Petrescu, ha ugyanúgy is fejezi be, akkor nincs harag. #déjavu

Egy nagy különbség azért van a két meccs között: tavaly 1-1 után megúszta a vereséget a csapat, most viszont egy jól védő kapus és a kimaradt helyzetek miatt nem sikerült nyerni. 16-3 volt a lövések száma, 8-1 a kaput eltalálóké, volt két meg nem adott gólja a csapatnak. Tzukifiú még a vérét is adta a hatalomért győzelemért, szóval a küzdőszellemre nem lehetett panasz. Az első félóra kifejezetten jó focit hozott, a Tzuki–Miron összefejelés után viszont elvadultak a dolgok, a moldovaiak nem féltek szétrugdalni a CFR-t, hat sárgájukba került az egy pont. Amit nagyon jól csináltak, az a lescsapda volt, az első félidőben két gól és a másodikban pedig három nagy helyzet ment el ezen.

Eduárd egyelőre elődje játékára épít, jóval dominánsabb labdabirtoklással, a CFR fő támadófegyverét azonban továbbra is a pontrúgások jelentik. Hoban magasabban pozicionálása viszont órási területet adott Fülöpnek, aki többször is lendületből vihette a védőkre a labdát. A cserék nagyon nem jöttek be, bár nagyon nem is voltak opciói a padon, az újak közül talán També tudott volna segíteni a bunkerfeltörésben, őt viszont nem nevezte. Az Este Eduárdja címet Pap kapus három nagy védéssel elvitte Iordănescu jr. elől, kedden máris vissza lehet hódítani holmi vikingek ellen.

Két kínzó kérdés, amire sose kapunk választ:
1. Mi a fenének kellett a sarokba zárni a galerit?
2. Miért lett a fehér a hazai mez a bordó heyett?

Így játszotok ti

Arlauskis 5 Egyszer kellett nagyot védjen, „gólpassz” lett belőle Fülöpnek.
Manea 5 Meggyűlt a baja Golofcával.
 Vinicius 7 Fejelni nagyon tud, háromból kettő bement, csak az a fránya les.
Mureşan 5 Az egyenlítő gól fele az övé, nem reagált a kipattanóra.
Camora 6 Kupaemelgetés pipa, sok futás pipa, gólpassz pipa,
 Hoban 6 Nagyon reklamált egy 11-est, de túl könnyen esett el.
 A 81. perctől Males. Csak biztonsági passzokra vállalkozott.
 Deac 6 Két gólpassza úszott el a leseken.
 A 90+3. perctől De Luca. Megvan az első meccse, segíteni már nem volt ideje,
  Djokovic 6 Neki se adták meg a fejesgólját, a sárgája után nem kockáztatott tovább vele Edy.
 A 60. perctől Costache 5. A balszélre jött be, sokat akart, kevés sikerrel.
Culio 7 Azt játszotta, amit a legjobban tud: lendületből tört át a középpályán és a támadóharmadban osztogatott.
Omrani 5 Két óriási helyzetet is kihagyott.
Ţucudean 7 Dühből játszott a sérülése után, szabadrúgásokat harcolt ki, lőtt szinte minden pozícióból.

Fotók: Riti József-Attila