– kezdhetnénk Hofi atyánk halhatatlan poénjának plagizálásával a nagyszombati góltalan Krajova–KVSC mérkőzés húsvét hajnali értékelését, ha a naptár nem éppen április elsejét jelezné. Miközben a magyar humor fent idézett óriása a kommunista temetők lehetséges feliratán töprengett, mi a helyszín rendeltetésén méláztunk: Oblemenco temető, ahol nagyszombaton temetik a focit.

Méghozzá olyan temető, ahol már sírok domborulnak, és azokat kell kerülgetni, ha a labdához akar odajutni az ember. Nevelt fiam idén március idusán elhangzó lelkes Petőfi-szavalatát parafrazálva: „Hol sírjaink domborulnak, unokáink felborulnak”. Konkrétan. Mintha az Oblemenco-stadion mezején máris ott domborulna a régen elhullott hősök sírja, módfelett csökkentvén a méltatlan utódok jelenkori futballjátékának színvonalát. Vagy akár a szántóföld, ahol a barázdabillegető több sikerrel jár, mint a futballista. No de kérem, ez a regáti hagyományok szellemében teljesen korrekt módon felépített, 4 hónapja átadott stadion és mezőny, amelyen ez volt a nyolcadik meccs. Így már teljesen érthető.

Egyébiránt a szemed világa, Szőr Hámfri! Merthogy bejött a tippje ennek a tetű angolnak (lásd a beharangozót). De ha rajtam múlna, nevéhez híven örökre búcsút is mondana az almának meg a számítógépének (Apple-bye), sőt ennek az árnyékvilágnak is, és úgy maradna a nagyszombat örök csendjében, hogy meg nem szimatolná a húsvét reggelét. Sovány vigasz számomra, hogy ha a gólszerzőket nem is (mert ilyen nem vala), a kapura lövőket (2x Hoban kivételével) eltaláltam. Inkább mások találták volna el… az ellenfél hálóját.

Órákig azon tűnődtem, kedves Asztaltársak, hogy a március 31-én lezajlott mérkőzés meddősége nagyszombatnak vagy a közelgő április elsejének volt-e köszönhető? Mert vagy túl komolyan vették a nagyszombatot, vagy április bolondjaként packáztak a feltámadással? De aztán az időpont tekintetében valóban aktuális Babits-vers (Húsvét előtt) néhány sora jutott eszembe:

Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él, az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.

A különbség csak annyi, hogy a pályán most egyetlen hős sem akadt, akik a költő szerint méltán pihenhetnének. Nem mintha nem küzdöttek volna. Sőt, ha legalább egy próbálkozásuk sikerrel jár (abból a négy, kaput eltaláló lövésből, ha jól számoltam), valószínűleg nemcsak a három pont lenne meg, de csaknem azt kívánhatnánk, bárcsak ülne Dan Petrescu még két alkalommal a lelátón. De ez már a mi dolgunk, a szegény népé, aki – a költő szerint – csak reméljen.

Persze, mondhatnánk, hogy két, taktikailag felkészített csapat kioltotta egymás játékát. Az is lehet. Mittudomén, nem vagyok mágnestábla-szakértő, sőt, be kell vallanom, hogy a támadó szelleműnek mondható játékunk tetszetősebb volt, mint sokszor a korán megszerzett vezetés utáni „bekkelés”. Ezért is mondtam, hogy az az egy találat feledtette volna a sok aggályt. Mert az lehet, hogy a másik csapat játéka kioltja az enyémet. No de kilencven percen át? Folyamatosan? Szóval akkor mégiscsak gond van a mágnestábla körül is, ha egyetlen pillanatra sem tudok váratlant húzni. Vagy csak én nem értem a focit április 1-én?

Nem akarom elővenni a régi lemezt, de azt azért tudhattuk, hogy a regátiaknak nagyon kellett a három pont. Talán szinte jobban, mint nekünk (ez, sajnos, meglátszott a játékunkon). Ezt a hármat jövő héten az akolban próbálják megszerezni. Ami nekünk még jól is jöhet: föltéve, hogy jövő vasárnap megcsapjuk az Astrát – hű, de nem szeretem én ezt a sok feltételes módot! Ha pedig annyira kellett nekik az a három pont, akkor – legalább az utolsó negyedórára – megpróbálkozhattunk volna azzal a kontrajátékkal, amire azért a főlegvári csapat nem teljesen képtelen. No de ehhez Omrani helyére talán Baldét (és netán Majlátot?) kellett volna pályára küldeni, mondjuk a 68–72. percek táján (hogy Nouvier-ről ne is beszéljünk). Igen, ha pl. Baldé és Nouvier neve legalább a meccslapon, ők pedig Krajován lettek volna (el se vitték őket). Sőt, Állatmenhely Tzukifijú beküldésével is addig várt, hogy a végén időhúzó csere lett belőle, miközben Omrani egész meccsen alig pislogott, nemhogy legalább 7-8 percenként villant volna. Szóval lehet az embernek nagy az arca, de akkor legyen tudás is hozzá. Tegnap este nálam egy kicsit DP is levizsgázott, miközben feszt pattogott fel a lelátói ültőhelyéből, mint az a bizonyos a deszkán.

És még bírózni sem lehet, kedves Asztaltársak! Az a tetű Avram, akinek daliás termetéből kifolyólag a talajmenti fagyban is lefagy a füle, ami nála rendszerint iszonyú méretű kisebbségi komplexummal egybekötött szereplési vágyat képez, szóval az a tetű most nem tévedett. Legalábbis a mi szempontunkból nem. És lássuk be: ha még a bíró sem fújt ellenünk, akkor már tényleg nincs kit hibáztatni. Pedig még a meccs előtt olyanokat prognosztizáltam, hogy nekünk két jogos büntetőt nem fog befújni, legalább egy játékost kiállít stb. Úgy tűnik, ő is rezignált lett. Van ilyen. Különösen nagyszombaton.

Nekem mindvégig a játék kényszeredettsége volt a feltűnő: hajtottak a fiúk, de valahogy nem volt lélek abban, ahogyan tették. A védekezést jól megoldották – talán amiatt is, mert Vâtcă tehetségében nem voltak annyira biztosak –, de a támadások, főleg a méltó befejezés valahogy elmaradt. Mintha a „suhi” közben Fülig Jimmy meggondolta volna magát, és az ólmost a kliens feje fölött másfél milliméterrel megállítva, kedvesen rámosolygott volna, és meghívta volna egy kávéra a Nono-Holasztárlulu hajó fedélzetére, ahol ő most éppen José Pombio spanyol pincér, és innia kell egy bögre kávét, mielőtt Wilson Hutchins néven amerikai fűtőként elkezdi a kazánházban az éjjeli műszakot. Most éppen Omrani volt ebben a pozitúrában: José Pombiónak talán megfelel, amíg az előételt kell felszolgálni, de amikor már estébe hajlik a nap, és ideje befűteni az ellenfélnek, akkor Wilson Hutchins (be)fűtő szerepét hadd ne ő játssza el, mert legfennebb annyival hívja fel magára a figyelmet, hogy kimerültségében ráejti a lapátot a főgépész lábára. Az ordításra pedig az edzőnek illene felriadnia.

Aki nem értené a fenti eszmefuttatás lényegét, sürgősen olvassa el a napokban (pontosabban március 29-én) immáron 113. születésnapját is jeltelen sírban és ismeretlen helyszínen ünneplő Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című regényét. Ellenkező esetben ugyanúgy járhat, mint az a Szingapúr felé tartó Honolulu-Star luxushajó fedélzetén utazó gyanútlan svéd magántanár, akinek az ölébe a folyton alvó Fülig Jimmy, alias José Pombio spanyol pincér a levest kitálalta.

Így játszotok ti (koprodukció bmikyvel)

Vâtcă 6 Egyszer akadt dolga, megtette, amit kellett.
Manea 6 Részt vett a támadásokban is, hátul a kötelességét végezte.
Vinícius 6 Nem fejelt gólt szögletből.
Boli 7 Iszonyúan lúdtalpas, de ezen nem lehet segíteni. Kétszer is hatalmasat mentett, a végén a mögéje kerülő labdát átívelte a Krajova támadói feje fölött.
Camora 7 Kell az öreg a háznál, teljesen kivette a játékból Băluţăt. Ha bejön a kapáslövése, a nap hőse lett volna.
Hoban 7 A két, kaput eltaláló lövéséért talán eggyel többet érdemel, mint a mezőny többsége.
Deac 6 Azt az egy helyzetet be kellett volna rúgni.
 Djokovic 6 A szokásos műszak, hiányzott a vitamin.
 A 70. perctől Ioniţă 5. Hogy is mondja a nóta? „Hej Jancsika, Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra, Dunáról fúj a szél, Nőttél volna nagyobbra, lettél volna katona, Dunáról fúj a szél.”
 Culio 6 Pont, mint Deac, azzal a különbséggel, hogy neki valamivel több ideje volt becsületesebben kapura sózni azt az egy labdát.
 Păun 6 Akart, de amikor passzolnia kellett volna, túlcselezte magát.
Az 58. perctől Costache 5. Szerintem jöhetett volna Majláth. Ennyit ő is mutatna. Sőt.
 Omrani 5 Ő már nemcsak José Pombio és Wilson Hutchins, hanem a szállásmester is volt egy személyben. Már a 60. percben is késő lett volna lecserélni.
 A 87. perctől Ţucudean. A rendelkezésére álló teljes játékideje alatt percenként kellett volna gólt szereznie ahhoz, hogy KEG tippje bejöjjön. Ami kb. annyira volt valószínű, mint az, hogy Pet Rescue angol faarccal végignézi a meccset.