A CFR-nek eddig csak botlásai voltak a szezon első három hónapjában, most viszont Pet Rescue regnálása során először egyértelműen válsággal kell szembenéznie. Ez jól látszik az egyre szerényebb célokat (európai kupaindulás, rájátszás) megfogalmazó kommunikációján is, ráadásul egy olyan meccs következik, amelynek elszúrása után nincs javítási lehetőség.

A kupáról ugyan korábban szót sem ejtett sem az edző, sem állandó jellegű tettestársai, de azért csodálkoznánk, ha nem lett volna a célok között. Legalábbis addig, amíg ki nem derült, hogy már az első meccsen Botoşani-ba kell menni, ahol a múltban nem sok babér termett a Vasutasnak: hatból egyszer sikerült nyerni, még 2014 őszén Lacinak. Rednic és Conceicao után eddig Pet Rescue bicskája is beletört a szívós moldvaiakba, három hónap alatt kétszer is.

Ez most ráadásul hétközi meccs lesz, és az edző szerint pihentetni kell az alapembereket a vasárnapi bajnoki előtt. A kiesés elől menekülő Medgyes elleni meccs eszerint fontosabb, még jó, hogy Deac és Culio azon nem játszhat sárgalapok miatt. Szinte teljes második sor eddig csak Chiajnán játszott az idén, ott is nehezen lett meg a 3 pont, és most kicsit keményebb ellenfél jön. Enache aligha fogja pihentetni az alapembereit, főleg azért, mert neki nem nagyon van cseresora. De talán végre kiderül, milyen is a csapat, ha nem Manea a kötelező ifi.

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

Botoşani: Cobrea – Unguruşan, Miron, Plămadă, Burcă – Tincu, Bordeianu – Roman, Moruţan, Buş – D. Popa. Eltiltva: Muşat. Sérültek: Dumitraş, Chitoşcă, Fülöp L.
CFR: Duka – Peteleu, Luchin, Boli, Vlad – Yasin Hamed, Deac, L. Rus, Culio, Nouvier – Urko Vera.