Nem tudjuk, mit akart Pet Rescue a Viitorul ellen, de rosszul akarta. Látszott, hogy próbált változtatni Botoşani után, de júliussal ellentétben az új húzásai nemhogy nem jöttek be, de még kaotikusabbá tették a csapat játék, így az ovidiui stadionban most sem termett babér a CFR-nek. Két meccs egymás után rúgott gól nélkül – kezdhetünk aggódni.

A Viitorul ugyan most nem 11-esből, „csak” szabadrúgásból talált be, de ettől függetlenül semmi újat nem mutatott. A támadójátékuk az augusztus végi népvándorlás után kizárólag a Chiţu–Eric–Ţucudean trióra korlátozódik, szombat este mindhármuknak volt egy-egy villanásuk, a braziléból lett gól. Ennyi, a többi szorgalmas és fegyelmezett mezőnymunka, a végén már bunkerfocival és rengeteg okos, a kaputól távoli faulttal.

Ezzel szemben Pet Rescue továbbra is kísérletezik a széleken. A poszttal jó barátságban levő Deacot beteszi második csatárnak, Păunt csak 10 percre küldi be, Nouviert nem is nevezi. Beteszi viszont az egyik oldalra a védő Peteleut (nulla beadás), a másikra meg Culiót, aki valaha megfordult ugyan a balszélen, de amilyen területigényes a játéka, csak feleslegesen beszűkültek ezzel a lehetőségei. Ráadásul mivel Culiót rendre 2-3 védő zárta körbe, Camora felfutásainak is csak az utolsó félórában lett értelme, amikor az argentin végre középre került. Moutinhót már szidni sem tudjuk, annyira nem illik a csapatba.

Ezekkel a húzásokkal Pet Rescue elérte, hogy a CFR támadójátéka kizárólag átlövésekre és pontrúgásokra korlátozódjon, amelyek ezen az estén nem jöttek be: 11 lövésből csupán egy (Vinicius erőtlen fejese) talált kaput. Azzal, hogy Deac és Culio is kikerült a középpálya közepéből, szétesett a csapat passzjátéka, ráadásul a két legkombinatívabb játékos egymástól távol került. Igazi nyomást csak akkor sikerült gyakorolni a Viitorul kapujára, amikor Hagi feladta a labdabirtoklást, de a második félidő nyolc szöglete csak néhány pontatlan fejeshez volt elég. Lehet dühöngeni, hogy Deac nem kapott 11-est a meccs elején, és hogy a Medgyes elleni hazai meccsre Culio és Deac is kisárgult, de inkább sürgősen vissza kéne szerezni az augusztus-szeptemberi lendületet.

Hacsak megint nem a szurkolók lesznek a bűnbakok, mert magam ugyan egészségügyi okokból nem ihattam a meccs előtt, de KEG cimbora sörözött, McPásztori borozott, szóval rajtunk most nem múlott. A csapat játéka mégis olyan volt, mint a szombat este a ködös tengerparti időjárás: kilátástalan.  

Így játszotok ti

 Arlauskis 5 A védhetőt védte, a védhetetlent nem
Manea 4 József Attila tanácsát fogadta meg: megint felesleges maradt.
 Vinicius 6 A csapat legbiztosabb védője és két fejessel a legveszélyesebb támadója is egyben.
A. Mureşan 3 Borzalmas hibákat vétett, kirívóan lassú volt.
Camora 5 Se a beadásai,se a betörései nem jöttek be.
 Peteleu 4 Szélsőnek nevezték, de a támadásokhoz semmi köze nem volt.
 A 80. perctől Păun. Kiharcolt pár szögletet a végén.
  Hoban 5 A csapat kritikája, hogy egy adott pillanatban neki kellett irányítania.
 A 64. perctől Nistor 5. Kereste a lövéseket, de csak egyszer találta meg.
 Djokovic 4 Holt térben mozgott, se igazi romboló, se támadó középpályás nem volt.
 Az 54. perctől Moutinho 3 Néha váratlanul előkerül, hogy újra kiderüljön: felesleges igazolás volt.
 Culio 5 A szorgalom nem mindig elég, lásd ezt az estét.
 Deac 5 Furcsa posztot kapott, nem volt területe kreatívkodni.
Baldé 3 Megjátszani sem lehetett.