Amikor a meccs előtt McPásztori mester felhívta bmikyt, hogy meggyőződjön: legalább a második kör italnál tartunk, nem sejthette, hogy mindössze egy-egy sört, illetve rumot vettünk magunkhoz kedvenc belvárosi kocsmánkban. Mondtam is Mikinek, hogy a sereghajtó jön, fáj kicsit a fejem, jó lesz ide a kávé is. Amire persze csípőből rávágta, hogy azért ne bízzuk a véletlenre. Így aztán kissé vonakodva bár, de legurítottam azt az egy sört. Pontosan úgy, ahogy a fiúk is gurítottak kettőt a hangzatos nevű, de annál szánalomra méltóbb bukaresti Juventusnak.

A mérkőzésnek ugyanis meglehetősen álmos vasárnap délután hangulata volt, ilyenkor legszívesebben sziesztázna az embernek fia. Ezzel pontosan így volt a pályán szaladgáló, vagy jobban mondva tessék-lássék módra ténfergő 22 játékos is. Mert iram az nem volt. Elképzeltem, hogy az öltözőben megbeszélték a fiúk, hogy a francnak van kedve ilyenkor futni, Deac majd fut a többiek helyett is eleget. Dögunalmas a tök utolsó ellen játszani, csak tudjuk le minél hamarabb, rúgunk kettőt, oszt jó‘ van.

Pedig igazi, labdarúgásnak kedvező időjárás volt, de a pályán látottaktól egyre álmosabbak lettünk. Aludt a Juventus, aludt a CéeFeR, bóbiskoltak már a nézők is a lelátón, amikor Păunban hirtelen és váratlanul felébredt a benne szunnyadó tehetség. Ha már felébredt, akkor rúgott egy akkora kapufás gólt, hogy még mindig keresgélem a megfelelő hasonlatot és nem találom.

Szerencsétlen Juventusnak a meze is olyan volt, mintha egy fehér szerelést a színes ruhákkal együtt mosták volna ki a mosógéppel. A színének megfelelően ők is halványak és elmosódottak voltak, mint a látóhatár a tengerparton és mint az esélyeik a bennmaradásra. A két helyzetükhöz az kellett, hogy előbb a védelem, aztán meg hórihorgas kapusunk is elaludjon legalább egyszer. De ez most a Liga 1 leggyengébb csapata ellen – akiket még sereghajtónak is nehéz lenne nevezni, mert annyira nem hajtják a saját seregüket se – most bőven belefért.

Ennél a meccsnél még az is izgalmasabb volt, hogy a lefújás után összefutottunk Becker asztaltárssal, McPásztori mester házi orvosszakértője pedig Boli mozgásából megállapította, hogy a szerecsen középhátvédünk lúdtalpas. (Mint kifejette: Boli vállból indítja a mozgását, ez pedig kizárólag a lúdtalpasokra jellemző. A zárójelben ma is tanultam valamit rovatunk jelentkezett.)

A két gól és a két védelmi hiba mindenesetre arra elég volt, hogy végül ne aludjunk el a végére teljesen, vagy ha valaki esetleg mégis elaludt, akkor legalább ne horkoljon. Szorgos rutinmunkával hozták a fiúk a kötelező győzelmet, egy angol szpíker valószínűleg úgy foglalná össze a történteket, hogy „a day at the office” azaz, csak egy újabb nap az irodában. Nem véletlen, hogy meccs után McPásztori mester autójába – aki elhozott minket a belvárosig – a régi Beatrice sláger kezdő sora jutott eszembe. A munkának vége, kijössz a gyárból…

Alább bmiky játékos-értékelőjét olvashatjátok, Tisztelt Asztaltársak.

Arlauskis 5 Borzalmas kirúgások, helyzetet ajándékozott az ellenfélnek.
Manea 5 Egyre jobban érződik rajta, hogy csak az ifiszabály tartja a csapatban.
Vinicius 6 Ment volna előre is fejelgetni, de Pet Rescue nem mindig engedte.
Boli 5 Még mindig keresi a helyét a csapatban.
Camora 6 Gólt akart lőni, nem engedte a bíró.
Hoban 6 Rutinmunka egy rutinos rombolótól.
 Deac 7 A betörései bontották meg legtöbbször a bukaresti védelmet.
 A 89. perctől Nouvier. Megint csak 1 perces csere volt.
 Culio 7 Első kolozsvári ciklusában három és fél év alatt lőtt 5 gólt a Liga 1-ben. Most két és fél hónap alatt ugyanannyit.
  Djokovic 6 Szinte minden veszélyes támadásban benne volt.
 A 60. perctől Nistor 7. Okos passzok, jókor és jó helyen esett el.
 Păun 7 A szélen nem sokat fickándozott, de bitang nagy gólt lőtt.
 Baldé 5 Nem sok labdát kapott, egyetlen igazi lehetőségénél keresztbe lőtt a kapu előtt.
  A 77. perctől Urko Vera. Jól jött a beadásokra, de a védők is.

Fotók: Riti József-Attila