Legyünk őszinték, Tisztelt Asztaltársak, kevesen gondoltuk a szezon előtt, hogy az Astra komoly tényező marad Liga 1-ben. Şumudicával együtt szinte a teljes bajnokcsapatot kiárusították, egy fiatal edzővel és egy olcsó kerettel vágtak neki ennek a szezonnak, mégis ott vannak az élmezőnyben. Nehéz meccs lesz hétfő este a rejtélyes Marin Anastasovici-ról elnevezett stadionban.

Az Astra idei jó szereplésében közvetve még Şumudică is benne van, hisze az általa még a kispadra igazolt játékosok jó része most a kezdőbe szerepel. Edi Iordănescu pedig nemcsak jól igazolt, hanem egy stabil, nehezen legyőzhető csapatot rakott össze, amely már kilenc meccs óta veretlen, hazai pályán pedig a legerősebb a mérlege. Giurgiuból eddig csak a Poli Iaşi vitt el pontot (0-0). Kellően rutinos légiósokkal van tele ez a csapatuk is, bár a gólokat egyelőre a fiatal románjaik, Balaure (5) és Moise (3) szerzik.

Az Astra legerősebb éveiben pont a CFR volt a mumusa, a legutóbbi négy giurgiui meccsből hármat nyert a Vasutas, egy pedig döntetlen lett, 2014 áprilisa óta nem kapott ki ott a csapat. A nyáron azonban mindkét csapatnál sok minden megváltozott, nagy kérdés, hogy négy nappal a juhok elleni meccs után Pet Rescue milyen csapatot küld a pályára. Boli szerintünk játszani fog, és jó lenne már Nistor helyett egy vérbeli szélsőt látni. Akár úgy is, hogy pozíciót cserél a vonal mellett sokkal otthonosabban és gyorsabban mozgó Deackal.

Inni fogunk a meccs előtt, ezt ünnepélyesen megígérjük nektek, Tisztelt Asztaltársak, mert kocsmában tervezzük nézni ezt a fontos meccset.

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

Astra: Iliev – Belu-Iordache, Polczak, Erico, Stan – Mrzljak, Takajuki – Ioniţă, Marquinhos, Moise – Abang.
CFR: Arlauskis – Manea, Vinicius, Boli, Camora – Hoban – Nistor, Deac, Culio, Nouvier – Urko Vera.

Még mindig veretlen a B csapat
A héten nem tudtuk megnézni a CFR II meccsét a Liga 3-ban, mert a szezon során először Kolozsvártól távolabb játszottak a fiúk, és egyik televíziót se érdekelte a Radnót elleni derby. A csapat tartotta a sormintát (hazai győzelem–idegenbeli döntetlen), és 2-2-es döntetlent játszott, a gólokat Mihai Kereki és Adrian Pop (11-esből) szerezte. Öt forduló után a 9 pontos CFR II ötödik az V. csoportban, az első helyen a legendás Kudzsiri Kohász (12 pont) áll.