Ha minden igaz, nagyjából félmillió eurón múlott, hogy Pet Rescuenak vasárnap este ne kelljen megküzdenie elődjével. A FRF-nek azonban nem volt pénze kivásárolni, majd tiszteségessen meg is fizetni a CFR edzőjét, így Strómanéknak nem kellett új trénert keresni. Pet Rescuenek pedig a júniusi nem túl elegáns váltás (bár erről legkevésbé ő tehet) után most szembe kell néznie Lacival.

Egy tiszteséges westernben ilyenkor a kamera hosszú percekig elidézne a két párbajra készülő hős arcán, ám itt és most nem nekik, hanem a tanítványaiknak kell egymásra lövöldözni. És szerencsére csak labdával, nem pedig forgótáras hatlövetűvel. Ez a műfaj pedig egyelőre a Pet Rescue embereinek meg sokkal jobban. A Concordiához hasonló alsóházi társaságokat (Medgyes, Sepsi) eddig simán legyalulta idegenben a CFR, most azonban bejön néhány nehezítő körülmény.

1. Az ellenfél edzője a keret jónéhány fontos tagját jól ismeri, bár rendszerszinten ez már egyáltalán nem az ő csapata. Ezt viszont egyensúlyozza, hogy Laci a Liga 1 egyik leggyengébb keretével dolgozik:
2. Az a rohadt műfüves pálya, ahol a legutóbbi 5 meccsből csak egyet tudott megnyerni a CFR.
3. Marian Cristescu valahogy mindig rúg gólt ellenünk.
4. Jön utána egy hétközi forduló és azon belül csütörtökön a juhnyáj a Fellegvárra. Óvakodni kell a lapoktól és okosan beosztani az erőt.

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

Chiajna: Bălgrădean – Feussi, Enza-Yamissi, A. Marc, Albu – Babic, Cristescu – Deaconu, Bavab, Spehar – Bud. Eltiltva: Patache, Batin.
CFR: Arlauskis – Manea, Vinicius, A. Mureşan, Camora – Nistor, Deac, Hoban, Culio, Nouvier – Baldé.