Hatalmas hibát követtünk el, Tisztelt Asztaltársak, és ennek a csapat itta meg a levét. A teljes temesvári összeomlás mi bűnünk. Ugyanúgy vétkeztünk, mint a nyitófordulóban a Botoşani ellen, csak ezúttal már nem nyertünk bocsánatot, megtört a győzelmi sorozat. Szánjuk-bánjuk szörnyű tettünk, és ünnepélyesen megfogadjuk, hogy ilyen soha többé sosem fordul elő.

Szörnyű vétkünk abban állt, hogy elfelejtettünk inni a meccs előtt. A nyitófordulóban erre van mentségünk, hiszen akkor a szerkesztőség minden tagja máshol nézte a meccset. A Viitorul ellen viszont már előre ittunk KEG cimborával a medve bőrére, és ezt a hagyományt azóta is ápoltuk, alkalmanként kiegészítve Pálfi és RJA blogtársakkal, valamint Bogrács Hubával. Folyt le a sör, a fröccs és a rum a torkunkon, nyert is a csapat hatból hatot.

Na de most viszont hiába néztük ismét hárman együtt a meccset a francia aviatika egyik jeles képviselőjéről elnevezett belvárosi törzskocsmánkban, csak a kezdés után kezdődött az alkoholfogyasztás. Ráadásul csak KEG ivott sört, mi ketten Pálfi cimborával csak borvizet fogyasztottunk, amelynek alkoholtartalma elhanyagolható. Tetézve a bajt, Hubát is elfelejtettük meghívni. Így aztán érthető, hogy hiányzott a telepatikus üzemanyag a csapat távirányítására, ezért is nézett be Vâtcă már a második percben egy közel 40 méteres lövést. Arra se volt erőnk, hogy szegény kapusunkat két méterrel hátrább húzzuk, hogy elérje a lecsapodó lövést, nemhogy pontos passzokat, jó helyezkedést, netán erőteljes lövésekig eljuttassuk a fiúkat.

Így aztán nem csoda a kilátástalan ténfergés a temesvári kánikulában. Nem csoda, hogy az ACS Poli szinte ugyanazzal a félpályás letámadást követő lerohanásokkal zilálta szét a CFR védelmét, mint tette azt másfél hónapja a Botoşani. Nem csoda, hogy szinte minden bement, amit kapura küldtek, ahogy az sem meglepetés, hogy még a jól blokkolt lövések után is hozzájuk pattant vissza a labda. Egy órának kellett eltelnie és a második sörnek is megérkeznie KEG barátunkhoz, hogy hatékonyak legyünk, és jó cseréket szugeráljunk Pet Rescuenak, majd pontos indításokat a középpályásoknak és pazar gólokat Baldénak. A végére már annyira hatékonyak lettünk, hogy a temesvári játékosokra is hatni tudtunk, ennek eredménye lett az öngól.

Sajnos, ekkor éppen elfogyott KEG újabb söre, és mire megrendelte volna a következőt, a szokásos idegesítő stílusában sípolgató Tudor már le is fújta a meccset. Pedig csak pár korty kellett volna az egyenlítéshez, de valljuk be, Tisztelt Asztaltársak, ezt nem érdemeltük volna meg. Sem mi, sem a csapat. De tanultunk a vereségből, és legközelebb időben elkezdjük a tankolást, hogy legyen elég üzemanyag újabb győzelmekre vezetni a csapatot.

Így játszotok ti

Vâtcă 3 Hatból kettőt fogott meg, az elsőt nagyon benézte.
Manea 3 Kockáztatott, majd bepánikolt.
Vinicius 3 Szinte csak hibái voltak, a nagyobb fajtából.
A. Mureşan 4 Két blokkja után is még jobb helyzethez jutott a Poli.
 Vlad 3 Csúnyán lefutották és beforgatták.
 Az 59. perctől Moutinho 6. Szélsőnek lassú, de a végén középen adott jó passzokat.
 Omrani 3 Most se vált be szélsőként.
   Az 59. perctől Baldé 8. Megpróbálta egyedül megfordítani a meccset, szinte sikerült neki.
 Deac 4 Hamar lerúgták, le is kellett cserélni.
 A 36. perctől Nouvier 5. Egyedül ő játszott igazi szélsőként, bár a végén már balhátvéd volt.
Hoban 5 Tőle indult a kisebbfajta feltámadás.
Culio 4 Megint túl hátra szorult, és a hosszú passzai nem jöttek be.
 Nistor 4 Mindkét szélen megfordult, adott egy öngólpasszt.
 Urko Vera 4 Csak az utolsó 20 percben került helyzetbe.