Bogrács Huba, a bérelhető alteregó éktelen ordibálásra tért magához egy ismerősnek tűnő szekrényben, sőt, az ott békésen alvó macskát is felismerni vélte. – Vörös kód! Még egyszer ismétlem: vörös kód! A trófearablók újra támadnak! – harsogta Ioniță Oaia*, a Nyájszellem (eredetiben: Gazetă Spirituală Pentru Oi – GSPO) című bukaresti sportnapilap főszerkesztője. Szegény Hubának majd beszakadt a dobhártyája. Nem is tudott többé visszaaludni, így aztán minden szavát jól hallotta a reggeli lapértekezletnek. Át is adom neki a szót.

Üdvözletem a Tisztelt Asztaltársaságnak! Ezt már megint jól kifogtam, hogy a fene enné meg. Itt van ez tudálékos képű Ioniță Oaia, aki épp az előbb üvöltött egy akkorát, hogy leesett a fejéről a szemüvegje. Bele került vagy két percbe, amíg megtalálta. De legalább addig csend volt, leszámítva azt az egy-két bosszús káromkodást, ami a látóalkalmatosság megtalálásához úgy néz ki elengedhetetlen volt. Az a hülye macska is épp ekkor ébredt fel, bajba kerültem volna, ha elkezd nyávogni és kinyitják a szekrényajtót. Szerencsére azonban ez nem következett be, mert a főszerkesztő diszkrét kérésének eleget téve megjelentek a szerkesztőség tagjai, élükön a szőke Alexandrával.

– Nagy a baj, emberek! – kezdte kissé vészjóslóan beszédét Ioniță Oaia. A szerkesztőség tisztelt tagjai testületileg elsápadtak ijedtükben.
– Létszámleépítések lesznek, főnök? – kérdezte riadtan a szőke Alexandra.
– Nem!
– Fizetéscsökkentés? – rémüldözött továbbra is a szőke.
– Nem! Annál is rosszabb! Ismét támadnak a trófearablók!
– Na de melyikek főnök? Az Urziceni már történelem, a Galaci Acél is már csak emlék, az Astra meg le van gatyásodva…
– Egyik sem, a lehető legrosszabb…
– Csak nem a bozgorok már megint? – szörnyülködött Alexandra.
– De! – sóhajtott nagyot Ioniță Oaia.
– Azok nem a szentgyörgyiek?
– Nem, dehogy! Ők nem bozgorok. Még. Egyelőre. Legalábbis addig amíg a Fécsészébét meg nem verik.
– Ja, ez a Fács Csé Szpune Békáli** nem?
– Kuss! Még egy ilyen megjegyzés és 50 százalékos fizetéslevonást kapsz! Miért van az, hogy mindig hülyékkel vagyok körül véve… – dohogott a főszerkesztő.
– Elnézést, főnök. Bocsánat. Ha jól emlékszem, a munkaköri leírásban az szerepel, hogy az első a lojalitás, a szakértelem pedig a másodlagos, de nem kötelező.
– Igen, igen, persze. Végül is ez valóban nem fontos. A lényeg emberek, hogy a CFR, ez a nyamvadt kolozsvári bagázs már megint el akarja lopni a bajnoki címet. A helyzet súlyos: 6 forduló után 3 pont előnnyel vezetik a bajnokságot.
– Értem főnök. De mit tehetünk mi ellene?
– Nem hiszem el, hogy már megint szájba kell rágnom! Hangulatkeltés, nyomásgyakorlás kell ide. Ezt várja tőlünk a csőcselék!
– Miféle csőcselék?
– Az előfizetőink, te marha!
– Értem főnök de, hogy csináljuk? Rég volt már amikor a csődvédelem kapcsán megkavartuk körülöttük a szart. Kijöttünk a gyakorlatból.
– Nyugalom. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt. A régi receptet alkalmazzuk.
– Tehát bírózunk?
– Persze. Örülök, hogy fejlődőképes vagy Alexandra. A bírók szerencsére elég hülyén fújnak ahhoz, hogy beléjük lehessen kötni. A többi már csak helyzetértelmezés kérdése. Értelmezni pedig azt tudunk. Nem véletlenül írattalak be titeket a hermeneutikai szakkörre.
– De főnök, mind megbuktunk!
– Az egyáltalán nem baj. Itt nem is értelmezni kell tudni, hanem félreértelmezni, statisztikát hamisítani. Menni fog ez nektek, gyerekek. Én vakon bízok bennetek! A véretekben van! Szóval csak bátran, előre!
– Jól van főnök, de szakmailag, etikai szempontból nem aggályos mégis ez egy kissé?
– Látom mindenáron fizetéslevonást akarsz, Alexandra. Nem törődhetünk ilyen ósdi, reakciós, polgári csökevényekkel mint a sajtóetikai előírások. Meg ne halljam még egyszer a szátokból ezt a kifejezést! Világosan fogalmaztam?
– Igenis főnök!
– Elsősorban a címadásokra figyeljetek oda. Lehetőség szerint igyekezzetek negatív jelzőket, minősítéseket társítani a CFR-es anyagokhoz.
– Mint például a „sorozatgyilkosok”?
– Zseniális ötlet, Alexandra! Brávó. Tudtam én, hogy nem vagy reménytelenül hülye! Ezzel el tudjuk intézni az öt kolozsvári győzelmet egy csapásra. Briliáns! Ezért kapsz egy puszit! Kihozzuk címlapra! Isteni!

– Köszönöm főnök. De biztos, hogy nem kellene legalább az objektivitás látszatára adjunk?
– Minek? Egyáltalán nincs az objektivitás iránt értelmezhető piaci kereslet, Alexandra! Ezt jegyezd meg! Az olvasótábor azt várja, hogy erősítsük meg az előítéleteiket, nem azt, hogy megzavarjuk a lelki békéjüket holmi objektivitással! Hallatlan!
– Jó, de esetleg egy-két taktikai, stratégiai elemzést nem közlünk főnök?
– Annak a pár tucat szakbarbár focibuzinak? Megőrültél, Alexandra drága? A végén kénytelen leszek visszavonni az iménti dicséretet. Na, de elég a szövegelésből. Az irányelveket tisztáztuk, munkára emberek!

Végszóra a szerkesztőség t. tagjai szétszéledtek. Ha nem ezt tették volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna.

Aki nem hiszi Bogrács Huba meséjét, az járjon utána Tisztelt Asztaltársak! 🙂

* – Ejtsd: Jonicö Oájá (oi- juhok, oaia – a juh)
** – Azt teszed amit Becali mond.