Jellemző, hogy egyikünknek se volt kedve posztot írni a meccs után. Csalódottak és dühösek vagyunk. A csapatra, Túlóra Lopesre, a sunyi bíróra, a Dinamóra. Mindenkire. Nem ezt érdemeltük. Egy vártnál jobb szezont képét cseszte el rettenetesen az utolsó két hazai meccsen a csapat.
Ebben pedig nagyon ludas a vezetőség is, mert a rájátszásra képtelen volt precíz és teljesíthető célt kitűzni a csapat elé. És a csapat úgy is játszott az utóbbi hetekben, mint akinek semmi célja nincs, csak túllenni valahogy ezeken a mecseken. Még egy meccs, és túl is lesznek rajta. Csak a szurkoló nem tudja túltenni magát a lélektelen, kilátástalan focin. A dühítő egyéni hibákon, amelyek kiütéses győzelmet ajándékoztak egy olyan ellenfélnek, amely 87 percen át semmivel nem volt jobb, és csak a szintén bukaresti rigó jóindulatának köszönhetően vezetett.
Így játszotok ti: Marc 4 – Tiago Lopes 3, Larie 5, A. Mureşan 6, Camora 6 – L. Rus 5 (Filipe), Deac 5 – Omrani 4, Păun 5 (Sârbu 5), Nouvier 5 – Bud 5 (Antal).
A fiúk túlvannak a meccsen, ezzel most én is túlvagyok a poszton. Többet majd akkor írok, ha lesz értelme és célja.
Fotó: Manases Sándor
44 hozzászólás @ Céltalanság
Nem szoktam kritizalni a posztokat, de ezuttal nagyon igazsagtalan…es hianyzik belole az eddig tapasztalt profizmus (mentsegere legyen szolva a szerzonek hogy rogton ezzel kezdte a posztot). En ugyan teven kovettem a meccset, nem a helyszinen… De! Ez a csapat egyaltalan nem volt lelektelen!!! 50 percig, ha hajszallal is, de jobb is volt ellenfelenel…a kapott gol utan pedig egyertelmuen folekerekedett a Dinamonak, aki egy szerencses kontra vegen az ev legzsenialisabb megmozdulasaval eldontotte a meccset. Azt viszont senki szemere nem lehet vetni hogy ne tette volna ki a lelket a palyara…
A teljesen megalapozatlan es igazsagtalan egyeni ertekelest pedig a csalodottsag szamlajara tudom irni…
Pingback: Céltalanság | Zongoracipelő
Egy kapusnak ugy kell kifutnia a labdara (foleg a 5-oson belul), hogy kozben tekebabukent taroljon le mindenkit, fuggetlenul, hogy ellenfel vagy sajat jatekos. Az is igaz, hogy ennyinel sokkal kisebb erintesert is fujtak itthon kifele szabadrugast a birok. De hat kitol is tanulhatott volna becsuletet ez az Avram gyerek, csak nem az apjatol?
Teljesen mindegy, hogy Filip kézzel vette le a labdát az 1. gólnál, az Marcon ment el, így nem lehet elbénázni, mint ő tette sokadjára az este. Az sem sokat segít, hogy 10-ből 8 olyan tizit befújnak, mint utána Lopesnél.
A poszt minden szavával egyet lehet érteni. A vezetőség tudta, hogy nem 90 %-ban nem lesz Európa, bármi is történik. Oké, hogy ez volt a fő motivációs tényező a play-offba jutásnál, de azon túl valami pénzjutalmat kitalálhattak volna, vagy bármit, mert miért kellene hajtsanak a játékosok, ha a fő cél megvan, a következő pedig nem elérhető 1. hellyel sem. Ugyanaz lett a szezon végére, mint tavaly, csak egy szinttel feljebb.
Úgy gondolom, a csapat és edzője teljesen más dimenziókban mozog, mint ahogy azt mi elvárnánk!
A szurkoló mindig jobbat és jobbat vár és ennek nem mindig tudnak megfelelni a „kedvencek”! Félve mondom, de az is lehet, hogy mi mintha kissé túlértékeltük volna a fiúkat is, meg Lacit is!
A „céltalanság” fogalmába én azt is belevenném, amit hallani innen-onnan, hogy több játékosnak is bizonytalan a helyzete a jövőt illetően a klubnál! Meg azt, hogy úgy tűnik, a vezetés, bár mindent megpróbált, de most már végleg lemondott a nemzetközi szereplésről!
Szóltunk itt korábban az „önbecsülésről”, meg hasonlókról! Az urak ott a pályán és a pálya szélén, mintha másképp gondolnák! Mintha az sugározna róluk, hogy „lesz, ahogy lesz, pluszokat már nem érdemes hozzátenni semmihez és legyen már vége ennek az egész szezonnak!”.
De, azt javaslom, ne legyünk túlzottan elkeseredve és vegyük számba, honnan indultunk az ősszel, miféle dolgokat kellett elviselnie, játékosnak, edzőknek, vezetőknek, szurkolóknak egyaránt! Ha innen indulunk ki, akkor, bármennyire is csúnyára sikerült a bajnokság vége, az összkép, azt mondom, mégsem olyan elkeserítő!
Remélem, rendeződnek a dolgok és a következő szezon megnyugtatóbb és kiegyensúlyozottabb lesz…
Laci húzzon a picsába! Egy olyan edző aki nem képes megoldásokat, taktikai variációkat kipróbálni a hónapok óta tartó gólképtelenségre ne legyen a CFR edzője. Egy olyan edző aki sokadjára is kitart faszságok mellett amelyek 1-2-szer működtek a meglepetésfaktor miatt, vagy nem működtek soha, ne legyen a CFR edzője (Omrani jobbszélső, Paun balszélső, cserekapusok véletlenszerű váltogatása, és még lehetne sorolni). Legfőbbképpen pedig, egy olyan edző aki fejben nem tudja eggyüttartaní a társaságot, akiért a játékosok nem hajtanak (bezzeg Sumudica…), aki nem képes meggyőzni Omrani-t, Ruiz-t, Nascimento-t, és a többi faszfejt, hogy ahhoz hogy elvigyék őket külföldi csapatok le kell tenni valamit az asztalra Kolozsváron nem lehet a CFR edzője. Két tökéletesen teljesíthető kupalehetőség ment el a francba, úgy hogy az agyonbüntetett Temesvár mindkettőt teljesítette és simán megoldotta a bennmaradást is. Annak ellenére hogy felsőházban végeztünk sokkal szarabb szezonnak tűnik ez a múlt évinél. Ott is volt elszórakozott meccs, Chiajna ellen, meg Botosani ellen az utolsó fordulóban, de amikor fontos volt, amikor érezték hogy a szurkolók mellettük állnak akkor mindent beleadtak, és megnyerték a kupát. Nem a pár százézer euró lessz a legnagyobb vesztesége a csapatnak a jövő szezonra nézve, hanem a pár ezer szurkoló akit nagy nehezen visszacsalogattak a stadionba, és megcsemeltették a két 0-3-ra elbukott hazai meccsel.
Oh, Andor! Ne keseregjünk ennyire! Mindannyiunknak jobb lenne, ha Laci maradna, mintsem menne! Bármennyire is idegesít néha! Én jobban szeretem azt az edzőt, aki komolyabban kötődik a klubhoz, mint mások, még ha minőségi engedményeket kell is elszenvednünk! Vagyis, nagyon nem szeretem a vándormadarakat!
És azt se feledjük, hogy most először 9(!) héten át minden héten rangadókat kellett vívnunk! Vagyis nem voltak könnyűnek tűnő ellenfelek! Bizony, ez sok volt, egyelőre, a csapatnak és Lacinak is!
Bízzunk abban, hogy fogunk még sokat és sokszor örülni, és egyszer tán elégedettek is leszünk…!
Nehéz objektíven megítélni bármit is most két ilyen meccs után, nem is lehet. Majd néhány hét múlva jobban fogjuk látni ezt a szezont. Most úgy szid mindenki játékost, edzőt, hogy szezon elején vakon aláírtuk volna mind ezt a helyezést. Nehéz edzői képességekről beszélni, amikor olyan hosszú a padunk, hogy egy ifit volt érdemes leginkább bedobni, hátha majd ő gólt lő.
Laci tegnap szembe ment a teljes tavaszi taktikával azzal, hogy hosszú labdákat játszott végig a csapat, jórészt két csatárral, a kezdetektől. Hozzá kell tenni a megszámlálhatatlan ajtó-ablak helyzetet, amit a két szupercsatárunk kihagyott. Ott voltak a tiszta ziccerek, kialakított helyzetek, ami már csak a csatár lelkiállapotán múlt, amivel épp gondok vannak az utóbbi hetekben. Nem tudom van-e értelme a taktikát szidni miközben csak a csatárok fején múlt, hogy nem vertek 4-5 gólt. Ha feleslegesen ígérgetnek, gyakorlatilag átverik a játékosokat, hogy motiválják őket, utána edző legyen a talpán, aki rendet tesz a fejekben, szerintem még a sajátjában sem tudott ennyi hitegetés után.
Mellekesen,az sem elhanyagolhato ,hogy kedves jatekosaink ugy a craiova mint a dinamu elleni meccs elott nagyon jol szorakoztak .Nehez masnaposan jatszani.Elitelni nem lehet oket,celok nelkul,lejaro szerzodessel ,milyen motivaciojuk lehetne?Legalabb szorakoznak amig itt vannak.
Budnak amúgy mi baja volt, miután lecserélték? Mászott fel a T1 kerítésére, gondolom, hogy nem szurkolni akart felmenni
Nyilván valaki beszólhatott neki az 5. sorból, öblös hangon, három deci szilva pálinka után. Ezért játszhatott Tarzant a kerítéssel…:)
Szilva vagy nem, ha én 3 hónapig nem végzem rendesen a dolgomat kiraknak a munkahelyemről. Ha meg valami objektív okból nem végezhetem rendesen a dolgomat akkor van annyi önkritikám hogy kussolok nem kikezdek az első szerencsétlennel aki csak azt mondja amit mindenki lát. Nem a kerítéssel kéne kakaskodjon, hanem több mezőnymunkát kéne végezzen meg variálja a poziciós játékát, ha látja hogy a társak nem kapják meg labdával. Ez már nem rossz sportforma ami nála van hanem mentális blokk. Akik régebben követték a román bajnokságot, lehet ismerős előttük Vasile Ghindaru neve, Brassónál kezdte, és volt az Astra-nál is. Csatár létére lehúzott zsinorban 4 évet gól nélkül, ráadásul lőtt vagy 20-25 kapufát. Csávó annyira primitív volt hogy egyfeszt kolostorokban imádkozott, mert megvolt győződve hogy meg van átkozva, pedig ha kevésbé görcsöl és megpróbál csapatnak is hasznosan játszani ahelyett hogy minden labdát kapu felé vágna hamarább lejárt volna a rossz passz.
A beszólás csak a jéghegy csúcsa volt, nem pacsizott Miriutaval se mintha. Hát…minden jót neki jövőre, mert így kétlem, hogy megtartanánk a nyáron
A keritesmaszas elott volt vizespalack rugdosas is.A geleri elott is nagy peckesen vonult el, csak amikor mar vagy tizedszer kialtottak a nevet, akkor reagalt. Lehet, hogy az asszony jelenlete a paholyban zavarja. Minden meccskezdeskor kiinteget neki (csak gondolom, hogy a felesegenek, mivel neha beviszi a gyereket is, ra is ultette mint egy bilire a kupara). Oszt szar lehet, amikor hazamegy megkapja, hogy megint nem rugtal golt, hogy elhetet azt 6 meterrol erobol fole fejelni, stb.
Vicces volt a kapusunk és pár játékos még, hogy bundás kenyérről ne beszéljek.
Őszintén megmondva nekem sem tetszett az elmúlt fordulók hozzáállása. Nálam a korrektség és tisztesség az alapvető dolog.
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra
FCSB – CS U Craiova
Viitorul – KVSC
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani
Gaz Metan – FC Voluntari
Poli Temesvár – Poli Iaşi
Pandurii – Chiajna
Dinamo – Astra 0-2
FCSB – CS U Craiova 3-1
Viitorul – KVSC 0-2
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 1-0
Gaz Metan – FC Voluntari 2-1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 2-1
Pandurii – Chiajna 2-0
ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS A 11. FORDULÓBÓL – MÁJUS 10.
Chiajna – Temesvár
Belepek Spanyolorszagbol is, hogy javitsam az oldal statisztikait….
Erdemes lenne csinalnotok egy kerdoivet a harom hanyinger-lehetosegbol ki melyiket valasztana bajnoknak.
Engem,nem erdekel.Lehet barmalyik,es egyik sem.Le se szarom oket.Ha nem mi nyerunk ,akkor nem szamit.
Kettő hagyományosan rivális, a harmadikat utálni sem érdemes, ha jó kapcsolatokkal és fényes múlttal bajnokságot lehet nyerni ebben az országban az sem jobb, mintha a másik kettő nyerne. Ez a marokba szorított ürülék filozófiai kérdéskörével azonos számomra.
Oh baszki János, fejezd már be ezt a nagyzolást. Először is nektek nincs hagyományosan semmiféle riválisotok. Árpi előtt alig voltatok pár évet az elitben.Ha az Árpi korszakra gondolsz az még elég korai hogy hagyományos legyen.
Másodszor meg még te se vagy hagyományosan céeferes annyira mint amennyire szeretnéd így nem vagy annyira hiteles:)
@ Koperecki maradt meg eszed amit itt oszthatnal?
majd az utolsó meccs beharangozójához megcsináljuk.
Dinamo – Astra 0-1
FCSB – CS U Craiova 2-1
Viitorul – KVSC 0-0
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 1-2
Gaz Metan – FC Voluntari 2-0
Poli Temesvár – Poli Iaşi 1-0
Pandurii – Chiajna 2-1
Ki lesz a bajnok?
Ha Kopereckit kerded, akkor a szemetesek. Igaz, hogy a tizenotodik osztalyban, de a bajnoksag az bajnoksag. Minel lennebb annal ertekesebb, mert sajat nevelesuek is jatszanak.
Dehogyis, Arnika! Annyira frusztráló, hogy nincs Omranink aki Marseillben nevelkedett meg kerítésre mászkáló Bud gyerekünk. Meg Lacinak meg kupá k meg bajnokságunk, Lacink meg szendvicsünk meg potenciális befektetőnk meg csődvédelmünk és európai szereplésünk.
A francba!
Aki az 1. helyen végez az utolsó forduló után 😉
ohchie
ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS A 11. FORDULÓBÓL – MÁJUS 10.
Concordia – Poli Temesvár 2-0
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra 1-0
Steaua – CS U Craiova 4-1
Viitorul – CFR 0-0
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 0-1
Gaz Metan – FC Voluntari 4-0
Poli Temesvár – Poli Iaşi 3-1
Pandurii – Concordia 5-0
Rájátszás 9. forduló:
1. zsolyika 28p
2. orok meggyszin 16p
2. Tamas 16p
4. Faramir74 12p
4. takács istván 12p
6. VasileCFR 11p
7. ohchie 10p
8. koperecki_szilveszter 9p
9. luis 4p
10. bendeguz90 3p
Az összetett állása a 35. játéknap után:
1. orok meggyszin 556p
2. Tamas 520p
4. zsolyika 511p
3. koperecki_szilveszter 508p
5. Faramir74 452p
6. takács istván 445p
7. luis 390p
8. Tornai 265p
9. koppandiz 260p
10. bendeguz90 233p
11. ohchie 75p
13. VasileCFR 57p
12. Szőri István Péter 47p
14. Panzer 26p
15. ballack69 24p
ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS A 11. FORDULÓBÓL – MÁJUS 10.
Chiajna – Temesvár 1-1
koperecki_szilveszter
Chiajna- AcS Temesvár 1-2
Dinamo – Astra 2 – 0
FCSB – CS U Craiova 1 – 1
Viitorul – KVSC 1 – 0
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 1 – 2
Gaz Metan – FC Voluntari 2 – 1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 1 – 0
Pandurii – Chiajna 0 – 2
http://www.nso.hu
Miriuta: Játékosaim nem prostituáltak
Könnyen beszél, nincs is játékosa (pár kivétellel). Ebben a keretben 5-6 futballista van, beleszámítva azokat is, akikből még lehet az idővel. A meccset a Viitorul fogja megnyerni, akár öngóllal is. Becali meg is érdemli.
Nem biztos! Becalival jó lesz jóban lenni különben ki fogja megvásárolni Omranit? Ha jól meggondoljuk Becali a Céefer legfontosabb bevétel forrása a „titokzatos befektető ” után.:)
A volt csapatod volt jóban a bukaresti nagyokkal. Mindig megbújtatok nekik, csak valahogy intézzék el nektek az elsőosztályú tagságot. Aztán hol összejött, hol nem. Ezért is lelki megnyugvás lehet, hogy már nincs meg a csapat, nem kell kínlódni.
Más idők voltak , akkor nem tudtak mindent elintézni pénzzel a kopasz befektetők:)
És pontatlan vagy! Mi csak az egyik bukaresti csapat hatáskörében voltunk . A többieknek nem volt mindig kellemes túra egy kolozsvári kiszállás.
De így is nyertünk egy kupát , azt viszont csak magunknak köszönhetjük.
Hogy van csapatunk vagy nincs azt bízd csak ide. Vicces hogy nektek van. Amennyi átalakuláson és átnevezésen mentetek ti keresztül. Említetttem már hogy a steli nevét is viseltétek már?;)
Faramir74
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra 2-1
FCSB – CS U Craiova 2-1
Viitorul – KVSC 0-2
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 2-0
Gaz Metan – FC Voluntari 2-1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 1-1
Pandurii – Chiajna 1-0
koperecki_szilveszter
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra 3-1
FCSB – CS U Craiova 1-0
Viitorul – KVSC 2-1
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 1-1
Gaz Metan – FC Voluntari 1-1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 1-0
Pandurii – Chiajna 0-0
orok meggyszin
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra 2-1
FCSB – CS U Craiova 2-0
Viitorul – KVSC 2-1
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 0-0
Gaz Metan – FC Voluntari 1-2
Poli Temesvár – Poli Iaşi 2-1
Pandurii – Chiajna 0-0
10. FORDULÓ – 5/12-től
Dinamo – Astra 2-1
FCSB – CS U Craiova 1-0
Viitorul – KVSC 1-0
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 0-0
Gaz Metan – FC Voluntari 1-1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 2-1
Pandurii – Chiajna 0-1
Dinamo – Astra 2-0
FCSB – CS U Craiova 3-0
Viitorul – KVSC 1-1
Marosvásárhelyi ASA – FC Botoşani 0-2
Gaz Metan – FC Voluntari 2-1
Poli Temesvár – Poli Iaşi 1-0
Pandurii – Chiajna 1-2