Nomen est omen – mondták a régiek. Különösen igaz ez a híres római gondolkodóra és politikusra, Marcus Tullius Ciceróra (Kr. e. 106–43), akiről azt sem tudjuk biztosan, hogy nevét Cicerónak, Csicserónak vagy Kikerónak ejtették-e. Ehhez egyébként a legkönnyebb az angolokat segítségül hívni, mert ők csípőből „Sziszerót” mondanak, hiszen náluk Caesar is „Szízör”. Ahogy az állítólagos KVSC-reménységről, a portugáliai születésű Cicero Casimiro Sanchez Semedóról se tudjuk, hogyan kell pontosan ejteni a nevét, noha a Semedo annyira nem rossz ómen.

De a név kiejtése körüli bizonytalanság korántsem az egyetlen párhuzam az ókori szerző és a Pacos Ferreira (gól)szerzője között. A római Cicero a sztoikus filozófia mellett ugyanis eklektikus gondolkodó is volt, azaz a különböző filozófiai iskolák tanai közül kiválogatta a neki tetszőket, a többieket pedig mellőzte. Az egy félszigettel nyugatabbra lakó mai portugál druszája hasonlóképpen cselekszik: csak az általa preferált kapukba lő gólt, méghozzá elég rapszodikusan.

A másik párhuzam a helyezkedésre vonatkozik: Marcus Tullius Cicero, akit a római szenátus „a haza atyja” címmel tisztelt meg, élete második felében több ízben is a vesztes politikai oldal (a köztársaságpártiak) oldalára állt. Vesztét is ez okozta. A másik Ciceróról annyit mondhatunk, hogy a vérbeli csatár sikerét vagy vesztét szintén a pályán (vagy a tizenhatoson) belüli helyezkedésének köszönheti: aki rosszul helyezkedik, rajtaveszít.

Az előbbi Cicero első ízben 30 évesen házasodott meg: e másik pedig éppen 30 éves. Reméljük, ebben a tekintetben is jól választ, mert azon sok múlhat. „O tempora, o mores!” (Ó idők, ó erkölcsök!) – mondaná erre az öregúr.

Marcus Antonius gyűlölte Cicerót, mivel korábban kivégeztette nevelőapját, így amikor Antonius kibékült Octavianusszal (a későbbi Augustus császárral), elfogadtatta azt a halállistát, amelyen Cicero neve is szerepelt. Az öreg író nem volt olyan leleményes, mint a nyuszika a halállistás medvével*, így nem sikerült megúsznia a dolgot. Antonius pribékjei menekülés közben érték utol a Formiae melletti tengerparton. Fejét még azon melegében – meglehetősen ügyetlenül – levágták az állítólag helytelen gondolatai miatt, továbbá kivágták a nyelvét a kimondott szavai okán, végül lemetszették a jobb karját a leírt mondataiért. Antonius a Cicero levágott fejét sokáig az asztalára tette, amikor ebédhez ült. A kivágott nyelvet Antonius a maga feleségének, Fulviának ajándékozta, aki átszúrta azt a hajtűjével. Cicero karját pedig a szenátus kapujára szegeztette.

A fentiekkel való párhuzam egy csatár esetében szintén elképzelhető, főleg, ha egy valódi főlegvári csapat színeiben játszik az illető: a helytelen vagy pontatlan fejelés okán éppen a Főlegvár fokán veszítheti el a fejét, illetve Fülig Jimmy ítélete szerint a sakál Bonifác sorsára juthat: „kora hajnalban a vár fogán felpofozni és egy balegyenessel kitoloncolni a Főlegvárról. Többé nem látogathatja.” A koponyának a klub vitrinjébe való helyezése (netán sajtótájékoztató alkalmával a főasztalra tétele) azonban némelyek szerint túl erős lépés volna.

Meccs közben a bíróval való feleselés és az ebből következő oktalan lapszerzés nyomán az ókori Cicerót ért második büntetés is szóba jöhet. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a futballisták túlnyomó többségének bizonyítottan nem előnyére, hanem a maga és csapata kárára van nyelve – akár a média előtti nyilatkozatokról, akár meccs közben a bírók felé elmondott keresetlen szavaikról legyen szó. Az ilyen nyelvek tűvel való átszúrása – sőt, az öltözőben elrettentés céljául szolgáló kiszegzése – megfontolandó. Gondoljunk bele, ez az intézkedés sokkal hatékonyabb volna az edzők minduntalan kudarcba fulladó egyéb kísérleteinél. Nevezetesen annál, hogy pályára lépés előtt minden focistától két órás némasági fogadalomtételt akarnak bevenni. Reménytelenül…

Cicero jobb karjának lemetszése nyilván arra enged következtetni, hogy ő maga jobbkezes volt, jobb kézzel írta a műveit. Ilyen értelmű veszéllyel, mármint irodalmi művek alkotásával a mi leendő Cicerónk esetében nem kell számolni. A kezezés viszont nem csekély merénylet a futballban, amelyet bármelyik kézzel lehet művelni, így a ballal is, ahogyan azt az írek között kizárólag Thierry Handryként ismert Thierry Henry 2009. november 18-i akciója is igazolja. És arról hadd ne értekezzünk, hogy az írek azóta is szívesen lefűrészelnék nemcsak Henry, hanem az egyszerre lesből és kezezés után megesett érvénytelen gól megadása érdekében zászlóját nem lendítő partjelző karját is. No meg a bíró jobbját, amellyel szájához emelte a sípot, hogy szentesítse Franciaország afrikai vb-szereplését az írek ellenében. És azóta (csaknem nyolc éve!!!) megvan mind a két keze a fenti szereplőknek. Hiába no, már az IRA sem a régi…

Még sok egyéb párhuzam is fölmerülhet e két neves Cicero kapcsán, de a jóérzés okán, no meg a cizelláltabb lelkületű olvasók kedvéért visszafogom magam (illetve a billentyűket pötyögő mindkét kezem ujjait, hiszen én is sokat veszíthetek ezen az íráson).

Szeretnénk tudni tehát, hogy valóban a Főlegvárra kerül-e ez a kétszeresen nagynevű, megtermett portugál játékos? És mivel egyáltalán nem hiszünk az összeesküvés-elméletekben, ugyanazokkal a szavakkal fordulunk a hazai tömegtájékoztatás fórumaihoz, amelyeket annakidején Cicero intézett a híres Catilina-féle összeesküvés tagjaihoz:

Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? Quam diu etiam furor iste tuus nos eludet?
Ugyan meddig élsz vissza, Catilina (értsd: regáti média), még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk?

Hajrá KVSC!

*A gyengébbek (vagy nagyon fiatalok) kedvéért:
A medve a mancsában papírlapot szorongatva járkál az erdőben. Eléje kerül a farkas:
– Mi az a kezedben, medve? – kérdezi a mogorva mackótól.
– Halállista – hangzik a kurta válasz.
– Rajta van az én nevem is? – kérdi félénken az ordas.
– Igen – hangzik a lakonikus válasz.
A farkas egyet sóhajt, a medve pedig jóízűen elfogyasztja. A jelenet megismétlődik a rókával és a hiúzzal is, akik szintén beletörődnek sorsukba. Utoljára a nyuszi akad a medve útjába.
– Mi az a kezedben, medve? – kérdezi a nyúl.
– Halállista.
– Rajta van az én nevem is?
– Igen.
– Te mackó, nem lehetne az én nevemet valahogyan kitörölni arról a listáról?
– Dehogynem. Úgyis ceruzával írtam. Kellemes napot! – felelte a medve, és odébb cammogott.