„Az nevet utoljára, aki először üt” – idézte magabiztosan Fülig Jimmy a kikötői alvilág Napóleonja, alias Tüskés Vanek életfilozófiáját. Esetünkben – szinte (t)rendhagyó módon – éppen Gyurgyevóban vált valósággá e nagyon testközelből megismerhető igazság.

Mi tagadás? A Dinamo elleni szinte hagyománnyá váló sikersorozat megtörése óta tartottunk tőle, hogy az Astra ellen is éppen most üthet be a krach. Ráadásul amikor Roman nem érte el Deac beadását, aztán Marcnak kellett észnél lennie Buș lövésénél, illetve Păun üveges tóttá képezte át magát, valóban úgy tűnt, hogy megint a meccslabdát hagytuk ki.

(A gyengébbek kedvéért: nagyapámtól örökölt bölcsesség, miszerint az életben a legkevésbé kívánatos fordulatra azt szokták mondani: „na, ez éppen úgy kellett nekünk, mint az üveges tótnak a hanyatt vágódás”. Ráadásul Păun még az ülepét is közelebbi kapcsolatba hozta „a róla elnevezett stadionnal” – merthogy az ottani „sztereóban” hallott szotyiropogtatás feledhetetlen élménye óta sem tudtam meg többet arról, hogy kicsoda volt ama halhatatlan Marin Anastasovici.)

Amikor a 24. percben Nicoară blokkolta Deac lövését, éreztem, hogy ez nem az utolsó próbálkozása lesz a Sougou egykori mezszámát nem méltatlanul viselő játékosunknak. Az ellenfél amúgy nem hazudtolta meg önmagát: Săpunaru még a cserepadon ülve (azaz onnét felugrálva és pofázva) szolgálta meg a sárga lapját. Șu(r)mudică pedig hozta a formáját: a végén teljes tüdővel csak bírózni tudott a 30. percben Lovin számára meg nem ítélt büntető miatt. A Teixeira rúgását bravúrosan védő Marc kulcsfontosságú pillanatban adta vissza a csapat önbizalmát. Arról nem is beszélve, hogy Mincă kirúgásai után élmény volt Marc lábjátékában elgyönyörködni…

A második félidő elején a nem különösebben villogó Roman helyett beálló Sorsa rossz ómennel kezdett: első megmozdulásáért lapot kapott. Utána viszont bőséggel pótolta ezt a hátrányt néhány parádés átvétellel, csellel és jó beadásokkal. „Sorsa a mi sorsunk, s ha dalra olvadunk…” – mondhatnánk költőileg Arany János születésének nemrégiben betelt 200 éves évfordulója apropóján.

Nyilván nem is lehetett volna igazi Astra–KVSC rangadó, ha a meccs két legnagyobb helyzete gyakorlatilag nem ugyanabban a percben (vagy közel egy percnyi időtartamon belül) történik. Deac pazar góljának méltó párja volt Marc pazar védése, amellyel meghiúsította Moise rendkívül ravasz próbálkozását és az egyenlítést. Sajnos, miközben Marcról, sőt Túlóra Lopesről csaknem dicshimnuszokat zenghetnénk, Omrani hanyagságát nem igazán értjük. Ha a tehetsége (mert az elvileg van neki némelyest, csak elég ügyesen palástolja) mondjuk Lopes vagy Ronny da Silva iparosi szorgalmával párosulna, talán meg sem tudnánk őt engedni magunknak. Így nem csoda, hogy a 77. percben Laci mégiscsak Budot hívta be helyette.

A csapat nem ült rá az eredményre, és a győzelem mellett talán ez a mérkőzés egyik legrokonszenvesebb aspektusa. Laci – úgy tűnik – a fejekben is elkezdett rendet csinálni. Mindazonáltal nem hagyhatjuk szó nélkül a juhopata (köszönjük a nyelvújítást, kedves KEG!) lakájmédia szereplését sem. A meccs végén a Digi (ejtsd didzsi – vagy Dzsidzsi?)sport illetékesei Deacot egyáltalán nem faggatták sem a játékáról, sem a kiharcolt labdákról, helyzetekről, vagy éppen a góljáról, hanem rögtön az akolhoz fűződő viszonyáról, mert a főjuhász szava akkor is a legfontosabb, ha ő ott sincs. Cipri viszont nem volt hajlandó bégetni: sem a juhásznak, sem a válogatottnak, ugyanis az ottani esetleges jelöltségének kérdését is elegánsan elhessegette.

Az újságírói oknyomozó tárgyszerűség jegyében Lacit szintén nem a meccsről, hanem Ciceróról kérdezték. Mindent eláruló elegáns mosollyal közölte, hogy nem is tudja, kicsoda a középső sztoikus, valamint az eklektikus filozófia Kr. e. I. századi jeles képviselőjének afrikai druszája. Úgy tűnik, előbb-utóbb kénytelenek leszünk külön posztot szentelni e nem mindennapi névre hallgató csatárnak. Végül Laci – miután nekiszegezték Deac válogatottsága kérdését, határozott mosollyal felelte: „tudják, Deac amolyan szerényebb fiú, a mi vidékünkről, Désről való, de attól még nyugodtan meghívhatnák a válogatottba”. Hadd zengjen az akol, főleg ha Deac mégsem megy hozzájuk, hiszen maradási szándékát most is elég világosan kifejezte.

És ha már Deac maradni akar, mink is maradjunk meg ezen a mostani úton. Úgy tűnik, jófelé vezet. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Craiova–Dinamo meccs befejezése óta máris minket szid a regáti média. No hadd. Sőt: egészségü(n)kre. Hajrá fiúk! Én is maradok a kaptafánál, s rábízom az értékelést arra, aki ért hozzá. Bmiky pontozása következik.

Marc 7 Nem rozsdásodott be a padon, négy nagy védése volt.
Tiago Lopes 7 Rengeteg támadást állított meg a szokott hebrencs focijával. 
Larie 7 Fejjátékban verhetetlen volt.
Horj 7 Elakadtak benne a beadások.
 Peteleu 6 Előre nem ment, de hátul jól helyettesítette Camorát.
L. Rus 6 Szokatlanul támadó szellemben focizott.
 Gomelt 6 Szürkén, de hasznosan rombolt. 
 Deac 7 Egy pazar egyéni akcióval eldöntötte a meccset.
 Păun 5 Ment a kapu elé a beadásokra, de három helyzetből egyszer sem jutott el lövésig.
 Az 58. perctől Filipe 6. Erősen védekező szellemű csere volt, de a középpályán így még több labdát szerzett a csapat.
 Omrani 4 Nem volt kedve focizni, megúszta, hogy 11-est fújjanak ellene.
 A 77. perctől Bud. Túl nagy gólt akart lőni. 
 Roman 5 Nem nagyon találta a helyét és a többiek labdái sem találták meg őt.
  Félidőben Sorsa 7. Felpörgette a támadásokat, jól használta ki a szabad területeket.