Csak taktikai csatát tudott nyerni a Vasutas a nyáj ellen, meccset most sem.  Mégis van egy jelentős különbség a Viitorul elleni és a mostani gólnélküli döntetlenek között: ezúttal sokkal jobban kontrollálta a játékot a csapat, de hiába húzta fel a nyársra a birkát, ha képtelen volt alatta meggyújtani a tüzet.

Ha valaki megjósolta, hogy a FCSB a kaput sem fogja eltalálni a Fellegváron, attól most kérem a jövő heti lottószámokat. Alibecet teljesen kivette a játékból a Túlóra Lopes–Larie–Gomelt trió, a FCSB viszont másra meg sem próbált támadást építetni az első félidőben. Laci végre kihagyta a kezdőből Nouviert, és Omranit tette a balszélre, ezzel azonban csak több erőt hozott a játékba, lendületet nem. A CFR akkor tudott igazán veszélyes lenni, mikor azok a játékosok jutott be a kapu elé, akikre nem számított az ellenfél, de Sorsa és Păun sem fejelt jól, Deac lövésé pedig beleléptek.

Az első félidő viszonylag tiszta focija után a másodikban már a játék tördelésére is játszott a csapat: 45 perc alatt 22 fault még akkor is sok, ha ennek egy részét támadásban fújta be a csapat ellen egy minden rizikós helyzetet kerülő bíró. (De legalább következeten, a mi kapunk előtt is ugyanebben a felfogásban ítélkezett.) Sok helyzet most se volt, ráadásul Laci cseréi ezúttal inkább elvettek a csapat lendületéből, leginkább Filipe. A johoknak sokkal jobban bejött a Gnúhere beállása, de Enache és Tănase is megkímélt minket a káromkodástól. Nagyon nem érdemelte volna meg a meccs nagyrészében passzív FCSB a három pontot.

Egy hét alatt mindkét bajnokjelölttel gólnélküli döntetlen, ez a klasszikus félig üres, félig tele pohár esete. Mert az nagyon szép és jó, hogy mindkettőnek alig voltak helyzetei a Fellegváron, az viszont már nagyon nem jó, hogy a fiúk nem tudtak legalább egyet begyötörni. Ilyen rangadókon nincs túl sok esély a győzelemre, de mióta a Craiovának hat lövésből négyet vágott a csapat, három meccsen egyik helyzetével sem tudott élni.

Egy szempontból történelmi meccs volt: Miriuţă Laci 62. Liga 1-es meccse a CFR edzőjelént, megelőzve ezzel a Pászkány-korszak eddigi rekorderét, Ioan Andonét (61). Már csak dr. Constantin Rădulescu áll előtte 154-gyel, az lenne igazán szép, ha őt is befogná. Ha minden sorozatot nézünk, Miriuţă 75-nél tart, és két hét múlva, a Craiova ellen éri utol Andót.     

Így játszotok ti

Mincă Egyetlen lövés sem ment a kapufára, néhány kifutáson kívül nem akadt munkája.
Tiago Lopes 7 Jól segített be Alibec őrzésébe, és a védők közül neki volt értékelhető támadójátéka.
Larie 8 Alibec nem tudott kapura fordulni róla.
Horj 7 Majdnem gólpasszt adott Tanasénak, de azon kívül magabiztos volt.
Camora 7 Brutálisan jó szereplései voltak, bár az első félidő végén megúszta a ságát.
 Gomelt 7 Nemcsak rombolásban volt jó, előre is a szokottnál többet ment.
 Sorsa 4 Nem bírt Momcsiloviccsal, egyetlen helyzetét mellé fejelte.
 A 69. perctől Filipe 4. Nagyon lelassította a csapatot.  
Deac 6 Féltek tőle, állandóan ketten lógtak rajta. Így is tőle jött a legtöbb lövés, de ami igazán veszélyes lehetett volna, azt blokkolták.
 Păun 5 Egyfajta fals centert játszott, de jó helyzetben nem érte el a labdát.  
 A 80. perctől Roman. Nem volt már más támadó a padon. 
Omrani 5 Végre láttuk őt balszélsőben is, voltak jó beadásai, Camorával viszont nem érzi az összhangot.
 Bud 5 A fejpárbajokban jó volt, a tizenhatoson kívülről is vállalt lövést, a kapu előtt viszont nem kapott labdát.
 A 61. perctől Nouvier 4. Legalább egy jó beadást vártunk tőle, de hiába, csak egy rossz lövése volt.

Fotók: Manases Sándor