Vad, szenvedélyes, őszinte meccset tolt le a Vasutas az Astra ellen, az öt gól mellett volt itt minden, mint a búcsúban: lesgól, meg nem adott gól, hülye bíró (főleg partjelző), kapussérülés, padról elküldött edző, kihagyott 11-es és sorsdöntő kapusbravúr. Az utolsó másodpercig kellett izgulni a győzelemért, de idén harmadszor is sikerült leverni a bajnokot.

Az biztos, hogy az valahogy mindig jót tesz a csapatnak, ha rögtön a meccs elején gólt kap a giurgiuiaktól. Augusztusban öttel válaszoltak rá a fiúk, most csak hárommal, mert Constantinescu partjelző elvett egyet Omranitól, Antallal pedig túl hamar gólt akart lövetni a csapat. Az első tíz és utolsó 3-4 percet leszámítva azonban valóban sikerült kontrollálni a meccset, ráadásul most több kimelkedő egyéni teljesítmény is akadt.

Nem is annyira Ioniţă gólja, jóval inkább Budescu kapufája volt az igazi ébresztő, de ahogy beindultak a szélek, különösen Túlóra Lopes és Deac a jobbszárnyon, jöttek a helyzetek, majd a gólok is. Az egyenlítés után Omrani kilőtte a Lung gyereket is a pályáról, de ez igazából nem számított, mert Iliev is jól védett. Az igazi lélektani fordulat Deac gólja volt, az előny birtokában ugyanis a második félidőben után már be lehetett fagyasztani a meccset. Ezért vette le Laci szünetben egyetlen besárgult játékosát, még ha ezzel lendületet is vesztett a csapat.

Az Astra azonban sokáig szintén nem kockáztatott az egyenlítésért, csak Omrani gólja után indultak rohamra. Ekkkor öt perc alatt meg lehetett volna ismételni az augusztusi eredményt, de 2017-ben a büntetők egyelőre csak az ellenfél kapusainak bravúrkait növelik. A végén egy védelmi hiba miatt nagyon kellett izgulni, a kapusról kipattanó labdára egy védő sem mozdult a gól előtt. Mincă bravúrja a végén hab volt a tortán, őrült meccsen lett meg az első győzelem a play-offban.

Így játszotok ti

Mincă 6 A szabdarúgás kivédésekor az összes gyalázatos kirúgását feledtette.
  Tiago Lopes 6 Az elején átrohantak rajta, aztán ő is beindult és adott egy remek gólpasszt.
 Félidőben Peteleu 6. Biztonsági focit tolt, ritkán ment előre, de egyszer is így betévedt a kapu elé.
Larie 8 A legnehezebb pillanatokban is higgadtan szerelt, nem csak a saját zónájában.
A. Mureşan 6 A szokásos egyszerű rombolást láttuk tőle megint.
Camora 6 Okos faultokkal a kaputól távol állította meg az ellenfelet.  
Gomelt 7 Erőt hozott a középpályára, sok párharcot nyert.
 Filipe 5 Csinált szép dolgokat, de többnyire csak a pálya semleges területén, igazi haszon nélkül.
 A 68. perctől Antal 6. Hamar kiderült, hogy jól bánik a labdával, csak nem kellett volna erőtlenül lőnie a 11-est. Vagy nem neki kellett volna lőnie.
  Deac 8 Gól, gólpassz és eszméletlen mennyiségű futás.
 Păun 7 Jókor volt jó helyen, aztán megjött a bátorsága és 30-ról is lőtte a kaput.  
Nouvier 5 Sok labdát szerzett a középpályán, de támadásban alig volt jó megoldása.
  Omrani 8 Nem töltött, csak lőtt, két góljából egyet megadtak, és egy 11-est is kiharcolt.
 A 79. perctől Bud. Neki már ívelgetett a csapat, a fejpárbajait megnyerte, de ritkán volt kinek letennie a labdát.

Fotók: Riti József Attila