Kicsit lassan emésztettük meg a bukaresti meccset, meg úgy általában a play-off nyitányát, de most már nyakunkon a következő forduló, amelyet pont a Vasutas nyit meg az Astra ellen. Ellenük általában szeretünk játszani, de az elmúlt két év gólgazdag meccseire azért most jóval kisebb az esély.

A múlt heti eredménysor (0-0, 2-0, 0-0) ugyanis jól tükrözi, hogy ezt a rájátszást a védelmek fogják eldöntetni. Bár igazi bekkeléssel csak a Dinamo próbálkozott a Viitorul ellen (be is jött nekik), az biztos, hogy felesleges kockázatot csak akkor fognak vállalni a csapatok, ha hátrányban lesznek az adott meccsen. A másik döntő tényező az ellenfél hibáinak kihasználása lesz, a hatékonyabb, oportunistább csapatok fogják nyerni a meccseket – a CFR-nek pedig leginkább ebben kell javulni a bukaresti meccshez képest.  

Laci a vereség ellenére is kiérdemelt egy szerződéshosszabbítást a klubtól, immár a 2017/2018-as szezon végéig szól a kontraktusa, arra azonban erősen kiváncsiak lennénk, hogy kivel tárgyalta a feltételeket: Marian Băgăceannal, Abris Lelbachhal vagy a Tulajdonossal, Aki Már Csak Szurkolónak Nevezi Magát?

Az Astra annyiban hasonlít a Stelihez, hogy támadójátéka sokkal inkább épül a sztárjainak egyéni villanásaira, mint az összjátékban, ugyanakkor erősebb és főleg összeszokottabb védelme van – Lung jr. a Liga 1 legtöbb kapott gólnélküli meccsét lehozó kapusa (12). Az alapszakaszban a CFR berámolt ugyan neki hetet a két meccsen – viszont a giurgiui győzelmünk óta más már nem tudta megverni őket, zsinórban nyolcat nyertek az alapszakasz végén, majd jött a Craiova elleni 0-0. Alibec egyelőre nem hiányzik nekik.

A nagyobb kérdőjelek most a mi oldalunkon vannak:
# Ki fog védeni? Nem Mincán ment el a meccs, de többször is előfordult már, hogy Laci vesztes meccs után kapust váltott.
# Egy vagy két rombolóval áll fel a csapat? Fogalmunk sincs, de annyit javasolnánk, hogy ha csak egy lesz, az Gomelt legyen.
#  Milyen poszton játszik Deac? Belső középpályásként eddig jobb volt.  
# Látjuk-e végre Antal és Spehart? Legalább a cserék közt már ott kellene lenniük.
# Bud vagy Omrani legyen a center? Cristinek ősszel minden bement, idén egyelőre semmi, a francia viszont túlságosan területigényes játékos, hogy a tizenhatosra korlátozza a játékát.

Egy győzelemmel akár a harmadik helyre is ugorhat a csapat, szóval van tétje bőven a meccsnek, főleg, hogy az első kettő egymás ellen játszik. Élesebb, harapósabb, koncentráltabb játék kell, mint a juhok ellen, és akkor idén harmadszor is el lehet kapni az Astrát. És ahogy a címben is írtuk: 2015 decembere óta nem fordult elő, hogy a CFR két egymást követő tétmérkőzésen vereséget szenvedjen.  

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, A. Mureşan, Camora – L. Rus, Gomelt – Deac, Păun, Nouvier – Omrani. Sérültek: Chiriţă, Neagu.
Astra: Lung jr. – Stan, Săpunaru, Fabrício, Júnior Morais – Takajuki, Lovin – Balaure, Budescu, Teixeira – D. Niculae.