Fél kilenc órai didergésre gyűlt össze az úri közönséget jelentő, mintegy 300 néző szombat este, amikor a Gaz Metan a KVSC-t fogadta Medgyesen. A meccs előtt brusztolásra és kevés gólra lehetett számítani, a médiumok egyenlő erőkről írtak, a fogadóirodák pedig háromesélyes meccsként adták oddsaikat, igaz szombat délutánra már mi voltunk a favoritok, ha nem is sokkal.

Engem nagyon meglepett a Laci által választott 4-4-2, pláne hogy a Gaz Metan egy vonal 4-3-3-al kezdett, elvileg a meggyesieknek taktikai előnyük volt, amit egy 4-2-3-1-es felállással lehetett volna ellensúlyozni, de akár a magunk javára billenteni is. Ekkor még nem értettem, hogy miért a 4-4-2, de 15 perc után világossá vált, hogy a szélsőink, szélsőközéppályásaink teljesen formán kívül vannak, és ez 4-2-3-1-ben óriási hátrány.

Az első félidő rendkívül jó iramban kezdődött, mindkét csapat megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést, ez inkább a hazaiaknak sikerült, aggresszíven letámadtak és a labdaszerzéseket követően vagy hosszú passzal középre, vagy rövidpasszal a széleken próbáltak megiramodni. Mi általában Chiriţán keresztül próbáltuk meg megjátszani a bogyót, ami a lehető legrosszabb ötletnek bizonyult, fogalmazzunk finoman: távolról sem ez volt élete meccse.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, úgy a 25. percre mindkét csapat középpályán próbált meg védekezni, szűkíteni a területet, lezárni a passzsávokat és ellehetetleníteni az ellenfél támadójátékát. Mindkét csapat fényesen teljesített ezen szakaszban, de sajnos ez inkább volt köszönhető az elképesztő mennyiségű technikai bakinak és pontatlanságnak, mint a jól szervezett védekezésnek. Se szeri, se száma nem volt az ellenfélnek adott labdáknak, és a taccsra engedett zsugáknak. Nagyon sokszor tömörültünk középpályán egy oldalra, amit a Medgyes csak azért nem tudott kihasználni, mert az 5 méternél hosszabb passzokat, kb. 10%-os pontossággal abszolválták. Az elején veszélyesebbek voltak a hazaiak, Larie összehozott nekünk egy infarktust, amikor a 16-oson belül lyukat rúgott, de mivel Sikorski sas helyett egy pingvin gyorsaságával ment a labda után, megúsztuk a gólt.

Huszonöt perc után elfáradt a Medgyes (ezt a letámadást és futásmennyiséget a Premier League csapatok sem bírják fél óránál tovább), fokozatosan átvettük az irányítást, de olyan szinten voltunk pontatlanok az ellenfél térfelén és különösen a támadóharmadban, hogy egyszerűen esélyünk sem volt a gólra. A helyzet némileg javult, amikor a nettó emberhátrány Chiriţă helyére Păun állt be, de nem utóbbi jó teljesítménye miatt, hanem mert kevesebb labda ment ki a jobbszélre. Păun egyébként pocsékul játszott az első félidőben, akit viszont dícséret illet a csapatból az Tiago Lopes és Peteleu, a két szélsővédő. Mindketten jó százalékban passzoltak, lezárták a széleket, felértek támadáshoz és visszaértek védekezéshez, szerintem Peteleu a mezőny egyik legjobbja volt az első félidőben.

A hazaiak labdakihozatalai Ericen múltak nagyrészt, akinek nagyon technikás megmozdulásai voltak, de futni nem nagyon tud, úgyhogy, ha jól indította a támadást a kapunk irányába, általában nem ért fel a befejezéshez. Rá nem figyeltünk különösebben, az első félidőben, látszott, hogy nem az izmai miatt feszül rajta a fehér mez.

Az első 45 perc végére nyomasztó fölénnyel birtokoltuk a labdát, és mintha a srácok is belejöttek volna a 4-4-2-be, volt jópár szöglet és a meccs első ajtó-ablak helyzete is a miénk volt (amit persze kihagytunk), de nagyjából itt éreztem először, hogy ez ma meglehet. Ehhez kellett, hogy Omrani ne a bíróval ordibáljon minden jelentéktelen fault után, hanem a játékkal foglalkozzon. Érezhetően feljavultunk, miután a francia játékos (majdnem úriembert írtam) lenyugodott és hajtott.

A második félidő elején elszántságot láttam, sokkal agilisabban léptünk pályára. Omrani egy kicsit több szerepet kapott a szervezésben, Păun nem passzolt ellenfélbe 3 méterről, Gomelt, aki addig csak a Milvus madárfigyelő szekciójánál okozott riadalmat, elkezdett támadóközéppályásként viselkedni és játszani. Érett a gól az első negyedórában, de valami mindig hiányzott, mígnem egy szerencsétlenül kapu elé bikázott labdát Omrani tökéletes irányérzékkel és erővel fejelt a hosszúba. Először megfordult a fejemben, hogy véletlen volt és csak vissza akarta fejelni középre, de a srác nem tűnik a Liga 1 Steve Nash-ének, úgyhogy élek a gyanúperrel, hogy szándékos volt.

A bekapott gól elég rosszul érintette a Gaz Metant, ki kellett támadniuk, mire mi visszaállhattunk. A védővonalunk hátrébb került vagy 5 méterrel, nyugodtan tudtunk kontrázni, megvolt az önbizalom, Eric elfáradásával pedig lassult a Gaz Metan, amit több emberrel próbáltak kompenzálni. Ennek az lett a vége, hogy egy kontra végén, a sokat javuló (mondjuk volt honnan) Păun szép lövéssel bevert egyet, és 0-2 után világos volt, hogy ennek nagyjából vége van.

A Gaz Metan mozgósított minden erőt, mi teljesen visszaálltunk, de a 84. percben egy megmagyarázhatatlan védelmi hiba után Sikorski 6 méterről bevette a kapunkat. Némileg igazságtalannak érzem, hogy egy olyan játékos lőtt gólt, akiről 20 milliós kérdés lett volna a Legyen Ön Is Milliomosban, hogy egyáltalán pályán volt-e Larie mellett. 1-2-nél meleg lehetett volna a pite, de Omrani úgy gondolta, hogy neki kell a győzelmi prémium és szögleteknél szépen bement a saját hatosára és kifejelte a labdát a meccs végén.

Így játszotok ti

 Mincă 8 A csapat egyik legjobbja volt ezen a meccsen. A gólról nem tehetett, előtte viszont jókor jött ki kapujából, magabiztos volt a beíveléseknél, egész meccsen olyan benyomást keltett, ami önbizalmat adhat a védőknek. Volt, hogy a kijövetelével ziccert akadályozott meg, ezért is ijedtem meg, amikor összeütközött Mureşannal, de szerencsére nem lett baj. A sárgáját némileg fölöslegesnek tartom, de érthető.
Tiago Lopes 7 Nagyon jól oldotta meg a feladatát szélsővédőként, segítette a támadásokat.
Larie 7 Összefogta a védelmet, kisegítette Lopest ha kellett, szerelt utolsó emberként, rendben volt minden téren, de bántóan rosszul passzolt és volt az infarktusokozó lyukat rúgása, amiből ugyan nem lett baj, de nem rajta múlt.
A. Mureşan 6 Nem lógott ki lefele a csapatból, elvégezte amit kell, de ha Larie helyett még egy Mureşan lett volna, akkor kapunk hármat. A javára írom, hogy nem ijedt meg egyszer sem, mindig tudta, hogy mit is kellene tenni, de a képességei elég limitáltak és a meccsen is nagyobb volt a lelkesedés, mint a tudás. Ezzel együtt jól lépett ki a falból a labdás emberre és jól zárta a passzsávokat is.
Peteleu 8 Ha nem az ő oldaláról kapjuk a gólt, és ha nem kap ki a szélsőjétől többször is a második félidőben, simán 9-est adnék neki. Nagyon jól alkalmazkodott a játékhoz végig, jól passzolt, okosan tette a labdákat oldalra, amikor kettőzték az embert rajta, nem kapkodott hűbele-Jimmy módjára és 70 percig lezárta a balszélt. A Gaz Metan szerintem ott követte el az egyik taktikai butaságot, hogy Eric mindig az ő oldalára ment ki, nem pedig Lopesére.
 Chiriţă 2 Az akarat megvolt, pályára lépett és nem volt részeg. Ennél sokkal több jót nehéz lenne elmondani. Bravúrosan választotta mindig a rosszabb döntést, és jó érzékkel kerülte el a támadásokat építő sikeres megmozdulásokat. Le is cserélte Laci 30 perc után.
  A 31. perctől Păun 7Az egyetlen csere aki negyedóránál többet kapott. A jegyéből 2.5 pont a gól gyakorlatilag, ha nem dönti el a meccset egy kontra végén, akkor simán 4.5-et adok neki, egyáltalán nem focizott jól. Több labdát adott el félóra alatt, mint az Adidas idén, és a döntései is rosszak voltak. Mindent egybevéve ha valaki egész meccsen nem jó, de eldönti a meccset, akkor azért ér egy hetest, nem?
 L. Rus 5 Hát az akarat megvolt, de brutálisan sok passzt rontott az első félidőben (is). Ezzel együtt elég stabil volt védekezésben, de nem igazán tudta, mikor kellene felmenni támadni és nagyjából hol álljon, ha nincs nála a labda, a 4-4-2 még nem fekszik neki szerintem.
Gomelt 6 Az ő játéka is javult a második félidőben, de nem merném azzal vádolni, hogy mindig tudta, mi a dolga. A 4-4-2 nehéz a belső középpályásoknak, ennel esett ,,áldozatául” ő is, de ezzel nincs semmi probléma. A bántóan rosszul lőtt távoli lövéseken lenne mit csiszolni, de akaratból, motiváltságból jelesre vizsgázott.
 Nouvier 4 Ez nem a középpályások napja volt, figyeltek rá a hazaiak, Zaharia és Creţu is szekálta állandóan, elég ritkán tudott egy-egyezni, ráadásul Bud sem segítette szinte semmivel. De a sok eladott labdát és rossz döntést nem lehet másra kenni.
 A 77. perctől Sorsa. Első megmozdulása sárgát ért.
Bud 2 
Én simán lecseréltem volna a második félidőben. Azért nem szerepel a neve egyszer sem a fenti összefoglalóban, mert nem csinált semmit. Amikor labdát kapott az első félidőben, akkor annak adta tovább akinek kellett, de a másodikban labdatartás helyett a meccs végén ellőtte 25-ről nagyon gyengén, ha meg lőni kellett volna akkor passzolt, és még egy kihagyott helyzetféléje is volt.
  Omrani 9 A meccs embere vitán felül. Gólt lőtt, gólpasszt adott, előkészített és a végén a saját 16-osán belül védekezett szögletnél. Ha ezt a palit alázatra lehetne nevelni, és megértetni vele, hogy az első félórában kár a bíróval foglalkozni, és különben is a meccs már megy, nem aranyat érne, hanem kincset. A technikai és taktikai képzettsége messze a Liga 1 átlag fölött van és megkockáztaton, hogy a CFR-ből is felfele lóg ki.
 A 91. perctől Juan Carlos. Mert volt még Lacinak egy cseréje.