grievousÖtöt bele! – mert ez a kvintesszencia lényege. A Kolozsvári Vasutas szombat este lényegében szétfocizta Temesvár életunt csapatát. A győzelem tekintetében mellékes volt, hogy az ellenfél éppen 11 vagy csak 10 játékossal próbálja állni a sarat.

 Empedoklész szicíliai filozófus szerint a világ négy alapelemből áll: tűz, víz, föld, levegő. Ehhez Arisztotelész az ötödiket, az úgynevezett étert társította. Ezt az ötöst nevezték latinul quinta essentiának (ötös lényegnek), minden dolgok velejének. A Temesvár elleni főlegvári csata addig volt enyhén izgalmas, amíg az ellenfél polipkarú kapusa – aki nem egyszer emlékeztetett a Csillagok háborújának rettegett Grievous tábornokára – ki nem állíttatta magát. Azzal nemcsak a pálya, hanem a meccs is eldőlt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az olaszországi születésű, de szenegáli származású és válogatott Lys Gomis, a temesváriak kapusa, többszörösen is emlékeztetett bennünket egykor nálunk játszó honfitársára. Modou Sougou, a fekete párduc ugyanolyan fürge hajlékonysággal mozgott a szélen, ahogyan Gomis, a komisz boszorkányosan hárította – adott esetben háromszor egymás után – a KVSC-játékosok próbálkozásait. Mintha négy karja lett volna, mint az Obi-wan Kenobival fénykardozó Grievous tábornoknak. A lövéseink száma (34) rekordmagasságot ért el, de ezekből az első fél órában egy sem tudott bemenni. Aztán a 33. percben Gomis megpróbálta kitágítani a tizenhatos fogalmát, és azon kívül is belecsápolt a labdába. Ez nála azonnal „piros lapot képezett”, mondaná Fülig Jimmy, mink pedig fellélegezhettünk. Egyébként ez volt Gomis első meccse a temesváriak kapujában. A Hernandez feláldozásával helyére beálló Ram Strauss már nem volt ilyen szerencsés. Nagy névrokonai dacára a meccs zeneszerzője már nem ő volt: ehelyett a mieink húzták el a nótáját.

cfr_temesvar_2016_nouvier

Először Nouvier, a francia kis herceg talált be Strauss hálójába, Strauss kezei között, akinek ekként kihullott a markából a karmesteri pálca. A mieink a tizenegy emberes Polit is nagyjából a kapujuk elé cövekelték, emberfölényben pedig szinte kézilabdás támadások hatását keltette, ahogyan a temesvári tizenhatos körül adogattak és be-betörtek. Erre jött a második félidőben az igazi János Károly, aki a saját lövésének kipattanóját varrta be. Bud szépen végignézte: látszott, hogy nem akar beleszólni a király dolgába. Mintha tudta volna, hogy eljön majd az ő ideje is.

Ehhez először Petrucci önzetlenkedése kellett, hogy – mint utólag kiderült – a temesváriak ne hagyják el becsületgól nélkül a Főlegvárt. Goga találata volt azon ritka alkalmak egyike, amikor az ellenfél játékosai egyáltalán átlépték a felezővonalat. A győzelem azonban egyetlen pillanatra sem volt kérdés. Megkockáztatom, hogy még akkor sem, ha Goga netán másodszor is betalál, és ezzel egyenlít az 56. percben. A temesváriak fölött végig rezgett a léc, és nem csupán akkor, amikor Larie bombája iszonyatosan megrázta a Gépész utcai kaput. A jelenet részben Muri bombáit, részben Piccolo állhatatosságát juttatta eszünkbe.

cfr_temesvar_2016_camora

A 66. percben ismét valamiféle nosztalgia-érzés fogott el: Jakolis szélről történt beadása és Bud találata némiképp a Sougou–Kapetanosz duó muzsikáját idézte. Jakolis neve mellett egyébként három gólpassz is virít: nem akármilyen teljesítmény. Mindazonáltal a fiúk valószínűleg megegyeztek abban, hogy Temesvárnak mindenki csak egy gólt lőhet: másképp nehezen magyarázható, hogy sikeres találata után két perccel ugyanaz a Bud miképpen fejelhette öt méterről az üres kapu fölé a labdát. Sebaj, a közben besárgult János Károly helyére fellépő Beleck – aki meglehetősen ritka vendég volt a pályán mostanában, és a Főlegvár gyepén nem sok füvet szagolt (reméljük, azon kívül sem) – az első labdaérintéssel, fektében beakasztotta Jakolis labdáját Strauss hálójába.

Az utolsó találatra már lassan kizárásos alapon lehetett tippelni. Ha Vitor Bruno és Cristian Lopez beálltak, akkor hadd jusson nekik is a koncból. Bruno: beadás (gólpassz), Cristian: szédületes fejes. A meccs kvintesszenciája: öt gól öt különböző játékostól, és némileg az öt alapelemnek megfelelően. Volt földből (félig fekvő helyzetből), levegőből (fejesből), tűzből (ld. Nouvier tüzes lövését), sőt talán vízből (Bud „befolyó” labdája) és még az éterből is (Larie éterien magas lövése) érkező labda is. A foci pedig csapatjáték. Ez nagyon kellett a Dinamo elleni bukaresti kupadöntőhöz, noha addig még a Petrolult is ütni kell Plojesten. Hát mind csak ilyen unalmas meccsekben legyen részünk! Hajrá KVSC!

cfr_temesvar_2016_beleck

Így játszotok ti (bmiky)

Marc 6 Csak Goga lövéseivel volt dolga, kettőt kiszedett, a harmadik védhetetlen volt.
Tiago Lopes 6 Futkározott szorgalmasan, jó indításokkal tömte Jakolist.
Larie 7 Az emberelőny miatt sokat mehetett előre, hatlamas kapufát lőtt.
A. Muresan 6 Sok dolga nem volt, kis szerencsével a végén fejelhetett volna ő is egy gólt.
Camora 7 Nagyon szeretett volna gólt lőni, nem emlékszem, hogy lett volna még olyan meccse, amelyen háromszor is kapura lőtt.
Filipe 7 Igyekezett mindig gyorsan átjátszani a középpályát, jól mozgatta a szélsőket.
kicsi_le Jakolis 8 Az első félidőben nem sikerültek a lövései, a másodikban csak beadott, három gólt készítve elő.
kicsi_fel A 78. perctől Vitor Bruno. Már leült a meccs az ő sebességére, amikor beállt, a külsővel centerezett gólpassza mesteri volt.
Petrucci 5 Ő hibázott a legtöbbet és a legnagyobbat is.
kicsi_gol kicsi_sargalap kicsi_le Juan Carlos 8 Elegáns foci, egy okos gólpasszal és egy kibrusztolt góllal.  
kicsi_fel kicsi_gol A 72. perctől Beleck 7. Első labdaérintéséből gólt szerzett, nem látszott rajta az elmúlt hetek mellőzése.
kicsi_gol Nouvier 7 Az első félidőben ő kavarta meg a legtöbbször a temesvári védelmet. Ráérzett a gólszerzésre.
kicsi_gol kicsi_le Bud 7 Addig lődözhetett, amíg egy csak bement.  
kicsi_fel kicsi_sargalap kicsi_gol A 82. perctől Cristian. Szép fejessel zárta le a meccset.

Fotók: Gábor István-Gábor