craiova_cfr_camoraÚgy tűnik, Toni mester taktikája 70 percen át nagyjából csak az ellenfél elaltatására / kifárasztására / felőrlésére (nem kívánt rész törlendő) alapul, hogy aztán valamelyik cserejátékos villanásával meglegyen a győzelem. A csapat Craiován is sikeresen alkalmazta az ASA ellen már bevált forgatókönyvet, bár a játék minősége sokkal gyatrább volt.

Conceicao agyonzsúfolt, túl passzív labdajáratásra épülő középpályájának egyelőre Cristian a nagy vesztese, a lelkes spanyol ugyanis a széljáték háttérbe szorulása és a második csatár eltűnése miatt alig kap használható labdát. Azt pedig végképp nem értjük, hogy az előző két meccsen nagyon hasznos János Károly és Brúnó miért maradt ki a kezdőből, Filipe öncélú cselei ugyanis végképp betettek a veszélyes támadójátéknak. Így a CFR hiába kontrollálta a középpályát a teljes első félidőben, egyetlen helyzete egy gyorsan végigvitt kontrából jött, amikor végre Jakolist is bevonták a játékba a többiek.

Mivel fantázia a Craiova támadójátékában sem volt (mindent Ivan sebességére építettek), raádásul az oltyánok saját csapattársaikat iktatták ki a meccsből, a fene gondolta volna, hogy a második félidőben nyomás alá kerül a védelem. Megtörtént, mert a szélek végig a CSU ellenőrzése alatt voltak, és volt annyi eszük, hogy a Camora által leradírozott Ivan helyett a baloldalt hozzák játékba, ahol Danika csetlett-botlott. A CFR pedig elkezdett kapkodni, és ezen sokáig a cserék se változtattak. Bud gólja teljesen a semmiből jött, de annyi botor módon elszórt pont után már megérdemelt a csapat egy olyan sikert is, amelyet nem igazán szolgált meg.  

Így játszotok ti

kicsi_sargalap Marc 6 Nehéz lövést nem kapott, a beadásokat lehúzta.
Dani 5 Ismét a csapat legtöbbet hibázó és faultoló védője volt.
Larie 7 Hibátlan védőmunka, pontos szerelések, néhány rizikós, de sikeres labdakihozatal.
kicsi_sargalap Goian 6 A taktikai faultoknál látszott meg legjobban a rutinja.
Camora 6 Jól semlegesítette az agyonsztárolt Ivant.
kicsi_sargalap Gomelt 5 A támadásépítésben most is használhatatlan volt, de amikor beszorult a csapat, sok labdát szerzett.
kicsi_le Jakolis 4 Alig kapott labdát, de amikor helyzetbe hozták, kihagyta a tökéletes ziccert.
kicsi_fel A 60. perctől Vitor Bruno 6. Nem szándékos gólpasszt adott.
kicsi_le Filipe 4 Szokása szerint feleslegesen dajkálta a labdát.
kicsi_fel A 60. perctől Juan Carlos 4. Észrevétlen maradt.
kicsi_sargalap kicsi_le Petrucci 5 Egyéni akciókkal próbált áttörni, de ezzel csak szabadrúgásokat harcolt ki.
kicsi_fel kicsi_gol A 74. perctől Bud 7. A csatárösztöne a régi, egyetlen helyzetét bevágta.
Nouvier 5 Az első félórában volt csak aktív, utána csak védekezett. A cserék után átkerült a jobbszélre, az meg nagyon nem fekszik neki.
Cristian 6 Nehéz úgy csatárt játszani, ha senki se próbál helyzetbe hozni. Sokat lépett vissza a középpályára, védekezni se szégyellt, és végül a gól is az ő blokkolt lövése után jött.