Kemény sorozatot kezd el péntek este a Vasutas, két hét alatt jön a következő négy bajnoki mérkőzés, amelyből hármat idegenben (Iaşi, Târgu jiu, Chiajna) játszik majd a csapat. Kezdésnek itt van egyik kedvenc ellenfelünk, amelytől már hét éve és nyolc meccse nem kapott ki a CFR, és amely az új szezonra is átmentette tavaszi formáját: vagy egygólos meccsen nyer vagy hárommal kikap.
A Liga 1 jelenlegi „legolaszabb” csapata a CSMS, nem véletlenül Nicolo Napoli az edzőjük. Ha ők lövik az elsőt, szinte mindig kibekkelik a győzelmet, ha viszont hátrányban kerülnek, nagyon ritkán szereznek pontot. Meg kell állítani a szélsőiket, a pontrúgásoknál odafigyelni Golubovics és Mihalache fejjátékára, és akkor nagy baj nem lehet.
A KVSC eddig „idegenben döntetlen, itthon győzelem” sorminta szerint halad, és a pontlevonástól eltekintve ugyanúgy áll, mint az élen álló trió. Dican Feri szerint egyelőre csak 4×100 métert futott le egy maratoni szezonból a csapat – a hasonlat remek, főleg ha ezután is rendszeresen egyenletes játékkal tudja majd bedarálni az ellenfeleket.
Ami a kezdőt illeti, Neluţ Roşu sérülése komolynak tűnik, a héten nem edzett, játszani aligha fog. Ha Dican ragaszkodik az elmúlt két mérkőzés játékrendszeréhez, akkor a nagyon hasonló profilú Voiculeţ kerül a kezdőbe – ha viszont meg akarja lepni valamivel az ellenfelet, akkor jöhet Guima, Negruţ vagy akár Jakolis, utóbbi esetben Păun kerülne be középre. A legradikálisabb húzás Petrucci feltolása lenne a center mögé, és helyére Filipe vagy Veres állna be rombolni, de ehhez túlságosan konzervetív edzőnek érzem Ferit.
Ilyesféle kezdőkre számítunk
Iaşi: Grahovac – Voicu, Frăsinescu, Mihalache, Ţigănaşu – V. Gheorghe, Mitics – Nuno Viveiros, Grigorie, Bőle – Golubovics.
CFR: Mincă – Dani, Larie, Tânc, Camora – Tiago Lopes, A. Mureşan, Petrucci, Păun – Voiculeţ – Beleck. Sérült: Roşu.
10 hozzászólás @ Megszakítani a sormintát
Voluntari-Botoșani 1-2
CSMS Iași-KVSC 0-1
aug. 8.
Craiova-Chiajna 2-2
Petrolul-Pandurii 1-0
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 1-0
Temesvár-Astra 2-1
Steaua-Dinamo 1-1
A 6. (hétközi) forduló műsora
aug. 11.
Botoșani-CSMS Iași 1-0
KVSC-Petrolul 2-0
aug. 12.
Craiova-Viitorul 2-0
Vásárhely-Temesvár 2-1
Astra-Steaua 2-1
aug. 13.
Chiajna-Pandurii 1-0
Dinamo-Voluntari 2-0
Szegény Roşu-ért kár, őszintén sajnálnám ha műteni kell és kihagyja az őszi szezont, nagyon lendületes volt, látszott rajta hogy jót tett neki a hazatérés. Hol sérült meg, térd vagy boka? A baromarcú hentes, Grigore neve meg sincs említve a bukaresti sajtóban, pedig gyakorlatilag Vass Ádámnak is ő törte meg a karrierjét.
Voluntari-Botoșani 1-1
CSMS Iași-KVSC 0-0
aug. 8.
Craiova-Chiajna 2-0
Petrolul-Pandurii 1-0
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 0-2
Temesvár-Astra 1-2
Steaua-Dinamo 1-1
Voluntari-Botoșani 1-0
CSMS Iași-KVSC 1-0
aug. 8.
Craiova-Chiajna 2-1
Petrolul-Pandurii 1-1
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 2-2
Temesvár-Astra 1-3
Steaua-Dinamo 1-2
Voluntari-Botoșani 1-1
CSMS Iași-KVSC 1-2
aug. 8.
Craiova-Chiajna 2-0
Petrolul-Pandurii 1-2
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 1-2
Temesvár-Astra 0-1
Steaua-Dinamo 1-2
A 6. (hétközi) forduló műsora
aug. 11.
Botoșani-CSMS Iași 1-1
KVSC-Petrolul 2-1
aug. 12.
Craiova-Viitorul 3-2
Vásárhely-Temesvár 3-1
Astra-Steaua 1-1
aug. 13.
Chiajna-Pandurii 1-1
Dinamo-Voluntari 1-0
Voluntari-Botoșani 1-1
CSMS Iași-KVSC 1-1
aug. 8.
Craiova-Chiajna 2-0
Petrolul-Pandurii 2-1
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 1-2
Temesvár-Astra 1-1
Steaua-Dinamo 3-1
aug. 7.
Voluntari-Botoșani lemaradtam
CSMS Iași-KVSC 1-1
aug. 8.
Craiova-Chiajna 1-0
Petrolul-Pandurii 0-1
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 1-2
Temesvár-Astra 0-2
Steaua-Dinamo 3-0
CSMS Iași-KVSC 1-3
aug. 8.
Craiova-Chiajna 1-0
Petrolul-Pandurii 1-2
aug. 9.
Viitorul-Vásárhely 1-2
Temesvár-Astra 0-2
Steaua-Dinamo 2-2
Craiova-Chiajna 1-1
Petrolul-Pandurii 2-1
Viitorul-Vásárhely 0-1
Temesvár-Astra 2-1
Steaua-Dinamo 1-1
A 6. (hétközi) forduló műsora
Botoșani-CSMS Iași 1-0
KVSC-Petrolul 2-1
Craiova-Viitorul 2-0
Vásárhely-Temesvár 2-0
Astra-Steaua 3-1
Chiajna-Pandurii 0-3
Dinamo-Voluntari 3-1
Hát a sormintát megszakították a fiúk, de mi azért nem egészen erre gondoltunk…