Napoleón mondta annak idején a tábornokairól, hogy őt nem érdekli milyen jó stratégák, csak az, hogy szerencséjük legyen. Hát a CFR-nél egyelőre a Dican Feri ez a szerencsés edző, aki beugróként továbbra is veretlen (4 győzelem, 2 döntetlen), és nemcsak teljesen váratlanul győzött, hanem visszahozott valamicskét az őszi Miriuţă-féle fociból is.
Kellett persze ehhez a győzelemhez egy zavarodott és ideges Astra, amely viszont tíz napos pihenő után játszott, míg a Vasutas alig 66 órával a 120 perces kupacsata után. A csapat így az első félidőben leginkább lassítani próbálta a játékot, és sikerült is kontrollálnia a középpályát. Helyzetbe ugyan csak Tadé került, a másik oldalon viszont senki, Budescu enervált távoli lődözgetései miatt nem kellett izgulnunk. Érdekes volt látni, hogy a Tadé-Doré csatárpárossal a szerkezet egyre inkább átalakul 1-4-4-2-vé.
A második félidőben pedig hiába váltott sebességet az Astra, ezt pillanatok alatt felvette a csapat. Újra működött az ősszel olyan hatékony letámadás, immár nem csak Tadé próbált egyedül labdát szereni az ellenfél térfelén, hanem rendre kapott 3-4 társat is ehhez. Már Jazvic fejese is gólt érdemelt volna, de csak a szögletből talált be Larie – törlesztve valamit a szerda éjjel kihagyott 11-es után.
Az előny birtokában viszont már csak a védekezés érdekelte a csapatot, gyorsan visszaálltak a tizenhatost védeni a fiúk. Az Astra ugyan sokáig ezt a falat se tudta áttörni, a távoli lövések pedig ugyanolyan pontatlanok voltak, a sok szabálytalanság miatt (12 a második félidőben, az elsőben csak 6) azonban állandósítani tudták a nyomást. A ráadáspercekben átvészelt egy kaotikus helyzetet is a Vasutas, így nemcsak szerzett három lélekemelő pontot, de az utolsó helyről is elkerült.
Ahogy Camora mondta a meccs után: nyertünk egy döntőt, jön még tíz a szezon végéig. De innen kezdve minden ellenfélnek tudnia kell, hogy a CFR elleni három pontot már nem lehet előre elkönyvelni.
Így játszotok ti
Mincă 7 Magabiztosan védte a tizenhatoson kívüli lövéseket, csak a gyatra kirúgásokról kéne leszoknia.
Jakolis 7 Rengeteget rohant, egyre jobban érzi az új posztját.
Larie 7 Hátul becsúszott egy-két kisebb hiba, de fontos és látványos gólt fejelt.
Carp 7 Tökéletesen fejelte ki beadásokat.
Camora 8 Pazarul játszott, kivette Enachét a játékból, és középre is besegített.
Tiago Lopes 7 Sokkal veszélyesebben adja be a szögleteket, mint Csanturia.
A 93. perctől Păun. Időhúzó csere volt.
Veres 6 Jól rombolt a középpályán, de a támadásokhoz ritkán zárkózott fel. Egyszer lőhetett, nagyon fölé ment a labda.
Petrucci 6 Keményen, de tisztán játszott, de hiányoztak a mélységi passzai.
Jazvic 7 A szokottnál jobban tapadt az oldalvonalhoz, de elöl-hátul sokat dolgozott a csapatért. Egyszer ment középre, abból lett egy pazar fejes.
A 87. perctől Csanturia. A lábában maradt a 2-0.
Doré 5 Csetlett-botlott, túl sokat akarta dajkálni a labdát.
Tadé 6 Néha hárman se tudták szerelni vagy feldönteni, a helyzeténél is jól lőtt, de Lung nagyot védett.
A 81. percben Muniru. Kereste a helyét, mivel volt már két védekező közppályás a csapatban.
22 hozzászólás @ Húsvétkor illik feltámadni
Jó kis mérkőzés volt. Teljesen más arca volt a csapatnak.
Először is nagyon örülök! Másodszor teste és szerkezete, meg hite volt a csapatnak! A 4-4-2 bejött, masszív volt a középpálya, még az Astra fölényénél is. Éles helyzetben alig kellett egy-egyben védekezni, mindig volt legalább kettő emberünk a labda körül!
Csak Doré ne lenne ennyire szertelen!
Trica pozitíve sokkolni akarta a lemondásával a csapatot, úgy tűnik ez a húzása bejött!
A legjobb a sotetboru deliek bannere volt; „Respect Ioan Niculae”. Ott akit bezarnak mert lopott, csalt, hazudott, az nemzeti hos.
Remeljuk ma volt a varva-vart fordulopont, innen csak emelkedni fogunk.
Hát! A csapatunk, rendes emberekhez méltóan, nem nagyon tisztelte ezt az alvilági alakot!
… es kellemes Husveti Unnepeket mindnyjatoknak (ideertve Kopereckit is), hogy nehogy kimaradjon a mai blogbol.
Biztos, hogy most ünnepli ő is?
Vicces , Takács úr!
De minek ez a jópofiskodás? Maga egy úriember vagy nem?
Kellemes Húsvétot mindenkinek!
Bearanyozza az Ünnepet! Jöhet a következő győzelem 😛
Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek! Csapatnak üzenem, hogy jövőhétvégén is húsvét van. 🙂 Szóval illik akkor is nyerni. 🙂
Sőt, kedden a Főlegváron húsvét harmadnapja lesz. Az Acél se vigyen tőlünk pontot Galacra!
Csak azt tudnám az Acélról mostanában miért mindig a 7-2 jut eszembe… 🙂
Van, ami még az acélnál is erősebb 😀
Aha,a vasut:-))
Ogbu? 🙂
Hires csapat az Acel, mi mi is meg tudtuk elozni oket.
Ez a kurva 7-2 meg ma is idegesit.Sajnos eppen akkor kuldtek franciaorszagba 2 hetre ,es nem lattam a meccset.Majd segberugtam magam.:-)Jo lenne megismetelni hogy lathasam en is.Nem helyes hogy egszer hianyzok en is,es pont akkor rugnak annyi golt.
Szép volt az a 7-2. Nekem már csak azért is eszembe jut, mert akkor költöztünk saját lakásba.
🙂
Lesz T3 kedden? 🙂
Ha addig felépítik a P1-2-vel szemben.
Ugy ertem Táde-tripla 😉
Természetesen, hogy lehet egyáltalán kétségbe vonni elkerülhetetlen bekövetkezését a T3-nak?! 😀
Pingback: Kolozsvári Vasutas – Bemelegítés és erősorrend