Na végre!

#

„Az nevet utoljára, aki először üt” – idézte magabiztosan Fülig Jimmy a kikötői alvilág Napóleonja, alias Tüskés Vanek életfilozófiáját. Esetünkben – szinte (t)rendhagyó módon – éppen Gyurgyevóban vált valósággá e nagyon testközelből megismerhető igazság.
Tovább →



Titokzatos titkok nyomában

#

Bréking! Ezt nem fogjátok elhinni! Sőt, még én sem hiszem el! Az történt, Tisztelt Asztaltársak, hogy Răzvan Burleanu, a FRF elnöke bejelölt egy közösségi oldalon. Nagy szívem van, hát elfogadtam a kérését. No meg amúgy is megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy ember csak úgy ismerősnek jelöl, nem igaz? De itt nem ér véget az újdonságok sora, újabban lett egy titokzatos látogatónk Berlinből.
Tovább →



Egy juhopata naplójából

#

Vérfagyasztó kegyetlenségtől bűzlik a napló, amelyet az előbb adott a kezembe Bogrács Huba, a bérelhető alteregó. Ha nem bírjátok az állatkínzásról, sőt mészárlásról szóló beszámolókat, akkor jobb, ha lapoztok, Tisztelt Asztaltársak. Mert ami itt beharangozó poszt helyett következik, az nem borzalmas, hanem a borzalom maga! A bárányok hallgatnak című klasszikus horror vidám bohózat ahhoz képest, ami a naplóban szerepel. Így kezdődik: „kedvenc italom a bárányvér, húsvét másod-napján semmi sem okoz nagyobb örömet a juhok torkának elmetszésénél”. Azt hiszem, elrettentésnek bőven elég, ha csak szemelvényeket adunk közre a rettenetes műből.

Vigyázat, az alábbi sorok alkalmasak a nyugalom megzavarására!
Tovább →


A nagy Bud-dilemma

#

Hol volt, hol nem, valahol a Fellegváron túl volt egyszer egy csatár, aki egy éven keresztül tisztességesen rúgdosta a gólokat, aztán az új esztendőbe lépve már azt se tudja, merre van a kapu. Már ha éppen játszik, mert mostanában azt is egyre kevesebbet. Körüljárjuk a nagy tavaszi Bud-kérdést.
Tovább →


Túl óvatos állóháború

#

Ez volt az a fajta meccs, amelyet utálnak a szurkolók, az edzők viszont nagyra értékelik játékosaik taktikai fegyelmét. Ez volt az a meccs, amelyen mindkét csapat tökéletesen kinyírta a másik támadójátékát. Ez volt az első meccs a rájátszásban, amelyen a CFR védelme nem hibázott, mégis ráfizetett a túlzottan óvatos támadásokkal.
Tovább →



Analfabéták felelőtlensége

#

A “Deac megy a FCSB-hez, de mégse” című történet a legjobb érv amellett, hogy miért kellene az amerikai major sportokhoz hasonlóan a labdarúgásban is nyilvánosnak lennie minden játékos szerződésének. A baromarcú idióta és a lakájmédiája ugyanis magasról szarik a tényekre, a fröcsögésük viszont a mi játékosunk helyzetét nehezíti.
Tovább →


Valamibe halkan beleléptünk

#

Van az úgy néha, hogy semmi sem akar összejönni, rossz helyre pattan a labda és a nagy akarásnak nyögés lesz a vége, az ebidomítás helyett, pedig csak a kutyaól kitakarítása jut ez embernek osztályrészül. Mint nekem a poszt írás. Ez egy ilyen meccs volt, hét évben egyszer megesik. Azt hiszem, ha a sorminta folyatódik, azzal mindnyájan kiegyeznénk. A fene egye meg azért, hogy pont most sikerült kikapni a pincsiktől, amikor a sok gólos győzelem esetére, már a poszt címe is megvolt: Ebidomítás mesterfokon. Ami ehelyett jön, abba azt hiszem egyikünk sem szívesen lépne bele, Tisztelt Asztaltársak.
Tovább →