Kedves Asztaltársak, ismét van új közlésbe való. A szebeni álszász Hermannstadt csapata ellen Medgyesen behúzott 3-1-es győzelemmel kezd helyreállni a világ rendje. És nemcsak emiatt.
Tovább →
mcpasztori posztjai
Bukarest bőszen bőgve bég
Talán a – Karinthy szerint – Babits Bihálytól ellesett fenti alliteráció fejezi ki leginkább a juhok újabb, ezúttal 2-0-ás főlegvári veresége felett érzett regáti frusztrációt, kedves Asztaltársak. Lassan nemcsak a teljes bírói stáb, a futballszövetség, hanem minden egyes sporcsarnok klozettos nénije, az összes labda-, kamera- és közvetítőeszközgyártó cég, nemkülönben a földgolyó összes meghatározó erőforrása benne van a regáti kezesbárányok elleni galaktikus összeesküvésben. Szeretjük az ilyen világrengető katasztrófákat.
Tovább →
A helvét mackó és a gall kakas meséje
Úgy tűnik, ama bizonyos berni Wankdorfstadion nem a mi esetünk. 1954-ben ugyanezen a pályán Puskásék 3-2-re veszítették el a világbajnoksági döntőt: mint utóbb kiderült, nem csekély bírói hiba révén, hiszen William Ling angol játékvezető nem adta meg Puskás egyenlítő találatát. Most mondjuk azt, hogy jóval kisebb szinten, de ugyanígy járt a főlegvári csapat is a berni takonpócok ellen?
Tovább →
A csapat deákul tud
Jászvásárral másodszorra akadtunk össze egy héten belül, de míg a Kupában ők győztek a Főlegváron, addig a jászvásári kiruccanás két Deac-gólt eredményezett, amelyekkel meg is szereztük a magabiztos győzelmet. A kulcs: az öreg(ek) a háznál.
Tovább →
Útban vót az UTA
Az Aradi UTA csapata kifogott rajtunk, kedves Asztaltársak. A meccs összképével ellentétben, egyetlen félvillanás elég volt, hogy Hora, az ex-vasutas bevarrja Nándorfehérvári kapujába a győztes gólt. A felejtős összecsapás kurta nekrológja következik.
Nem Medgyes volt a mumus!
Bizony nem Medgyes volt a fő mumus a hétfő esti 1-2-es főlegvári vereség alkalmával. Hanem a bíró. Akár többes számban is. Nyilván lehetett volna jobban, higgadtabban játszani, hatékonyabban kihasználni a helyzeteinket, de ettől még a nyilvánvaló, egyre érzékelhetőbb regáti nyomás nem véletlen. Rövid ujjgyakorlással egybekötött bírózás következik tehát – azzal a szépséghibával, hogy a végén nem ássuk el a pasast (s.k.). De legalább a műszert sem felejtjük benne.
Tovább →
Főlegvári vén rókák és svájci takonypócok
Tegnap este nem bírt egymással a Kolozsvári Vasutas és a berni Young Boys együttese. Noha a mieink szerezték meg a vezetést, az összjáték képe alapján az 1-1-es végeredmény inkább számunkra hízelgő. Hazai veretlenségi sorozatunk így az EL-ben is folytatódik.
Tovább →
EL-daráltuk az oltyánfráter csodaszampót!
Megvan! A KVSC 3-1-re legyőzte a finn bajnokot, Kuopio város csapatát, és ezzel bekerült az Európa Liga csoportkörébe. A csodaszampó, a Kalevala c. finn hősköltemény mindent járó malmocskája ott kattogott a Főlegvár gyepén ledarálva, és ez a LE-darálás nekünk most EL-darálást ér. Talán némi EL-dorádót is, amelyet már a meccs végeztével EL-dáridó követett minden valamirevaló KVSC-szurkoló otthonában. Ilyen sima győzelem esetén nem illik ócsárolni az ellenfelet: nem is fogjuk. Sőt: Kuopio focicsapata ezzel a vereséggel legalábbis részben levezekelte városának csaknem harminc esztendeje sötétlő bűnét.
Tovább →
Legyűrtük Gyűr Gordont
A KVSC egygólos győzelemmel tért haza a svéd Djurgarden otthonából. Akinek ez nem elég, ne is olvassa tovább.
Eléggé el nem ítélhető módon rég nem írtam erre a ciberetérre, tisztelt Asztaltársak. Mentegetőzés helyett hadd bocsássam előre: ha valaki mégeccer aszongya nekem, hogy koronavírus, akkor a sima suhival biztosan nem ússza meg. De lehet, hogy még a „durr bele” változattal sem. Keltmintfent levélfejlécnek királyian ennyi is elég.
Tovább →
Lúdas Matyi mozdonya
Elöljáróban engedelmet kell kérnem a Tisztelt Asztaltársaktól amiatt, hogy közvetlen előéletemből és rövid testgyakorlásból (melyet ezúttal elhalálozás vagy elásás egyáltalán nem követett) kifolyólag még mindig gipszben van a bal csuklóm, és így pötyögni módfelett nehézkes. Az alkarom pedig sok elszalasztott posztírási alkalom akadálya lett. Pótlási kísérlet következik.
Tovább →