Keltmintlent, a főlegvári trón tövében elhangzó ezeregyéjszaka meséi közül, az önkéntesek (Voluntari) elleni itthoni döntetlen, meg a Gaz Metán medgyesi hazájában egy-nullra nyert meccsünk mekfojtatásául. Mesélő: Fülig Seherezádé, sajátúlag.

Drága Felsék, a kikötői elfoglaltság és némi árucipelési félreértés képeszte vizsgálati lefoglaltság miatt a nehészkesebb naplóírás okán vagyok vak- és merő a bátorkodás tollával ékeskedni nemegyszer. Mert mék arab meséket is mondanom kell eszennel, persze asz arabok feszt mesélnek, főleg, amikor üszletről van szó. De hogy valaki nekik meséljen be valamit, na asz ritkább dolog. Tehát türelmét kérem, mint asz az ezeregyszer is királyának bemesélő leány a trónoló uralkodójának. Asz a helyzet, hogy még nem derült ki, mint egy tettes, hogy esz asz újonnan jött Eduárd, mint trón- és követelő, mennyire éljen-e vagy ne a Főlegváron, úgyhogy a végső szót mék halasztom. Mert igasz egyfelől, hogy immáron háromszor vala lehetősége megelőszni a moszdonnyal a juhokat, és nem sikerüle néki, ami aszért még a gőszmozdonyok esetében, hegyen felfelé is működni szokott, de a lépést tartja velük. No de elég lesz-e, kérdem én, töprengve, mint Gombperec, csak úgy magamban, mint felsék főlegvári helytartója?

Merhogy asz itthoni meccsen kilencven perc alatt nem tudtunk egyetlen találatot sem bevinni az önkénteseknek, pedig önként jöttek a Főlegvárra. Na, erre mondanák a Négy Bölcs Sintérhez című kocsmában, hogy hászhoz jöttek a pofonér. Ama vendéglátóipari egységben egyszer volt részem ilyen önkéntesek másfél órás szemléltető ogtatásában részt vehetni. Nem dicsekvés képen mondom, mert a dicsekvőket képen is vágtam mind, kivétel nélkül, de hát annyi idő alatt nem egyszer, hanem oly sokszor sikerült szemléltetésképpen találatot bevinnem asz önkénteseknek, hogy nemcsak a szemük, hanem más kezdeti- és végtagjaik sérüléseiről és helyretételéről szemléltető anyagként egész képes tárlatot nyitottak a kincses város sebészeti osztályán asz ott tanuló orvostanúhallgatók számára. Persze nagyon helyeslem, hogy asz orvostanú egyben hallgató is. Nézze meg a kiállítást (önkezem munkájára mindig is büszke voltam), legyen tanúja, tanuljon belőle, de asztán hallgasson. Ha a tanú beszélni kezd, abból mindig baj van. Tapasztalt verekedők eszért szokták mindjárt asz elején beverni a pofáját asz ilyennek, hogy még véletlenül se jusson eszébe a tanúzás. Arról nem is beszélve, hogy a verekedés után a Négy Bölcs Sintérhez című kocsmát vendéglátóiparinak talán lehetett nevezni, de egységnek aligha. Még hónapok múltán sem egy, hanem sokkal több apró darabból állt, miképpen szabadulásom után volt szerencsém megtekinteni.

De megint eltérek a tárgytól, ami verekedés köszben persze hasznos, kiváltképpen, ha a tárgy (főleg a súlyos) éppen asz ember feje felé tart, de napló- és levélírásban nem így van. Éppen ellenkeszőleg: ott folyton a tárgyba kell térni. Mikor tehát asz önkénteseknek egyetlen találatot sem tudtunk bevinni (a tárgy persze a labda, ami sehogysem akart bemenni a kapuba), olyan elkeseredett voltam, hogy még naplót sem írtam felséknek, csak asz italba fojtottam a bánatomat, és vele együtt a múzsát, aki nélkül írni sem lehet. Vártam nagyon a medgyesi meccset, hátha ott megtörik a jég, így tél vége felé. De köszben olyasmi történt, amit még az almirafővárosbeli szerkliző hall drága szőnyege sem pipált, pedig asz dicső országlásom óta még a kikötői kapadohánnyal is mek vagyon szokva. Régi trónterem.

Amint a címben írám, noha ez nem az ezeregyéjszaka, én pedig nem vagyok Se Here Se Zádé, noha felsék trónon ülő kiráj, mint Sahriár, de esz a történet mégis valami hosszú, átverős arab mesére emlékesztet. Asz történt ugyanis, hogy Bordó Jánost nemrégiben eladtuk az arab sejknek, de ő aszitte, csatárt vett. Tévedni emberi dolog, főleg, ha ügyes a megtévesztő. Rólam is aszt hitték Almirában, hogy király vagyok, pedig engem asz igaszi kicserélt másvalakivel. És már majdnem bepikkelyesztek volna a szűk cipővel a lábamon, ha felsék nem jön köszbe, hogy ezzel felmentést képezzen asz uralkodással járó lelki és testi fájdalmak alól, amit ezúton is köszönök, mert már csaknem ájultam a cipőnek, cipőből, cipőtől, cipőször (nem kívánt törlendő). Szóval erről a Bordó Jánosról is aszitték, hogy csatár, de nem játszotta olyan jól a szerepét, mint én a királyét, úgyhogy róla sokkal hamarabb kiderült, mint egy tettes, hogy bizony középpályás. Eszerint a csatárt csak nagyon kispályás módjára tudta alakítani, hát le is lepleződött a turpisság, ami nagyon kellemetlen. Felsék tapasztalatból tudja, milyen asz efféle kellemetlenség, ha asz ember mondjuk a trónon ülve önfeledten szájon kapná valamelyik udvarmestert, hogy az dupla szaltóval landoljon a terem végében felállított svéd asztal közepén, hát azzal önnönmagát leplezi le, mint álkirály. Van ilyen.

Na de a csatárnak eladott középpályás Bordó János ára viszont nem vót kispályás, mert másfél milliót csengetett ki érte a mohamedánus. Ennyi pénc persze nincs is, ebben igasza van a kékszakállú töppnejűzésben vétkes Wágnernak, de hogy ennyiért arra ne legyen jó, amire vásárolták, asszal tényleg málnaszőr-kavarás tetemes gyanúja forog fenn legottan. Mert gondoljon csak bele, felsék, esz a rászedett arab még rosszabbul járt Bordó Jancsival, mint felséknek a sorskegyelméből megboldogult előélete idején ama biszonyos Buszkó Mócsink felsékkel. Igasz, hogy mivel Felsék akkoriban az inkognitó-viselete miatt álnéven és jóval árán alul kelt el két és fél dollárért, de azért arra mégis jó volt, amire Tulipán megvette Buszkó Mócsinktól, hiszen felsék úgy vágta fejbe új gazdáját, hogy utólag maga Tulipán is kénytelen volt elismerni a vásárolt áru minőségi szín vonalát. Főleg a saját koponyáján. Az a koponya ugyanis felsék kezdő, de mindenképp bizakodásra okot adó első ólmosütése nyomán a szivárvány különböző színeiben pompázott a hetekig tartó lábadozás során, hogy a pofoszkodásban, orgaszdaságban és rabolásban, egyszóval a munkabírásban bekövetkezett csökkenést ne is említsük. A színek között pedig végig ott húzódott asz ólmos helyének egyenes kékeszöld vonala, tehát a színvonal felől valóban nem lehetett semmi kétely. Tulipánt most már ugyanúgy a koponyáján felséknek ólmosából eredő heghelyről is meg lehet ismerni, mint korábban a merény lett áldozatát, Szőr Egmontot régivágású kardhomlokáról, ha asz ő temetése óta esz asz azonosítás a sors kifürkészhetetlen akaratából nem vált volna okafogyottá. Bizony, így mállik el a világ dicsősége.

Persze, ettől megmarad a két és fél dollárnyi becsületbeli tartozás, amit lassan rendezni ildomos, és ne vegye rossz néven felsék, hogy újfent emlékesztetem. Újfent, esz is jó szó, Gombperectől hallottam, de akkor még fent lakozék a Főlegváron. Most lentről a festői kikötőből írok felséknek, hát akkor újlentről, sőt újkintről (merthogy tegnap szabadulék) emlékesztetem újfent kartácsként, hogy aszt a két és fél dollárt alkalmasint nekem küldje el, mert én már megadtam Buszkó Mócsinknak. Felsék tudja, hogy nemcsak asz udvarban van tikett, hanem a lebujokban is, márpedig ha ott megtudják, hogy fizetésképtelen uralkodókkal tartok közeli ismeretséget, asz én kikötői hírnevem, sőt a készpénc-hitelem is forog a kockán, eszt megértheti felsék. Márpedig a lebujban kockázni muszáj, főleg ha üszlet van, így a becsület mellett pénc és vagyon is fennforog ottan alkalmasint. Mit tudja ez a műveletlen csőcselék, milyen nehéz teher asz uralkodás, mek hogy kiráj nem csinálhat adósságot!

Asz a két és fél dollár Mócsinknak veszteség ugyan, de nem igazi, ahogy ő sem éppen igazi Trebics. Továbbá két és fél dollár mégsem másfél millió. Mek asztán felsék két és fél dollárért is tudta azt, amit Bordó János másfél millióért se. Felsék esetében a Tulipán fejbe ütésére célzok, amely nálam büszkeséget képez, mivel a suhi és a durr bele magyarázatát magam kegyeskedék felsékkel közleni. Minden mester örül, ha a tanítvány híven követi a tanácsait és jár a sikerrel. Szóval esz a sejkkel történő kitolás kicsit olyan, mintha a szerződést nem a Főlegváron, hanem a Radzeer parancsnoki fülkéjében írták volna, a Róla Elneveszett Kapitány tisztátalan készjegyével ellátva. Úgy látszik, némi üszleti érszék szorult aszokba a nemrég keltmintfent főlegvári csirkefogókba.

És most, Medgyesen derült ki, hogy asz üszlet mögött valóban esz a Tisztátalan Alfréd nevű Kapitány húzódik meg. Hiszen a mohamedánus fél esztendőre ingyér visszaadta nekünk Bordó Jánost kölcsönbe, amíg otthon valaki mást talál helyette! Nyilván neki is idő kell hozzá, hogy egy másikat ugyanígy átverjen. De esz alatt Bordó János egyetlen fillérünkbe se kerül, mikor pedig asz ilyen nevű bor egyetlen üvegéért is komoly pénct kell fizetni. Higgye el felsék, tudom, hiszen Marseille-ben egyszer tulajdon két kezemmel könnyítettem egy kisebb teherhajó szinte kizárólag Bordeaux-i bor rakományán, a fizetés képezte kellemetlenség bármiféle mellőzésével, kifejezetten anyagi okból. Én bejárám a világot nemcsak szárazon és vizen, de többrendbéli csendőri kereszttűzön is, úgyhogy bízzon bennem felsék, amikor aszondom: ilyen üszletet csak málnaszőrből kavarnak, mérhetetlenül kócos szakáll és karvalykörmök közbejöttével. Főleg aszért is mondom eszt, mert esz az Ingyenbordó az első pályára lépésekor máris ingyengólpasszt képezett Medgyesen. Miután ugyanis Deac, Paun, Debeljuh és mindenki más szíjjellövé a Búz Buki kapust (aki, mint a jó bukik, minden lehetőséget megfogott), esz a szó szerint ingyenélő Bordó János ojjan pazar, még asz adóval együtt is nulla kölcségbe kerülő gólpasszt adott a mindjárt másfél éve góltalan marseille-i kikötői söpredék Ormányinknak, hogy annak a lábáról és még egy gaz védőről egyből az addig sikeres Buki hálójába pattanék. Na esz képeszte nálam nemcsak a kitörő örömöt, de a fenti gyanút is, kapitányilag.

Nem tudom, mit hoz a holnap, illetve a jövő hétfő, amikor újabb regáti csapat gyün a Főlegvárra Pitesti képviseletében, de arra mérget veszek, hogy Rúnár, az izlandi viking gúnár érkeszése sem lehet hiába való. Bírja esz a hideget, és asz sem megvetendő, hogy nézett ő már farkasszemet effajta déliekkel a saját válogatottjában, mékhozzá nem is sikertelenül. A főlegvári csapat játékába Edy több támadást képeszett, és noha van még javítani való, hátha beleszokik a munkába. Asz a fontos, hogy nemcsak a nagy ellenfeleket, hanem a kicsiket is maradéktalanul fel kell pofoszni, hogy pontot ne hullajtson ellenük asz ember, mert pont attól hullhat el ő maga is, mint a kocsmában, ha valakit csak felületesen ütött állkapcson. Asz ilyen figyelmetlenség miatt asz ember aztán magára vetheti a vétket, kórházi ágytakarót vagy a szemfedőt, önnön gondatlansága mértékétől függően, melytől felsékedet is óvja a sors kegyelme, hogy sokáig tartó uralkodásában alattvalói örömünket lelhessük esz árnyékvilág felső részén, ahonnét kiválóan üdvözli:

Fülig SeHereSeZádé, felsék lábzsámolyának mesemondója