Aki nem ismeri a román népköltészetnek eme remekét (amelyből állítólag 900-nál is több változat létezik – fogalmam sincs, miben különböznek egymástól, illetve, hogy ki számolta össze mindet), annak elmondhatjuk, hogy a Mioritza tulajdonképpen egy csöppet sem visszafogott, hanem nagyon is árulkodó kisbárány.

Ő az, aki figyelmezteti a gazdáját, hogy a gonosz erdélyi (magyar) juhász és vráncsai cinkosa az életére törnek. A gazdi a ballada szerint moldvai volt, esetünkben viszont regáti. Meccsoda különbség. A rinyáló barika pedig egyáltalán nem hasonlít az Ésa 53-ból, illetve Hollywoodból ismert hallgatag bárányokra. Ahogyan a Főlegváron a minap 1-0-ra kiporolt juhok sem hasonlítanak régi önmagukra.

A dolog úgy kezdődött, Tisztelt Asztaltársak, hogy vasárnap este a regáti juhokat ismét felhajtották a Főlegvár gyepére. Az már egyből kiderült, hogy a helyszín kevéssé alkalmas a jó minőségű futballhoz: A Gépész utca tájékán nem éppen mennyei legelő (a vájtfülűek kedvéért: un picior de plai, o gură de rai etcetera) várta a nagyszájú birkákat. A fű helyenként gyér volt, másutt sekély szántás nyomai éktelenkedtek – szóval nehezen lehetett elképzelni, hogy kifinomult legelési technikájukkal sokra mehetnének.

A mérkőzés ennek megfelelően alakult: amíg a legelni vágyó juhok elsősorban a pálya közepén található zöldet keresték, megfeledkeztek arról, hogy mindkét kaput csak gyéren nőtt fű övezi. Úgyhogy arrafelé se mentek. Azazhogy mentek volna, de a gonosz főlegvári védők feszt elkergették őket onnan. A mieink – jó munkásemberekként – bezzeg nem féltek a szántóföldtől: sorban Costache, Djokovic és Bordeianu is közel jártak a gólszerzéshez.

Aztán bekövetkezett a hatalmas tragédia, amelyről a szegény bárányka, az ártatlan kis Mioritza (egyem a cuki szívit!) már jó ideje előre siránkozott ország-világ előtt: Planicsot, az ártatlan kezes bárányt, aki a labdát megszerző és az ellenfél kapujára törő Deacot az összes jólnevelt birkát meghazudtoló módon úgy vágta fel, mint kancsal mészáros a lesipecsenyének valót – szóval ezt a Planicsot, az erénynek, önmegtartóztatásnak és előzékenységnek ezt a szerb báránybőrből készült oszlopát Kovács István, a mérkőzés magyar bírája (a balladabéli gonosz terv ötletgazdája, ártatlan kisbárányok és gazdáik FIFA-minősítésű orgyilkosa) egyetlen mozdulattal kidöntötte. Kirántotta ugyanis azt a lapot, amely vörösebb vala a drága bárányka vérénél, és noha messze van még húsvét, az ártatlan áldozat szívének nemes nedűjével szennyezé be az öreg Főlegvár feldúlt gyepét. Sebaj, a szövetség utólag bekötötte a bárányka sebét: a közvetlen piros lap és az ezzel kapcsolatos szabály ellenére csak egy meccses eltiltást kapott.

Ennek a tetejébe aztán a kipattanó szabadrúgást az a Vinícius értékesítette, aki eldöntötte, hogy nem lesz feszt olyan unalmas, mint Deac, aki ugyebár vagy gólpasszt ad, vagy gólt szerez, vagy szabadrúgást/büntetőt karcol ki – ez a repertoárja. Tényleg dögunalom. Vinícius belátta, hogy ő is vészesen közeledik ehhez a kategóriához az egyhangú fejesgóljaival. Ezen a meccsen is majdnem szerzett egyet, de valószínűleg megijedt az újabb ötlettelenség miatti lehurrogástól, így inkább melléfejelte, hogy ennek a piros bárányvérrel szennyezett szabadrúgásnak a következtében lábbal rúgja a labdát Bălgrădean hálójába. Utóbbinak annyiban van jelentősége, hogy közvetlenül a meccs után Nándorfehérvárra (a gyengébbek kedvéért: Belgrádba) kellett utaznom arra a teológiai konferenciára, amely miatt csak ilyen későre születhetett meg ez a poszt.

Annak rendje és módja szerint meg is nyertük a mérkőzést, méghozzá úgy, hogy a 96 perc alatt a juhok egyetlen egyszer sem rúgtak kapura, de a báránykáik egymás után bégettek, mihelyst Kovács István végre lefújta a találkozót. Coman, a sunyi volt a legelső: szerinte „nem normális”, hogy Kovács István vezessen efféle találkozókat. Persze, hogy nem, hiszen a juhok egyrészt hozzá vannak szoktatva a bukaresti bírókhoz (ez náluk a „normális”), Kovács István pedig nemcsak nem bukaresti, hanem egyenesen magyar, sőt, nemrégiben a legmagasabb nemzetközi bírói státuszt is elérte. Tehát nyilvánvalóan abnormális dolog, hogy őt kérték fel ennek a legeltetésnek a felülvigyázására. Aztán jött Mémé Sztojka, a börtöntöltelék, de sajnos nem a rács mögül, hanem szabadlábon panaszkodhatott. A mioritikus média odáig ment, hogy a meccs után 24 percig senkit nem szólaltatott meg a KVSC játékosai közül: csak a bárányok bégettek, és mindenki őket kérdezte, hogy miképpen veszítették el a meccset? Az embernek már az volt az érzése, hogy ellenfél nem is kellett: a juhok anélkül is veszíteni tudnak. Ezt egyébként a főjuhász is elismerte, aki szerintem megérdemelne valamiféle kitüntetést a klubunk részéről, hiszen ő a legnagyobb közvetett támogatónk, noha még mindig nem tud róla.

Mit mondjunk azért ezekre? Csak így tovább, fijjugh! Efféle báránypecsenye még simán jöhet! Ha nyárig még kettőt elfogyasztunk, ejsze jócskán csökken a bajnoki cím sorsa körüli bizonytalanság.

Fotók: RJA