Azaz Omrani Egy Gólt lőtt a Maccabi ellen, és ennek örülünk. Aki másképpen fejtené meg a fenti rövidítést, véleményét publikálja másutt, hiszen bőven vannak erre alkalmas fórumok. Ez a blog viszont a főlegvári fociról szól. Legalábbis részben.

A Makkabeusok könyvei nincsenek benne a héber kánonban, azaz nem tartoznak a zsidó vallás valóban szent szövegei közé. Amolyan apokrif (= rejtett) jellegűek, már csupán abból kifolyólag is, hogy ha az első könyv talán héberül íródott, de csak görögül maradt ránk. A többi könyvet már görögül írták, tehát nem a szent nyelven. Némely keresztyén közösségek amolyan deuterokanonikus, azaz másodrendű szent könyveknek tartják, de azért nem vonnak le belőlük lényeges teológiai következtetéseket.

Hát valamiképpen ilyenek voltak a Makkabeusok is a Főlegváron: első látásra nagyon szentnek és sérthetetlennek tűntek, akik a megfelelő mérték (= kánon) szerint játszanak. Egy ideig. Aztán kiderült, hogy vannak bizony apokrif fogyatkozásaik. Például a kapusuk sem héber, hanem görög. Hát ez a lyukasmarkú gój pontosan a két, összevissza kalimpáló mancsa között kapta be a megint semmit sem csináló Deac beadásából Omrani kobakjára megérkező, majd onnét a hálóba távozó labdát. Hogy unom már ezt a sok ötlettelen pontrúgásból szerzett dögunalmas fejesgólt! Biztos vagyok benne, hogy ha a 22. percben Omrani a labda helyett mondjuk friss giroszt fejel pittában egy kis fokhagymaszósszal, pikáns öntettel és ízletes salátával megspékelve, a görög hérosz egyből rácuppant volna, két kézzel, szájjal, teljes arccal, mindennel, ahogy a derék akhájok is rávetették magukat anno a Zeusznak fölkínált áldozat maradékaira ott, ama másik, holmi Trójának nevezett Főlegvár tövében. Egyikük rendkívül mohón, két pofára zabált, azaz falt: el is nevezték trójai falónak. Na persze, azt a Főlegvárt akkor be is vették. Ezt nem.

Szóval Janniotisz valószínűleg megfogta volna a friss giroszt. Főleg, ha kóser csibével lett volna töltve. Mivel azonban a mi derék csatárunk keményre felfújt, tisztátalan disznóbőrt fejelt a kapura, a hebraizált hellén nem mert belenyúlni, nehogy beszennyezze magát. Az ekképpen hellenizált héber csapat pedig nem apokrif, azaz rejtett, hanem a lehető legnyilvánvalóbb módon hátrányba került az eredménytáblán. Ha ugyanezt Omrani szemszögéből nézzük, ő csupán beakasztott egyet a héber kaput védő ostoba gyaurnak. Nyilván jó muszlim lévén, ő sem kívánta túl sokáig magánál tartani a tisztátalan állat bőrét, és a lehető legelegánsabb módon szabadult meg tőle. A Makkabeusok is megpróbálták a kapura fejelést, de Arlauskis marka összezárult. A fiúk hatalmasat játszottak, a Főlegvár rendíthetetlen maradt. Ha Omrani másodszorra is ugyanolyan elegáns megoldást választ a 36. percben a disznóbőrtől való megszabadulásra, nyilván O2G lett volna e poszt címe, és még jobban örvendenénk. Főleg, hogy eddig a tordai Cosmin Tilincă volt a KVSC legjobb európai góllövője, most pedig a Marseille városából való Omranival osztozik az első helyen. Tordán vár van, Marseille-ben kikötő: mindkettőt jól kell ismerni, ha a Főlegvárról indulva a tengerparti Tel-Aviv és Jáfó (Jaffa) kikötőjét szeretné bevenni az ember. Aztán már csak zabálni kell a Jaffa narancsot, ahogy Árpa kartárs találóan emlékeztetett rá.

És ha már a kikötők világánál tartunk: a Mester ugyan nem sokat írt Jáfó-Joppé-Jaffa szent kikötőjéről Tél-Abib külvárosában, annál inkább emlegeti viszont Marseille kikötői alvilágát. Valahogy így:

Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána. A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.

A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.

Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett. Most már ülve maradt, és szelíden így szólt:

– Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba.
– Kérem. Nevem Jules Manfred Harrincourt.

Rongy felemelkedett.

– Ide hallgasson, Jules Manfred Harrincourt… Maga büszke lehet. Vegye tudomásul, hogy engem még sohasem vertek meg. Ma történt velem ilyesmi először.
– Minden kezdet nehéz. Ezután már menni fog. De mondja uram, miért akartak önök megölni engem?
– Üljön le hozzám, majd elmondom…

A fenti közelharc és a rá következő nyájas párbeszéd a marseille-i kikötő egyik népszerű szórakozóhelyén játszódott le, amelyet „Kávéház és étterem a veszett kutyához” néven ismert az alvilág úri közönsége.

Hát a Makkabeusok valamiképpen Rongy Elek, a kormányos módján érezhették magukat a Főlegváron, amikor a marseille-i ismeretlentől inkasszálták a megfelelő találatot: hiszen akik tavaly 31 pont előnnyel nyertek nemzeti bajnokságot, és 36 meccsen mindössze egyetlen vereséget könyveltek el, kis túlzással fogalmazhatnak úgy, mint Rongy Elek: engem még sohasem vertek meg. Valóban reméljük, hogy e nehéz kezdet után már menni fog. Méghozzá jövő kedden. Főleg, ha Burcának bejön az, ami majdnem bejött a Főlegváron, amikor a félpályáról célozva majdnem elküldte a hellént szivarért. Azelőtt persze még megnézzük, mi maradt a pincsikből a szombaton pályára lépő cseréink számára. Úgy tűnik, ebül lesz dolguk. Én a magam részéről a meccs előtt és alatt felhajtottam a három pohár ribizlibort, sőt, majdnem meg is kavartam: aszittem málnaszőr. Szombaton és jövő kedden is hasonlóképpen cselekszem, hiszen a babonában nem hiszek. Tyű, hol van az amulettem? No, megyek megkeresni. Jóccakát!

Fotók: Riti József-Attila