Újabb év telt el szinte észrevétlenül, Tisztelt Asztaltársak, eljött hát a szilveszteri megmarhulásnak az ideje. Bogrács Huba, a bérelhető alteregó és időutazó ezúttal is hosszú útra készült. Más kérdés, hogy végül rövid lett belőle. Szegény Hubának most a szokásosnál is jóval több üzemanyagot kellett magába öntenie sörök, borok, rumok, jégerek és skót whiskyk formájában, amíg nagy nehezen teleportálni tudott. Nagy viharok idején – különösen a mindent elsöprő tornádók viharszemében állva – ugyanis sokkal nehezebb kitörni a jelen tér-idő koordinátáiból.

A Mester szerint az ilyen lelkiállapot „nagymértékben oxidálja olykor a legacélosabb férfijellemet is”. Márpedig Huba szinte magatehetetlené vált a szőke ciklon sodrásában. De aztán megrázta magát, levetette béklyóit és útnak indult. Egy varázsgömbön át mi is megnézhetjük mi minden történt vele. De ezt már hadd mesélje el maga, a derék bérelhető alteregó.

Üdvözletem, Tisztelt Asztaltársak, eljött újra a szilveszteri megmarhulások ideje. Nekem már sikerült is. Teljesen marhára ittam magam. Rosszakaróim szerint ez nem is olyan nagy kunszt, mert én eleve is egy ritka nagy marha, sőt majdhogynem címeres ökör vagyok. De én most nem foglalkozok az efféle megalapozatlan kritikákkal, mert én tudom, hol a határ. Ha mégsem, akkor legalább bírom a gyűrődést, tehát nem lehetek marha. Csak tudnám mitől vagyok ennyire rosszul, hogy hasogat a fejem és hasam épp leszakadni készül a testemről, mert a gyomrom fellázadt az agyam ellen. Na mindegy. Itt vagyok egy kocsmában (micsoda meglepetés, ugye, Tisztelt Asztaltársak!) A mai napilapok vannak előttem.

Egész pontosan a 2019. május 20., hétfői lapszámok, hatalmas szalagcímekkel. Hogyasszongya: „Címvédés: történelmi bravúr!”, „Megvan az ötödik!”. Legalábbis ilyeneket írnak a magyar nyelvű lapok. Most látom, valaki itt felejtetett egy laptopot az asztalon. No, akkor nézzük meg, hogy miket firkáltak a Dszészépéék és társaik. Meg is van. „Újra lecsaptak a trófearablók” – címmel jelentetett meg temetési beszédeket megszégyenítően gyászos hangvételű publicisztikát a Dzsészépé. A cikket nem más, mint maga Ioniță Oaia (Jonicö Oájá) jegyzi. „Végtelen szomorúsággal tölt el, hogy már megint elhappolták a bajnokságot a bozgorok a mi nyájunk elől. Tarthatatlan. Hihetetlen. Tragikus. Lehetetlen! (Nu se poate!) Közel a végzet órája” – kesergett Oaia. Ennél is erősebb anyaggal indul a Pro Sport: Dzsidzsi örökre visszavonul és hamut szór fejére címmel.

– Végleg kivonulok a labdarúgásból. Elegem lett. Mától eladó a Fécsészébé! – jelentette be könnyeivel küszködve Dzsidzsi Békáli. A juhász nem ok nélkül volt teljesen feldúlt. Az utolsó bajnoki meccs léfújását követően a nyáj ultrái spontán tüntetésbe kezdtek. A Guantanamera dallamára kórusban énekelték, hogy: „lá ünkiszoáré, lá ünki-szoá-re, ünápoj la ünkiszoáré, lá ünkiszoáré”. A Dzsidzsisport élelmes riportere rögtön ott termett és megkérdezte az eredménytelenség miatt kérik-e a klubelnök bebörtönzését?

– Egyértelműen igen – mondta a tüntetők vezére, George Miel (magyarul Bárány György) – amióta Dzsidzsi szabadlábon van, nem nyertünk bajnokságot. Utoljára akkor sikerült, amikor ő éppen a rácsok mögött ült. Ezekből a tényekből egy szobanövény is le tudná vonni a megfelelő következtetéseket – dühöngött az ultra.

A regáti juhofil sportbulvártermékekben mindössze egy közös vonást véltem felfedezni: valamennyiben csak az apróbetűs részben volt olvasható, hogy egyébként a CéeFeR nyerte a bajnokságot és történelme során először sikerült a kolozsvári csapatnak a címvédés. Ötszörös bajnokcsapat. Ellenben hosszú elemzések születettek arról, hogy hogyan bukták el a juhok a bajnokságot. Felelősöket és bűnbakokat találtak bőven. Nem is olvasom ezt a szemetet tovább.

Már csak azért sem mert itt ül mellettem a szomszéd asztalnál két igen ismerős alak. Az egyik egy kopasz, volt klubtulajdonos, a másik pedig egy nemrég lapátra tett korpulens elnök. Az előbb még az üzletről tárgyaltak, de hallom, hogy most már a foci téma. Engedelmetekkel kicsit közelebb húzom a székem. Bár tudom, a Mesternek lesújtó véleménye van a hallgatózásról. „A hallgatózó embert megvetem. Valahányszor hallgatóztam, lelki konfliktusom volt utána. Higgyék el, hogy van abban valami, ami orgyilkosságra emlékeztet, midőn hallószervünkkel hátulról ledöfjük egy másik ember titkát” – írja A szőke ciklon első fejezetében. Ezzel együtt én képtelen vagyok megállni, hogy ne füleljek. Ha jól hallom, ezek nosztalgiáznak.

– Emlékszel, hogy kezdődött?
– Már hogyne emlékeznék. A harmadosztályban történt. De aztán feljutottunk a másodosztályba.
– Fel bizony és ott se sokat időztünk, hanem gyorsan megnyertük a B osztályt is, meg újraépítettük a teljes stadiont.
– Hogy röhögött a sok marha, amikor azt mondtuk, hogy Bajnokok Ligája csoportkörbe fog játszani a csapat…
– Ja, és hogy leszakadt a pofájuk, amikor idegenben 2-1-re nyertünk a Roma ellen, hátrányból fordítva. Milyen szépen hozott a konyhára az az idény…
– Bizony, nem hittem volna, hogy egy napon nélkülünk is megáll a talpán a klub.
– Pedig úgy tűnik önálló brandként is megállja már a helyét. Emlékszel még mit mondtam erre egykor?
– Hogyne, hogy mindenki pótolható. Na, most minket is pótoltak – lógatta nagy fejét a kövér.
– Azért el kell azt is ismerni, hogy a mi időnkben a címvédés nem sikerült. Már öt fordulóval az alapszakasz vége előtt kiharcolták a fiúk a biztos play-off helyet. Meg az idegenben roston sült birka sem akármilyen recept alapján készült.
– Ez igaz, de most nem volt BL csoportkör terhelés. Attól még persze szép dolog a címvédés.
– Na meg itt van ez a mi Tzuki fiúnk, ez a kétballábas csatár.
– Ne is mond, csak gólkirályi címig tudta vinni és egynél több mesterhármas rúgására képtelen volt. Szerintem el kéne adni.
– Te, mióta mi nem vagyunk ezek nem tudnak rendesen üzletet sem kötni. Állítólag 6 millió eurót ajánlott Tzukiért a Lyon…
– És?
– Ezek az mondták 8 milla alatt nem adják.
– A marhák!

No eddig folytattam a hallgatózást, tényleg nem túl finom szokás, hagyom hadd nosztalgiázzák ki magukat. Van más dolgom is.

Ha Bogrács Huba a hallgatózást abba nem hagyta volna, a szilveszteri poszt is tovább tartott volna. Tisztelt Asztaltársak! Kívánunk kedves mindnyájatoknak boldogabb új évet, mint amilyen az idei év volt! Még találkozunk!