Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor 2013 tavaszán McPásztori mester egyedül és inkognitóban szurkolt a Róla Elnevezett Stadionban a CFR sikeréért az Astra elleni kupaelődöntőben. Az idei szezon egyik leghosszabb és legfontosabb túráját ezúttal mintegy kéttucatnyi Vasutas-szurkoló vállalta be, köztük régi asztaltársunk, Becker, aki írt is nekünk egy rövid bejegyzést, fogadjátok szeretettel. Az eredmény akkor is, most is 2-0 lett, csak a Hora–Diogo Valente páros helyét vette át Tzukifiú és Omrani. Azt viszont még mindig nem tudjuk, ki is volt a legendás Marin Anastasovici.
Mikor felötlött bennünk a gondolat, hogy Giurgiuba kéne menni így a bajnoki cím kapujában („aranykapu”, ahogy bmiky mondja), attól tartottam hogy nehéz lesz a több száz szurkolóval. Aztán majd pofára estem, mikor kiderült: vagyunk tizenhárman, és még vagy kettő-három, aki már azon percben meggondolta magát, amikor látta, hogy szinte elég két kéz a létszám megállapításához. No de sebaj, gondoltuk, ha egyszer eldöntöttük, hogy megyünk, akkor megyünk.
És nem bántuk meg, ugyanúgy mint a kedvenceink, ők eldöntötték, hogy nyernek és nyertek is. Természetesen ez csakis nekünk köszönhető, mert az odáig húsz fősre nött táborunk olyannyira bíztatta őket hogy nem mertek nem szót fogadni 🙂 . Látszott rajtuk hogy akarnak és ugyanazt akarják mint mi, azaz három pontot, ami egyenlő az aranykapu kulcsával, már csak meg kell forgatni a zárban jövő vasárnap. A mecset nem elemzem, azt bmiky megtette már, csak annyit hogy valahogy kisugárzott a biztosság a fiug játékábol, egy percig nem éreztem veszélyben a győzelmet. Csak DP-t nem értem, üzent a szünetben, hogy ne kiáltsuk többet a „Campionii, campionii” (bajnokok-bajnokok) rigmust, mert nyomást gyakorolunk rájuk és ő ezt nem szeretné 🙂 . Sebaj. Majd vasárnap kiabáljuk, és ha nem tetszik neki, akár mehet is, a padlás tele van a rigolyáival. Az én padlásom.
18 hozzászólás @ Vendégposzt a gyurgyevói túráról és Dan Petrescu rigolyáiról
Marin Anastasovici részhez: https://ro.wikipedia.org/wiki/Discu%C8%9Bie:Stadionul_Marin_Anastasovici . Kb. mint Dr. Constantin Radulescu, nálunk.
Igen, szinte hiányérzetem volt, hogy DP-t nem küldték le pirossal a padról. Amilyen citrombaharapott képű, még a ma esti Krajova-győzelem esetén is óvatosságra intene az utolsó főlegvári meccsen.
Szegeny, megvan ra a kilovesi parancs…ma reggel Gyulaba’ erosen megerositette poziciojaban…a klasszikus korban ilyenkor edzocsere kovetkezett…???
„Citrombaharapott képű” találó és hű leírás! Egy évig kellett nézni az arcát, mire végre valakinek eszébe jutott, hogyan is néz ki ennek a pasasnak az arca, persze, erről ő nem tehet, de mégis csak így néz ki! (Elismerésem McPásztori uram, kacarásztam egy jót!)
Azért én olyanról még nem hallottam, igaz, citromültetvényt is ritkán látogattam, hogy egy edző a meccs közben üzen a szurkolóinak, hogy hogyan szurkoljanak! Arról igen, hogy gesztikulálva kéri, hogy jobban lelkesítsék a csapatot a drukkerek! Ez Simoene-ra a legjellemzőbb a spanyol Atletico Madridnál, igaz, jó néhány milliárd emberhez hasonlóan, ő se harapdálja a citromot!
Pingback: Vendégposzt a gyurgyevói túráról és Dan Petrescu rigolyáiról | Zongoracipelő
Azért az sem kicsit meredek, hogy még abba is bele akar szólni, milyen rigmusokat kiabáljon a galeri. Valahogy itt van a kutya elásva, hogy miért is nem kellett ő nyugatra, amikor még ez a bunkerfoci nem volt koramult. DP beállítja magát vérprofi edzőnek, de az ilyen román izékről képtelen leszokni, ha nem sikerül valami, azért a galeri a hibás, vagy a pálya, vagy az időjárás, vagy a meccsprogramálás, vagy a bírók. Jó zakkant a tag mindenesetre. Most a helyzet úgy adja, hogy nem akadunk ezen fennt, de kb. ugyanolyan faszság ez, mint a téli a facebook közvetítéssel.
Így bízzon az ember az oltyánokba. Nem az van hogy nem akartak, vagy odaadták, hanem egyszerűen gyengék. 30000 ember elé kimenni letolt gatyával, remegő lábszárakkal, végigseggelni a meccs nagyrészét, annak a jele hogy egy mentálisan, és nemcsak mentálisan gyenge csapat a CSU. Az ujságírók pumpálták fel mesterségesen a nimbuszukat, egy vicc az a csapat, kapustól kezdve a midget támadósorig. Kár hogy a CFR nem ment nekik keményebben és megelégedtek az idegenbeli ponttal. Lessz itt cirkusz a héten, fogadjunk, hogy Gigi belengeti Hagi-nak a 2-5-t, a miheztartás végett?
Epp akartam irni, hogy ezert nem a Krajova kuzd a bajnoki cimert, hanme mas….
Szornyu nehez es kiegyensulyozott meccs lesz, mindentol fuggetlenul az lenne, de egy apro biroi hiba ide-oda billentheti. Egy tevesen megadott tizit ellelnunk (mint ma annyiszor) nehez lesz kompenzalni.
Az is kozrejatszhat (espedig nem kis mertekben) mi zajlik a szinfalak mogott, ki rantgatja erosebben a zsinorokat (marpedig ezek nem mi lennenk….). Talan illene emlekezniuk, hogy a tavaly elegge nem alltunk az utjukba, de az mar reg volt, es mint tudjuk hollo a hollonak….
Teljesen mindegy. Szerencsére mostmár senkiben sem kell bízni magunkon kívül. Csak simán meg kell verni Hagiékat, bármennyire nehéz lesz.
Nem hiszem, hogy most a legvégén ne vegyék komolyan, a legkomolyabban a kolozsvári meccset. A hidegre tett söröm megmaradt, megiszom vasárnap este Gyulakután. Szép kis csapat szokott ott drukkolni – ezt jól teszik. S még Cukinak is meg kellene jöjjön a legjobb góllövő cím. Nem lehetetlen.
Mindent bele, fiúk! Most már nem léphetünk vissza a kapuból…
Semmi baj nem volt a Craiovaval. A szerencsesebb csapat gyozott egy kiegyenlitett, jo meccsen.
kiegyenlített volt, de jó nem igazán, inkább egymást rúgták, mint a labdát 😀
Mig nem minket rugnak, csak verjek ehymast.
Azért az a 27 ezer néző némileg irigységre ad okot! (Kolozsváron és Magyarországon egyaránt!)
Nekem elég a szombathelyi 4ezer is ameddig jó a hangulat és ilyen szép a stadion.
Akkor a jot latvanyosra javitom…???
Alsóház (május 15-17.)
Juventus – Dinamo 0-2
Botoşani – Chiajna 1-1
Gaz Metan – Voluntari 0-0
Sepsi OSK – Temesvár 1-0
Felsőház (május 18-20.)
Iaşi – Craiova 1-3
FCSB – Astra 3-0
CFR – Viitorul 2-1
Labdarúgó Liga 1, rájátszás, 11. forduló
Alsóház (május 18-21.)
Sepsi OSK – Juventus 1-0
Temesvár – Gaz Metan 1-0
Voluntari – Botoşani 1-0
Chiajna – Dinamo 1-4
Valaki Budapesten tartózkodik? Jó lenne majd együtt ünnepelni a negyedik bajnoki címet. 🙂