A saját démonait kell legyőznie elsősorban szombat este a CFR-nek és Dan Petrescunak, ha ez sikerül, akkor meglesz a Craiova elleni győzelem is. Ha nem, akkor szegényebbek maradunk egy álommal, az edző pedig a vártnál gyorsabban gazdagabb néhány tízmillió jüannal.
A juhok elleni döntetlennel matematikailag meglett az európai kupaszereplés, négy év után ismét lesz minimum Európa Liga-selejtező a Fellegváron, mégis keserű a szánk íze. Megint mi lettünk La Fontaine hollója, aki kiénekli a sajtot a saját szájából, ahelyett, hogy jóízűen beleharapna. Erről szólt szinte az egész rájátszás, ezen kéne javítania az edzőnek, ha azt szeretné, hogy az utolsó fordulóig éljen a remény. Ennél többet egyelőre ne várjunk el.
Kérdés, hogy Pet Rescue akar-e változtatni valamit, vagy konokul végigmegy a saját útján?
Kérdés, hogy ő maga hisz-emég egyáltalán a bajnoki címben?
Kérdés, hogy taktikai vagy személyi változásai lesznek a juhok elleni meccsnek?
Kérdés, hogy fejben még a Liga 1-ben vagy már a festői Guiyangban van?
De a legnagyobb kérdés, hogy a Craiova miben hisz? A bajnoki címre már csak elméleti esélyük van (háromból hármat kellene veszítsen a nyáj), miközben a bronzérmüket a Viitorul mellett már azt Astra is fenyegeti. És közben szerdán kupameccsük is lesz Botoşani-ban. Az a serleg nagyon kell nekik, abból a szempontból is, hogy a három romániai csapat közül a kupagyőztes kapja a legjobb besorolást az EL-ben, csak a harmadik selejtezőkörben szállva be. Tavaly belekavartak a bajnoki címért folyó harcba, amikor a B-csapattal álltak ki a Viitorul ellen. Mangia azt mondja, hogy a legjobbjaival áll majd fel, de majd meglássuk, a védelméből azért páran (megint) sérültek.
Ilyesféle kezdőkre számítunk:
CFR: Arlauskis – Manea, Vinícius, Boli, Camora – Hoban – Deac, Djokovic, Culio, Omrani – Ţucudean.
Craiova: Calancea – Screciu, Kelic, Tiago Ferreira – Dimitrov, Mateiu, Zlatinszki, Bancu – Gustavo, Băluţă, Mitriţă. Sérültek: Mitrovic, Martic, Gardoş.
A blogszerkesztőség tippjei:
bmiky: 1-0 Culio
Bogrács Huba: 5-0 Culio 5 mindet 11-esből
Groteszk Aladár: 2-0 Deac dupla
KEG: 3-0 O3
McPásztori: 2-1 Tzukifijú, Vinícius / Manea öngól
Pálfi Csaba-Sándor: 3-0 Omrani, Tzukifiú, Deac
RJA: 1-0 Tzukifiú
Sir Humphrey Appleby: 0-0
23 hozzászólás @ Feladni tilos!
Pingback: Feladni tilos! | Zongoracipelő
Hat rolam nem igazan mondhatja senki hogy,ne lettem volna optimista a bajnoksagot tekintve.4-0 es 0-4 eredmenyeket vartam sajnos nem jottek be de en megis biztam,biztam a 92-ik percig,mostanra lelohadtam.Ettol fuggetlenul Hajra KVSC!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Lessz ez meg jobb is,de nem hiszem hogy ,iden. 🙂
Igazad van. idén csak a bajnokságot nyerjük. Jövőre bajnokságot, kupát és szúpikúpit.
Ok,nekem megfelel igy is.
Eléggé agyonverték a Botosani-t ahhoz hogy ne kelljen különösebben pihentessenek. Szerintem bekavarnak szombaton a CFR-nek, hangulat szempontjából padlón vannak a fiuk, és a Krajova játéka nagyon nem ízlik a mieinknek. Valahol jól is jönne ha lezárnánk ezt a bajnokság cirkuszt, mert érzésem szerint hiába reménykedünk, ki nyiltabban, ki rejtettebben. Ne legyen igazam.
Ne legyen,neked sem,nekem sem.De a krajova szerintem gyenge csapat.
Fel a fejjel,a nyáj játékosait és vezetőit jobban megviselheti az,hogy soha de soha nem lehetnek steauasok.A póréhagymások egyelőre senkinek nem állják el az útját,hogy bajnokok legyenek,ők a kupa megnyerésére hajtanak,amit meg is fognak érdemelni,szerintem.
CFR – Craiova1-0
Viitorul – Astra 1-1
Juventus – Botoşani 2-0
Gaz Metan – Dinamo 0-0
Sepsi OSK – Chiajna 3-0
Temesvár – Voluntari 0-0
Mi lett a juhokkal?Reajuk nem tippelsz?
Kösz Luiz!
Iasi – FCSB 0-2
„fer plej” baratom 🙂 🙂 🙂
A ferpléj az lenne, ha a Iasi megemberelné magát, és megvernék a juhokat. 😀
a horgasz vicce: varja a remenyhalat (Pisces spes). en is igy vagyok ezzel a rajatszassal, ismerem a „feeling” et, horgasztam eleget eletemben. a Iasi megtaltosodik es kibalfaszkodik egy gyozelmet 🙂
javitom: inkabb a horgasz utopiaja :))
utoPIA?Es az eloPIA? az nelkul nem mukodik.
elnezest kerek a virtualis vilagtol, amikor Csefere meccs van, akkor iszom, Zorbasz a tarsam. szoktam hulyesegeket irni 🙂
ceefer, csak, hogy a blog szerkesztoseget megnyuttassam 🙂 gyoztunk
stoican egy hatalmas dinamos, ezt ne felejtsuk el! ambicio nala az egig er, nekik mindegy
Egy nagy koszonom jar Avramnak, hogy nem fujta vissza a buntetot…mondjuk lehet csak felt, hogy megkergetik…???
Manapsag erre nem adnak. Arra se hogy Arla ket meterre volt a golvonaltol az elrugas pillanataban. Meg a nezoterrol nem latszott igy felhotlenul tudtunk orjongeni.
Ennyi kompenzacio belefer.
Felreertes ne essek, nem karhoztatom miatta…???
Craciunescu sporinak ezuttal igaza volt-nagyjabol osszhangban van azzal, amit mondtal- espedig, hogy az elvegzett tizenegyesek 95%-a szabalytalan. Amivel alapjaban veve nincs gond- vagyis nincs tul nagy jelentosege. Mert vagy gol, vagy kapufa, vagy kiuti/megfogja a kapus. Most viszont Arla bravurja nyoman a tizit elvegzo jatekos ele pattant a labda, amit siman berugott volna az ures kapuba, ha Mario nem tapossa a sarkat gyakorlatilag a bunteto elvegzesenek pillanataban.
Na de jo ez igy.. ???
A borzfeju megbetegexese nektek nem gyanus. Szepen tapsolgatott a galerit kiszonto csapat mogott nem tunt hogy rosszul lenne. Mellesleg Arla kihuzta per pillanat a szarbol de alapjaban veve az alapproblemak megoldatlanok maradtak
Egy nagy fax-ot.DP csak ugy csinalt hogy tapsol,valaki probalta ravenni hogy koszonjon vissza a szurkoloknak ,nezoknek habzo szajal utasitotta vissza.Volt benne pula mea is.