Hát ez a Sepsi OSK elleni meccs egyáltalán nem olyan vót, mint a Diószegi kenyér, Tisztelt Asztaltársak. És tényleg jó, hogy vége van. Mert a kenyérnek – még a leghitványabbnak is – a vége, a sarka, a „dúca” a legjobb. Akkor most hadd majszoljuk egy kicsit.

Már este hat órakor ott volt a blogszerkesztőség háromnegyede az egykori atmoszférájára emlékeztető Blériotban, sőt: mindhárman becsülettel előre ittunk a székely medve bőrére. Úgyis kilőnek közülük néhányat az idén. KEG sört, Bmiky meg én forralt bort ittunk, amelyet nálam egy adag Baileys is megelőzött, méghozzá az öreg Rimsky vasúti csatlakozási pontosságával. Biztos, ami biztos. Rajtunk aztán ne múljon.

Szóval miután így hármasban hallgatólagos beleegyezéssel megalapítottuk az antialkoholista-ellenes blogszövetséget, negyediknek jön Csaba, részben rontani a statisztikát valami teák meg hasonló főzetek elfogyasztásával. Ő valószínűleg arra készült, ami aztán várt is bennünket: az összecsapás ugyanis a nézők szempontjából valóságos (immun)erőnléti mérkőzésnek ígérkezett. A sepsiszentgyörgyi csapat csak földrajzilag játszott idegenben: időjárási tekintetben ők voltak otthon a Főlegváron. Blogszerkesztőségileg már jó előre egyetértettünk abban, hogy a Sepsi ellen amolyan „viselkedős” attitűdöt veszünk fel. Legyen meg a három pont, essünk túl rajta. Szó ami szó, arra nem számítottunk, hogy a fiúk is pontosan így lesznek vele.

Az első fél órában úgy tűnt, mintha a játékosok ittak volna helyettünk. Vót szédelgés, fel-felriadás, félkómás meg-megindulás, de csak amolyan Ady Endrésen: „mint a fel-feldobott kő”. Csak semmi túlzás, fiúk. Az időjárás ellenére pedig nem fagyos, hanem inkább oldott volt a hangulat. Ha az egész meccsen mindössze kétszer (akkor is csupán egyetlen torokból) véznán felhangzó „Románia” beszólást nem számítjuk, teljesen a monarchiabeli békeidőkre emlékeztető meccs volt: olyan, ahol a kapát, kaszát, gereblyét, vagy éppen a sütőlapátot letevő atyafiak éppen most tanulgatják ezt a ködös Albionból ideimportált furcsa labdajátékot. Semmi durvaság, inkább finom úri modor: felsegítik egymást a földről, ugyan már uraim, csak nem fogunk itt valami semmiségen összeveszni? Pöcizünk egy ideig, aztán ha meguntuk, kezet fogunk, s hazamegyünk. Hogy néhány száz vagy talán ezer ember minket néz, s közben a novemberi fagyban hol a vizet árasztó tavaszi szélről fantáziálva énekel, hol torkaszakadtából üvölt, hogyaszongya Hajrá Szángyörgy, mindánt bálá, illetve Allez, allez ésatöbbi (mert ezek minden bizonnyal Fülig Jimmy szerint is igen helyén való közbe szólások ilyenkor), az kit zavar? A játékosokat biztosan nem.

A 19. percben a Székely Pékek részéről Fülöp mérte be, hogy 27 méterről be tudja-e rúgni a labdát a bal kapufa és a hatos oldalvonala közé? Be tudta. Négy perccel később már a hátrafejest próbálta ki, és bizony Arlauskisnak nyújtóznia kellett, még akkor is, ha ez a labda – a változatosság kedvéért – a jobb kapufa és a hatos vonala közé igyekezett. Valódi székely labda volt ez: ki tudja, merre… Hát erre, tata, erre. Mindeközben Omrani a maga rendjén először megúszott egy sárgát a tizenhatoson belüli műesésért, majd a 26. percben úgy gondolta, lepihen. Nyilván nehezen bírja az italt. Mármint azt, amit mi hárman megittunk a meccs előtt. De azért hanyatt fektében magasabbra tette a lábát (ez egyébként pityókos állapotban is jót tesz a vérkeringésnek), és a székely kapu helyett égbe küldte Djokovic beadását. (Nyelvhelyességi észrevétel: a „székely kapu” ehelyütt nem összetett szó, elsősorban azért, mert nem faragott fenyőfából vót összetéve; másodsorban pedig azért, mert a tetejéről még a lelátó távolságából is jól kivehetően hiányoztak a galambdúcok, ami a felületes szemlélő számára ilyen hidegben talán fölöslegesnek tűnhet, mindazonáltal az igazi székelykapu nélkülözhetetlen tartozéka.)

Még jó tíz percet kellett várni, mire Camora beadását Deac fejjel a (székely) kapunak ismét háttal álló (de most éppen nem nyugodni készülő) Omrani elé tette, az pedig vissza neki. Erre Deac konkrétan pofán bikázta a székely kapura székely kapu előtt (nem kívánt törlendő) kissé borjúként bámészkodó Dimát, majd a labdát ismét Djokovic küldte vissza ugyanoda. Niczuly Roland fektében székelyesen oldalra suvasztotta véste sirítette a játékszert, de a szemfüles Omrani ismét a képzeletbeli faragott tulipánok töve irányába lőtte a kipattanót. Azóta is vitatkoznak, hogy a labda végül átkerült-e a gólvonalon, vagy az ismét remekül védő kézdivásárhelyi kapuőr másodszor is sikeresen tessékelte ki a nem kívánt betolakodót.

A lelátóról számomra először gólnak tűnt, aztán a visszajátszás alapján bizonytalanabb lettem. Karácsonffy (ősi dák nevén Crăciunescu), a dzsidzsisport szakija szerint „gól volt, hiszen a felvételen a kapus gatyája a gólvonalon van, de a labda nem látszik, ami azt jelenti, hogy vagy a trikóján, vagy a gatyája és a trikója között van”, tehát gól. Bezzeg, ha székely harisnya lett vóna, tudnánk. Mert a székely harisnyák védelmi vonalán túl ritkán kerül golyóbis. Mert a golyóbisok általában a harisnyában vannak. Rendszerint kettő darab. Nyilván azért, mert ott a helyük. Maradjunk annyiban, kedves Asztaltársak, hogy ha a Diószegi Pékség, a Sepsi főszponzora csak annyira tenné be a megkelesztett kenyértésztát a kemencébe, mint a mieink ezt a labdát a Sepsi kapujába, a kutya se kérne abból a félig nyers kenyérből. Továbbá annak a kenyérnek a jövedelméből még egy óvodáscsoport szivacslabda-tologató versenyének a finanszírozására se igazán telne. Szóval ez nagy jóindulattal legfennebb sületlen gól volt az alig székely kapu torkában.

Két perccel később Omrani adta be Deacnak, aki hajszállal repesztette fölé (de ha odafenn galambdúcok találtak volna lenni, mind egy szálig leverte volna azokat). Noha végig lelkesen küzdött – méghozzá ingujjban, ami az időjárást tekintve beillik egy tiszteletbeli lófő teljesítményének –, már ekkor látszott rajta, hogy az általunk elfogyasztott alkohol nála okozott ún. presbiopiát, azaz öregkori távollátást. A beadásai – a második gól előttit kivéve – többnyire túl hosszúak voltak. Amolyan öregesek, mint amikor nagypapa másfél karnyújtásnyira tartja magától az újságot, és onnét hüledezik a nemzetgazdaság állapotán. Mindezt a kispadon ücsörgő vékonyabbik Mureşan jól megfigyelte, s a becserélése után, mikor Deac szabadrúgására került a sor, a legtávolabbra állt a beadás átellenében, hogy a söröspohár aljához képest dupla vastagságú imaginárius pápaszem segítségével célzó grószfater labdája pont a fejére kerüljön. Oda is került, onnét pedig a Sepsi hálójába. Végre egy rendes, valóban kisült főlegvári gól. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy addigra – a 77. percre – a KVSC erőnlétileg már annyira felőrölte a székely kismackók társaságát, hogy Mureşan gólját bátran nevezhetjük teljes kiőrlésűnek is.

Mit mondjunk még? A bantu székely Thiaw nem nagyon mutatott sokat, a mi Bolink viszont a meccs eleji bizonytalanságai ellenére belejött a dologba, és a feltolt védelem tengelyében egyre inkább ő volt az a rettegett Fekete Lúdtalp, amelyen minden székely bicska kicsorbult. Néha izgultunk kissé (én például sárgától tartottam, amikor Djokovic úgy dőlt rá az egyik péklegényre, mint a düledező búboskemence kéménye, vagy mint gyanútlan taljánra a pisai torony), de valahogy megvót. Kicsi, teljesen megőrletlen, darabos, sületlen, sótlan, faragatlan, dúctalan és dísztelen főlegvári árnyékszékely kenyér. De legalább megvót. És mosmá öt ponttal vezetünk a juhok előtt. Márpedig ebben a hidegben jól jön a kis juhbőr kabátka, ujjas, miegymás. No meg a bárányflekken. Jól kisült, ropogós házikenyérrel, pityókaborral. (Megjegyzés: a pityókabor nem a krumpli erjesztésével készül, hanem a zsák székely pityókát a székely ember rendes szőlőborra cseréli). Oszt húsvétkor már a bárányok vérével kenjük meg a székely kapufélfát.

Mindeközben Állatmenhely csak hadd tartsa a juhokat esélyeseknek, és rettegjen minden további meccstől, ahogy most is nyilatkozta. Ő azzal a regáti agyával nyakra illesztett csontos gömbben szétmálló halványszürke rakományával nem értheti, hogy ez amolyan békebeli meccs volt. Azok meccse, akikhez az ő dédapjának az égadta világon semmi köze sem volt. És most sincs. Neki se. A székely pékek nem vetették magukat a főlegvári mozdony elé (azaz nem gazoltak be), és az sem gázolt át rajtuk. A megmentendő kedvenc kisállatok viszont néha begazolnak. Az új EU-s szabályok szerint ilyenkor a gazdinak kell összeszedni a „terméket” utánuk. Hát ezen ne múljon. Amikor majd a golyóbisait is kitojja, hazamehet. Addig pedig cseréljen alsógatyát. A székely pékek pedig maradnak harisnyában. Mi is a magunkéban. És eszünk ágában sincs töketlenkedni. Hadd következzék tehát Bmiky kartárs tökösen profi értékelése.

Így játszotok ti

Arlauskis Megint munka nélkül maradt.
 Manea 5 Látszik, hogy nem bíznak benne igazán a társak, üresen sem mindig kap labdát.
Vinicius 6 A labdakihozataloknál tűnt fel a leginkább, annyi területet hagyott neki az ellenfél.
Boli 7 A védelem legjobbja, jó ütemű közbelépésekkel.
Camora 6 Sokat futott, de hiányoztak a beadásai.
 Hoban 6 Jól kontrollálta a középpályát, meglepő volt a lecserélése.
  A 71. perctől A. Mureşan 7. Rég játszott már a középpályán, de jól szállt be és jól érkezett a beadásra.
Deac 6 Kihajtotta magát megint, de a beadásai egy kivétellel borzalmasan rosszak voltak.
Culio 6 A vezetés megszerzése után kezdett csak el focizni.
 Djokovic 5 Hasznos dolgokat most se láttunk tőle.
 Păun 6 Néha túlságosan rácsavarodott a labdára.
  A 66. perctől Mailat 6. Jól mutatkozott be, sorozatosan harcolta ki a szabadrúgásokat.
  Omrani 7 Amióta leszokott a felesleges hisztikről, megy neki a játék.
 A 80. perctől Urko Vera. Megnyert meccsbe szállt be, amikor már nem nagyon akart támadni a csapat.

Fotók: Manases Sándor