Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát – mondta egykor Karinthy Frigyes. És milyen igaza volt – teszem hozzá én. Az a tényállás forog fenn, Tisztelt Asztaltársak, hogy kénytelenek vagyunk egy kicsit a humor természetrajzáról értekezni, ha nem is feltétlenül tudományos igénnyel. Teljes joggal kérdezhetitek most: egy foci blogon azt minek? Nos, a helyzet az, hogy bármennyire is hihetetlen, de mink itt a blogszerkesztőségben nem csak írunk, de néha olvasunk is. Ha pedig olvasunk, akkor elkerülhetetlenül véleményünk is lesz az olvasottakról. De akkor is, miért kell emiatt bejegyzést írni? Kattintsatok a továbbra, aztán elmagyarázom.

Általában nem szeretünk mások írásaiba belekötni, de ezúttal nem tudunk ettől eltekinteni. A meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő TrollFoci ugyanis elkövette ezt a bejegyzést, amely felépítését és szerkezetét tekintve sok mindenben megegyezik a Kolozsvári Vasutas blog 2013-as szilveszteri posztjával. Bár a szó szoros értelmében ez ugyan nem ütött szöget a fejünkbe, de minden esetre elgondolkodtatott a dolog. Nem áll szándékunkban plágiummal vádolni a TrollFocis srácokat, ám a műfaj szempontjából akad néhány megjegyzésünk, amelyet nem hallgathatunk el. Illetve akár el is hallgathatnánk, de minek? Valamilyen posztnak a válogatott szünetben is lenni kell.

Bár jómagam nem vagyok pap, attól még hozzátok intézet beszédemnek van egy alapgondolata. Beszédem alapgondolata írva található A három testőr Afrikában című Rejtő-regény hetedik fejezetének második szakaszában. A három testőr Afrikában hetedik fejezetének második szakaszában egész pontosan ezt mondja a Nagy Levin, hallgassátok figyelemmel.

– Ehetetlen a koszt. Mansonban csak rossz ételeket főztek. Azt még kibírom. De itt jó ételeket rosszul főznek, és abba meg kell halni.

Erről van hát szó, Tisztelt Asztaltársak. A TrollFocis srácok neki fogtak jó ételt főzni, de néhány fűszert túladagoltak, párat meg egyszerűen kifelejtettek belőle. Önmagában ez nem is lenne talán akkora nagy baj, ám kétségbevonhatatlan rátermettségüknek és ügyességüknek köszönhetően akkora ismertségre tettek szert, amellyel befolyásolni tudják a közízlést. Ha mondjuk könnyűzenéről lenne szó, akkor egy szót sem vesztegetnénk rá, azonban ők humorban utaznak, ami számunkra sem közömbös. Ezért nem maradhatunk csendben. Bizony: a humorban mi sem ismerünk tréfát.

Tudom, egy kicsit hosszúra sikerült a bevezető, de szükség volt rá, hogy értsétek: nem bántani akarjuk a TrollFocisokat, akik nekünk aztán semmit nem ártottak. Aminek itt most neki esünk – mint Patrice, az aljas maga Guimarãesben egy szurkolónak – az maga az írás. Dunsztunk nincs ki írta és nem is érdekel. Nem a szerző személye, hanem a szöveg, a textus – na jó, a kontextus is – itt a lényeg. Bár csak egy blogbejegyezésről van szó, azért mégis csak egy alkotás. A továbbiakban a Mű. A Műnek már a címe is bosszantó. „Dárdai takarodj! Te vagy a hibás mindenért!!!” Nem, nem a szöveg tartalma miatt bosszantó, hanem azért mert szájbarágós és erőltetett. Idejekorán lelövi a Mű központi gondolatát. Pedig a paródia ötlete alapvetően jó, erre már a címmel félig el van b@szva. A költő (tudjuk, hogy ez próza, de akkor is költőt fogunk mondani, ezt követeli a szöveg logikája) önspojlerezést követett el, amiért talán nem kellene még felakasztani, de azért legközelebb figyeljen már oda, ha humorral kereskedik.

A Mű felütése egyébként ígéretes, de sikerült úgy időzítenie az első poént, mint Joey Barton lábtörő becsúszó szereléseinek valamelyikét. A teljes poszt egyébként némileg hasonlatos a magyar labdarúgó-válogatott Andorrában prezentált támadójátékához. Erőltetett, nem viszi végig türelmesen az ígéretes támadásokat és kihagyja a legnagyobb helyzeteket is.

A másik dolog, amit még szóvá kell tennünk, hogy a költő engedte: saját személyes elfogultsága beszivárogjon a szövegbe és kellemetlen utóízt adjon írásának. Ezt most meg nem azért mondjuk, mintha nem értenénk egyet a költővel abban, hogy a magyar válogatott élére Dárdai Pál lenne a Legalkalmasabb Személy. Már csak azért is, mert ebben a kérdésben nagyon is egyetértünk vele. A gond az, hogy azzal, hogy a költő nem tudta kizárni szurkolói énjének személyes elfogultságát, hitelteleníti a szöveget. A fene egye meg, pedig olyan ígéretes paródiának indult! Legalább nyomokban tartalmazott jó ötleteket, a kivitelezés azonban sajnos olyan lett mint magyar védők helyezkedése Luxemburg ellen a második bekapott gól előtt.

Hát ezért vagyok bosszús, Tisztelt Asztaltársak! Ahogy a Nagy Levin is megmondta: nem az fáj az embernek, ha rossz ételeket főznek, hanem az, ha jó ételeket rosszul főznek! Főleg, ha az eredeti receptet maga Bogrács Huba írta!