Parázs futballelméleti és taktikai vitát váltott ki az új bajnoki szezon első veresége a Tisztelt Asztaltársaségból, és ennek nagyon örülünk, ilyenkor érzi az ember, hogy érdemes blogot írni. De a most inkább azt nézzük meg, hogy a korábbi években mikor is jött az a bizonyos első pofon, amelyről az LGT óta tudjuk, hogy a legnagyobb.
Nos, az elmúlt 12 szezonban az első fordulóban soha nem kapott ki a csapat, a másodikban is csak közvetlenül a feljutás után, az első idegenbeli meccsen. A legtöbbször, 5 alkalommal a harmadik meccsen jött az első vereség, látványosan hosszú sikersorozat pedig csak az első bajnoki címhez vezető úton volt, amikor csak a visszavágók második körében kapott ki először a csapat.
Ami igazán fontos, hogy mennyit tanul a csapat és az edzők a kudarcból. Hogy tudnak és változtani és milyen téren: a játékrendszerhez és –stílushoz ragaszkodva mások kapnak szerepet a következő meccsen vagy a taktika igazodik jobban a játékosok képességeihez. Meglátjuk hétfő este a Dinamo ellen.
7 hozzászólás @ Általában egy meccsel később szokott jönni az első pofon
Pingback: Általában egy meccsel később szokott jönni az első pofon | Zongoracipelő
Amondó vagyok, hogy túl korán jött ez a vereség! Hiszen a bajnokság elején az kellene az elsődleges célnak lennie, hogy minél előbb ledolgozzuk a pontlevonás hátrányát! Tény, hogy vezetésünk ellenére sokkal több játékosunk álldogált, vagy sétálgatott a pályán, mint az első meccsen! Nem tudom mi lehetett ennek az oka! Talán Laci hétközben nagyon meghajtotta a fiúkat és úgy gondolkodott, hogy Botosányban úgy sem tudunk nyerni! Így vagy úgy, azt is állítom, hogy mindenért elsősorban az edző a felelős! Ha tanulni kell egy vereségből, akkor elsősorban neki kell tanulnia! A játékosok csak láncszemek az egész rendszerben, láncolatot az edző és munkatársai rakják össze, jól vagy rosszul!
Astra – CSU Craiova 2-1
ACS Poli Temesvár – Pandurii 0-2
KVSC – Dinamo 1-1
FC Voluntari – FC Botoşani 0-1
Steaua – Chiajna 3-1
Gaz Metan – Viitorul 1-1
Marosvásárhelyi ASA – CSMS Iaşi 0-2
Astra – CSU Craiova 1-1
ACS Poli Temesvár – Pandurii 1-0
KVSC – Dinamo 2-1
FC Voluntari – FC Botoşani 2-2
Steaua – Chiajna 3-1
Gaz Metan – Viitorul 2-1
Marosvásárhelyi ASA – CSMS Iaşi 2-1
3. forduló (augusztus 5-8):
Astra – CSU Craiova 2-1
ACS Poli Temesvár – Pandurii 1-2
KVSC – Dinamo 2-1
FC Voluntari – FC Botoşani ****
Steaua – Chiajna 3-0
Gaz Metan – Viitorul 0-1
Marosvásárhelyi ASA – CSMS Iaşi ****
Ha te is lekesed a dolgokat,mit mondjunk mi???????????
Ez most a nyaralás és az internet hiánya miatt volt. 🙂