Az első meccsen ledolgozta a pontlevonás felét a csapat, két perc alatt két góllal intézve el a Chiajnát, de ennél több jót nehéz elmondani a szezon első hazai meccséről. Az unalmas darálást Laci konok ragaszkodása az eredeti elképzeléseihez, egy jól időzített csere és némi szerencse döntötte el.
Az gyorsan kiderült, hogy a CFR elsősorban a Túlóra Lopes–Jakolis jobbszél beadásaival akarja megtörni a Concordia védelmét, de az első negyedóra nyomása után nagyon átment állófociba a meccs. A centerezések ugyanis ekkor nem találták meg a csatárokat, középen viszont túl sűrű volt a fal, sem János Károly előretörései, sem Păun vagy Jakolis bemozgásai nem hoztak helyzeteket. A Chiajna játékában sem volt semmi fantázia, egyszerűen felívelgették a labdákat Penára, de a ezeket a fejpárbajokat mindig Mureşan nyerte meg.
A Chiajna egyetlen épkézláb kontrájánál viszont Roşu szerencsére nem felejtette el, honnan indult a karrierje, és egy kapufával megkímélte Marcot. Tíz perccel később Túlóra Lopes egyértelműen kézzel blokkolt egy fejest, de Colţescu nem fújt 11-est. Cserébe szünet után nem adta meg Bud gólját sem, mivel sokadszor látott támadófaultot Cristiannál.
Laci a második félidő elején megcserélte ugyan a szélsőket, de amikor beküldte Guimát, ismét visszaállt Jakolis a jobb és Păun a bal oldalra. Ez pedig döntő volt, mert újra beindultak Lopes és Jakolis kombinációi a jobbszélen, és ezekből két perc alatt két tökéletes beadás jött össze. Cristian belőtte, Guima befejelte, és a sokáig steril meccs utolsó negyedórájában már arra is volt lehetőség, hogy Horj bemutatkozzon a Liga 1-ben, Laci pedig tesztelje a három belső védős rendszert.
Így játszotok ti
Marc Védenivalója nem volt, szerencséje annál több Roşu kapufájánál.
Tiago Lopes 6 Megúszott egy 11-est, majd adott egy gólpasszt.
Larie 6 Egyszerű focit tolt, bár az ollózása látványos volt.
A. Mureşan 8 A csapat legjobbja, hibátlanul őrizte Penát, és a labdakihozatara is maradt energiája.
Camora 6 Hozta a szokásos energikus fociját, de most a másik szélen volt hatékonyabb a csapat.
Jakolis 7 Sokáig inkább befele mozgott, pedig amikor meghúzta a szélt és centerezett, volt a leghasznosabb.
A 87. perctől Tînc. Jobbhátvédnek jött be a végére.
Petrucci 5 Túl sokat kapkodott, egyszerű támadópasszokat hibázott el.
Juan Carlos 5 A szokottnál messzebb játszott a kaputól és rendre belebonyolódott a cseleibe.
Păun 6 Rendre bemozgott balról harmadik centernek, de ilyenkor is inkább Budnak készítette le a labdákat.
Cristian 6 A párharcai nagyrészét lefújták támadófaultnak, de egyetlen helyzetét belőtte.
A 77. perctől Horj. Első tétmeccsén sok dolga nem volt.
Bud 5 Jó helyzetben nem találta el a kaput, aztán már lőni sem mert.
A 64. percől Guima 7. A fejjátéka most is kiváló, egyből megérződött a beállása.
Fotók: Riti József Attila
23 hozzászólás @ Jött Guima, jött a gól
Pingback: Jött Guima, jött a gól | Zongoracipelő
Remélem Nouvier nem megy el látva, hogy nem sok lehetőségre számíthat, még a cserepadra sem került oda, ahogy az új fiú sem. Lopes első félidei teljesítménye után simán cserélni kellett volna, de valamiért nem volt ott a padon a cseréje. Nemcsak, hogy a bírón múlt, hogy a kezezése nem ért tizenegyest, de Roșu helyzeténél is ő számította el nagyon a becsúszást, akár két gólt is beszedhettünk volna úgy, hogy helyzetük sem igazán volt.
Rosu helyzeténél az egész védelem el volt tolódva, Lopes nem a saját posztján próbált menteni. Volt cseréje, a padon, Tinc.
A meccs fordulopontjai RJA passza egy bedobasnal, illetve a viking „tapsolas” voltak…
@Janos: pont erre gondoltam a „Felkészültünk, kezdhetjük!” bejegyzest olvasva. Illetve ha nagyon jo kezdest produkal valamelyik fiunk nehogy szeptemberig gyorsan elvigyek (nyilvan apropenzert).
Köszönöm a méltatást. Ezek szerint a győzelemhez nekem is volt egy kis közöm, 0,0000000000000000000001% 😀
A végen már 6 védővel támadtunk.
Ezt a Feussit hamarosan le kéne igazolni. Nem másért, de Paunnak lenne kivel játszadoznia. De ha lehetséges otthon.
Ennek az U21-es marhaságnak az a következménye azon kívül, hogy szebb az elszállt-felszállt páva mint a …, következő meccsen Jakolis marad ki a keretből, és úttanná sorba mindenki.
1. forduló eredménye (-2 meccs):
1. luis 22p
2. orok meggyszin 17p
3. Tornai 15p
4. Tamas 13p
5. takács istván 12p
6. zsolyika 11p
7. bendeguz90 8p
8. koppandiz 7p
9. koperecki_szilveszter 4p
A tippeléshez a párosítás:
2. forduló (július 29- augusztus 1.):
CSMS Iaşi – Gaz Metan
FC Botoşani – KVSC
Dinamo – ?????
Pandurii – Astra
Viitorul – Steaua
CSU Craiova – Marosvásárhelyi ASA
Chiajna – FC Voluntari
Az első 20 percben csak kapkodtam a fejem, olyan tempót diktált a KVSC. De mivel nem jött össze ebben az időszakban a gól, az embert próbáló sebesség miatt vissza kellett álljon a csapat. És ekkor voltak lehetőségei is az ellenfélnek. A Concordia derekasan helyt állt, de a meccs eleje megmutatta ki az úr a háznál. Aztán a második félidő közepén néhány perc alatt elintéztük őket. Köszönhetően a csatárcserének és a szárnyakon történő változtatásoknak!
Való igaz, némileg egyoldalas volt a csapat. Sajnos Paun nem Jakolis, így nem tud annyi támogatást adni támadásban Camorának, mint a horvát a túloldalon Túlórának. Lacinak a Paun-kérdéssel kapcsolatban sürgősen kellene kezdenie valamit! A magam részéről a védelmet sem érzem valami stabilnak, vissza kellene térni a hátsó alakzat 4-1-es formációjához és a 4 védő előtt játszhatna mondjuk Veres!
Változatlanul keveslem a passzjátékot a középpályán és a támadóharmad elején és ez azért is lehetséges, mert Petruccinak és Juan Carlosnak mélyebben kell hátrahúzódnia, hogy kompenzálja a védők előtt játszó védekező középpályás, vagy elősöprögető hiányát! A gólok előtt a gyors passzjátéknak köszönhetően lemaradtak a védők Christianról és Guimáról, ezért van ennek a játéknak komoly jelentősége és tudja is a csapat ezt játszani! És remélem azt is, hogy nem térünk vissza a felívelgetős focira, Laci egyik nagy kedvencére!
Lacinak akár a hátsó 4-1-gyel, akár a három belső védős szisztémában fel kell áldoznia egy támadót, vagyis Bud, Christan, Guima között kemény küzdelem lehet ebben az esetben az egy támadó helyért.
Összességében úgy ítélem meg, hogy nagyon biztató volt az első meccs és gratulálok Lacinak, meg a játékosoknak, meg a vonzó külsejű hölgy szurkolóknak!
off. Blogtalálkozó a magyar napokkor?
idén nem lesz rá időnk, de esetleg utána valamikor összehozhatjuk
Engem érdekelne, remélem nem műtenek meg idén is.
No hát akkor erőt, s egészséget! Hiányoltunk a tavaly. 🙂
Bmiky! Ez azt jelenti, hogy esetleg 2017-ben lesz?
Valamelyik őszi hazai meccs előtt/után jó volna szerintem, mikor a legtöbb embernek megfelel.
megpróbáljuk még idén ősszel összehozni
Ez a beszéd.☺
erdekes dolgot lattam a klub facebook oldalan. Allitolag igazolt a csapat a Ferencvaros masodik csapatabol: Laszlo Hodgyai, csikszeredaban szuletett, tamod kozeppalyas. Kivancsi vagyok nagyon.
Es Alexandru Neagu, ha jol lattam valamilyen akademiatol erkezett, o is tamado kozeppalyas ha jol ertettem.
Mashol nem talaltam hirt.
Ezt már egy hete Tomy-CJ megírta,igaz,hogy nem ennyire pontosan.Minden ilyen infónak örvendünk!
CSMS Iaşi – Gaz Metan 0-0
FC Botoşani – KVSC 1-2
Dinamo – ????? 2-?????
Pandurii – Astra 1-0
Viitorul – Steaua 0-2
CSU Craiova – Marosvásárhelyi ASA 2-0
Chiajna – FC Voluntari 1-1
dinamuia-Temesvar 3-0
a crapid csodot mondott??????
Várjál,lesz ebben még kanyar,most közbelépett a FRF…:-)
CSMS Iaşi – Gaz Metan 2 0
FC Botoşani – KVSC 1 1
Dinamo – Temesvár 6 0
Pandurii – Astra 1 1
Viitorul – Steaua 0 2
CSU Craiova – Marosvásárhelyi ASA 2 0
Chiajna – FC Voluntari 2 0