Iszonyúan logikátlan csapat ebben a szezonban a Vasutas, soha nem tudhatjuk, éppen melyik arcát fogja mutatni. Most például éppen a szinte legjobbat, amelyet november másodika óta nem láttunk, de az ASA-t éppolyan tudatos és türelmes focival verte a csapat, mint akkor a juhokat.
Conceicao megtartotta a szokásos 1-4-1-4-1-es felállást, de azzal már alaposan meglepett, hogy Gomelt helyett nem Petrucci, hanem Filipe lett a romboló. Vásárhely pedig egy nagyon merev 1-4-4-2-vel jött, amelyben négy belső középpályás került egyszerre pályára, szélsőjük viszont egy sem volt. Grigoraş a rettenetesen elhízott Mutuval próbált kontrafocit játszani, ezt viszont Larie okos helyezkedése többnyire könnyedén megakadályozta. A nagyon passzív Vásárhely (a 80. percig csak együtt 74 éves Ndoye és Mutu lőtt tőlük kapura) játékán nem lehetett érezni, hogy az életéért harcoló csapatról lenne szó, nagyon úgy tűnt, jó nekik a 0-0.
A CFR ezért végig kezében tartotta a kezdeményezést, de az első félidőben Păun óriási kerékkötő volt, Cristian pedig hiába mozgott sokat keresztbe, végig jól figyelt rá a védelem. Így aztán a csapat főleg Petrucci átlövéseire épített, azok pedig irtó pontatlanok voltak. Szünet után viszont a szélsők megcserélése bejött Conceicaónak, de az igazi fölényhez Tiago Lopes aktivizálódása kellett, az ő beadásaival sikerült rendszeresen a kapu elé juttatni a labdát. Nouvier pedig tökéletes csere volt, okosan bevágta a rövid sarokba az elé pattanó labdát – ráadásul az előny birtokában is sokkal jobban megbecsülte a labdát a csapat, mint az Astra ellen. Az ASA a végjátékban csak a felívelt szabadrúgásokból tudott nyomást gyakorolni, de Buş lövésén kívül nem tudtak helyzetet összehozni.
Összeségében jó meccs volt abból a szempontból, hogy a csapat tudatosan és fokozatosan őrölte fel a Liga 1 messze legidősebb csapatát: hét 30 feletti játékos kezdett az ASA-nál, a 25 éves Matei volt a legfiatalabbjuk, ennél öten is fiatalabbak voltak a KVSC pályára lépő focistái közül – a gólt a 20 esztendős Nouvier lőtte. Az vásárhelyeik életkora persze megszabta a meccs ritmusát, de amikor Conceicao rájött, hogy érdemes bátrabban feltolni a szélsővédőket, mert Gorobsov és Voiculeţ nem igazán tud ellenük védekezni, a csapat fokozni tudta a nyomást, és ezzel el is dőlt a meccs.
Így játszotok ti
Marc 7 Sokáig semmi dolga nem volt, de a második félidőben kétszer is nagy védéssel mentette meg a csapatot.
Tiago Lopes 7 Szünet utáni felfutásai hozták meg a ritmusváltást.
Larie 7 Ismét a csapat leghasznosabb védője volt, Mutu nem sok vizet zavart mellette.
A. Mureşan 5 Néha felelőtlenül kilépett a védőfalból, de egysz er sem lett belőle baj.
Camora 6 Mivel az ellenfélnek nem volt szélsőjátéka, meglepően sokszor tévedt be középre is a felfutásainál.
Filipe 5 Ismét rizikós cselekbe bonyolódott a saját térfelén.
A 91. perctől Goian. Kellett a fejjátéka a hosszabbítást végigívelgető ASA ellen.
Păun 4 Felesleges cselek, felesleges műesések.
A 66. perctől Nouvier 7. Kegyetlenül beverte egyetlen helyzetét.
Petrucci 5 A csapat lövéseinek felét ő eresztette el, de négyből négy mellé-fölé ment.
Juan Carlos 6 Az összjátékban volt hasznos, lövésig csupán a legvégén jutott el egyszer.
Vitor Bruno 6 Gyorsabb már soha nem lesz, de a passzai rendre jó helyre mentek.
Cristian 6 A csapatért játszott, még szinte tökéletes helyzetben is passzolni próbált.
A 84. perctől Bud. Látszik, hogy még nem érzi az új társakat.
Fotók: Riti József Attila
28 hozzászólás @ A legfiatalabb ütötte ki az öregfiúkat
Pingback: A legfiatalabb ütötte ki az öregfiúkat | Zongoracipelő
Ahogy tapasztaltabbak lesznek a középpályásaink, egyre jobb lesz a csapat és talán nem lesz hullámzó a szereplés sem. Két nagyszerű meccs egymás után, de az előzőt elpackáztuk, ezt a mostanit meg taktikusan behúztuk.
Paun valóban harmatgyenge és nagyon nem szeretném, ha felsorakozna Csanturia és Voiculet mögé harmadiknak a semmittevésben!
Én nagyon-nagyon reménykedek, hogy együtt tartják a keretet jövőre, és akkor talán egy szép időszak elé nézünk!
Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg 13 órakor (magyar idő szerint) játszunk szombaton Krajován?
igen, mert a stadionjukat átépítik, és albérletben játszanak, ahol nincs világítás
bezzeg amikor a Steaua Nagybanyan jatszott kupameccset kulfodrol kellett berelni vilagito berendezest!
ott egyetlen meccsről volt szó, a Nagybánya ragaszkodott a saját pályájához, a tévé pedig a főműsoridőhöz. A Craiova a szezon elején előre jelezte a költözést, és az alapján kapja ay időpontokat a ligától.
Ami szintén jó hír, hogy Ruiz tegnap is jól játszott, még ha a gól el is maradt és a túl sok kapuralövés. Méltó utódja lesz Rosunak, jól passzol, jól ugratja ki a támadókat, ami nálunk azért nagy szó.
Igen, tökéletesen egyetértek Veled! Petruccival együtt elég kreatív párost alkotnak belső középpályásként. Toni nem akart egy ilyen kettőst megbontani (nagyon helyesen) és ezért lephette meg Bmiky barátunkat is, hogy Filipe játszott a védők előtt és nem is rosszul, szerintem!
Most vegul meg hany pontot vonnak le meg tolunk ? Es mikor ? Vagy megvarjak a bajnoksag veget es ha szukseg lesz hogy ki essunk akkor anak fugvenyebe vonak le ujra pontokot ???? Mar minden elkepzelheto ebben a hires roman labdarugasban ……Mindenesetre sajnalom ezt a csapatot , hajtanak , harcolnak a semmiert a jatekosok , remelem a vezetoseg ebbol tanult es a jovore nezve tobbe nem kerulunk ilyen helyzetbe hogy pontokot , vonjanak le tollunk nap mint nap …………………….
A röhej az, hogy ha nincs a CAS-TAS 6 pontos levonása, az utolsó forduló meccseinek kedvező alakulásával, még becsúszhattunk volna a 6. helyre! Bár ki tudja, hogy mit akar a szövetség, bár jogi úton sok mindent nem szokott elérni a KVSC-vel szemben!
A 73. percig hány lövés találta el az ASA kapuját?
Ha Marcnak sokáig nem akadt dolga, akkor az ASA kapusának pedig 90 percre nyugodtan fel lehetett volna függeszteni a munkaviszonyát.
összes lövés 8-7, kapura 3-4
Labdabirtoklás 57-43%, gólmutató 33,33%, szöglet 4-2, védés 3-2, eredmény 1-0.
HZoli: úgy tudtam,hogy téged nem érdekel a Liga1,ennek többször hangot is adtál, főképp,hogy CFR meccseket nem is nézel.Minek köszönhetjük mégis ezt az érdeklődést pártcsapatod árnyékából?
De miről is ismerszik meg az igazi troll? Hát,hogy hiába kérdezel tőle, úgysem válaszol,ha pedig megtiszteled válaszoddal,úgysem köszöni meg.
Figyelj artex 17, egy bizonyos szint alá nemigen akar az ember süllyedni, szimplán ez az oka, hogy nem igen válaszolok a provokatív, buta feltevéseidre. Valahogy nem akarja az ingerküszöböt átütni, ha valaki „pártcsapatozik” és mellé biggyeszt egy bambán vigyorgó szmájlit (hidd el, már sokadszor olvastam tőled ezt a mesteri szófordulatot, szeretném ha tudatosulna benned, eddig sem érdekelt, ezután sem fog érdekelni a véleményed). Ráadásul ez a „pártcsapat” olyan sikereket ért el a múltban (hála az égnek személyesen élhettem át…), aminek a közelébe a te csapatod egészen biztosan nem fog elérni (nem az általad gyakorolt pofátlan sértegetés mondatja ezt velem, hanem a realitás).
Követem a csapat(od) eredményeit, szimpatizálok is vele -de azért eret nem vágok magamon, ha gyötrelmes a játék, mint oly gyakran mostanában- kb. 4-5 éve folyamatosan, csak hát akkor más volt a színvonal, de tudod te ezt te magad is, ha van annyi eszed, hogy ezt felfogd.
Nem írtam és mondtam soha, hogy nem érdekel a Liga 1. Összefoglalókat nézek -egyszer jeleztem már, hogy nem tudok román DIGI-t nézni, stream-et, ha van, eddig nem kerestem-, ezeknek az a jellegzetessége, hogy a meccs legizgalmasabb pillanatait tartalmazza-, majd ennek tudatában nézd meg ismét, hogy miről volt szó, miért írtam azt, amit, majd rögtön utána nézz meg egy kb. 4-5 évvel ezelőttit.. és ha szorult beléd némi értelem, akkor érzékelni fogsz némi különbséget.
Jelzem, az én PÁRTCSAPATOM sem tündököl, de én ezt teljesen reálisan kezelem és nem vagdalkozik durcásan, ha valaki felhívja rá a figyelmet, hogy olyan a játék, mint a harmatos lepkefing.
Ezen az oldalon van számos stílustalan riposzthuszár, mint te , de vannak, akik egészséges realitás érzék mellett és tiszta szívvel szurkolnak a csapatuknak (hála istennek, nem kevesen)… és van Takács Úr, akivel „ég és föld” a legtalálóbb hasonlat, ahogy a dolgokat látjuk… de őt valahogy bírom és tisztelem is a hozzáállása (és nem utolsó sorban a stílusa) miatt (akkor is, ha néha keményen osztjuk egymást :-)).
Üdv Neki innen a szomszédból.
Üdv: Troll(alallalaaaa)
Élcelődj csak tovább kedves TrollTroll,de még azt elárulhatnád,hogy honnan veszed a bátorságot,hogy folyamatosan megjegyzéseket teszel a csapatjátékra(és nem csak) amikor a vak is látja,hogy ez a keret és ezzel kell gazdálkodni,ha tetszik ha nem.Dehát ezt csak az olyan agyoniskolázottak nem veszik észre,mint amilyen te vagy.Én is jelen voltam(tv előtt) a Vidi akkori sikereinek,de a mostani csapatodra,már nem lehetsz annyira büszke,hogy főleg egy erdélyi csapatot ennyire lenézz és megvess!További szép napot!
Hzoli@ Az Ön harmatos (enyhén nedves) csapatával úgy eljétszadozna a KVSC, hogy a 60. perc tájékára a Vidi csontszárazzá és csontsovánnyá változna. Persze ugyanez vonatkozik a Fradira is!
Természetesen mindenbe egyetértek ARTEX 17-tel!
Velem maga disznólkodhat (annál is inkább, mert emlékeim szerint a makkot tápláló eledelnek tartja), de mindaddig míg nem győződik meg arról, hogy Artex 17 magyarhoni vagy erdélyi, addig legyen tapintatosabb. Nem illik egy KVSC blogon egy KVSC-drukkert kioktatnia egy magyarhoninak. Mondjon az bármit is, de mint oly sok esetben, most is Ön vetette el először a sulykot…
Azért ne túlozzunk, a fradi simán verne most bennünket :))
4 pontot vontak még le a Vasutas-tól !
A FRF-s maffiózók kipécéztek maguknak ?? Kezdődik az újabb jogi cirkusz ???
A FRF-s maffiózók kipécéztek minket maguknak.. ??kezdődhet az új jogi cirkusz!!! ???
Nagy reményt nem fűzök hozzá. Győzni kell a póráhagymásoknál, és akkor egy iciri picirivel könnyebb lesz a sorsunk.
A tippverseny állása:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166030&la=138554961
26. FORDULÓ – FEBRUÁR 26-29.
feb. 26.
Temesvár–Petrolul
feb. 27.
Craiova–KVSC
Vásárhely–Botoșani
Steaua–CSMS Iași
feb. 28.
Chiajna–Voluntari
Astra–Dinamo
feb. 29.
Viitorul–Pandurii
Temesvár–Petrolul 2-2
feb. 27.
Craiova–KVSC 1-2
Vásárhely–Botoșani 1-0
Steaua–CSMS Iași 2-0
feb. 28.
Chiajna–Voluntari 1-1
Astra–Dinamo 1-0
feb. 29.
Viitorul–Pandurii 1-1
26. FORDULÓ – FEBRUÁR 26-29.
feb. 26.
Temesvár–Petrolul 1-0
feb. 27.
Craiova–KVSC 1-2
Vásárhely–Botoșani 1-0
Steaua–CSMS Iași 2-1
feb. 28.
Chiajna–Voluntari 1-1
Astra–Dinamo 1-0
feb. 29.
Viitorul–Pandurii 1-1
jános-1907@
Így néz ki a három csapat értékelése, az utóbbi mérkőzéseket figyelembe véve:
3=legjobb, 2=közepes, 1=leggyengébb.
Dibusz 3, Danilovic 2, Marc 1
Dilaver 1, Nego 2, Th. Lopes 3
Pintér 2, Juhász 3, Muresan 1
Nalepa 1, Lang 2, Larie 3
Ramirez 2, Fejes 1, Camora 3
Nagy Á. 3, Pátkai 1, Gomelt 2
Varga 2, Suljic 3, Paun 1
Gera 2, Hefler 1, Petrucci 3
Hajnal 1, Kovács 2, Juan Carlos 3
Trinks 3, Haraszti 1, Vitor Bruno 2
Sestak 1, Feczesin 2, Lopez 3
Lamah 2, Pölöskei 1, Nouvier 3
Radó 1, Oliveira 2, Jakolis 3
Böde 3, Tischler 1, Filipe 2
Sorrend: KVSC 33, Fradi 27, Videoton 24 pont.
Százalékos sorrend (a maximálisan megszerezhető, 14×3=42 ponthoz viszonyítva):
KVSC 79%, Fradi 64%, Videoton 57%.
feb. 26.
Temesvár–Petrolul 2-1
feb. 27.
Craiova–KVSC 0-1
Vásárhely–Botoșani 1-0
Steaua–CSMS Iași 2-0
feb. 28.
Chiajna–Voluntari 1-1
Astra–Dinamo 2-1
feb. 29.
Viitorul–Pandurii 2-1
26. FORDULÓ – FEBRUÁR 26-29.
feb. 26.
Temesvár–Petrolul 1-0
feb. 27.
Craiova–KVSC 1-1
Vásárhely–Botoșani 1-0
Steaua–CSMS Iași 2-1
feb. 28.
Chiajna–Voluntari 1-2
Astra–Dinamo 1-1
feb. 29.
Viitorul–Pandurii 1-1
. FORDULÓ – FEBRUÁR 26-29.
feb. 26.
Temesvár–Petrolul 1-1
feb. 27.
Craiova–KVSC 2-2
Vásárhely–Botoșani 2-0
Steaua–CSMS Iași 3-0
feb. 28.
Chiajna–Voluntari 1-1
Astra–Dinamo 0-0
feb. 29.
Viitorul–Pandurii 1-2