Ezt is megértük, tisztelt Asztaltársak. 3 napon belül kétszer az U. Tehát U2. Először a kupában 1-1, másodszor a bajnokságban 2-1 ide. És az összes gólt mi rúgtuk. Tehát metoo?
A kupameccset nem is kezdhettük volna jobban: Bîrligea már a második percben betalált Gorcea kapujába. És persze mi másból, mint szögletből? Mivel Deac nem volt a keretben, Bordó Jancsi pedig hosszú idő óta most került vissza, gondolta, hogy nem húzza sokáig az időt, mert drága. Főleg neki. Öreg egyén, hát éljen. A hátán amúgy is ott van a régivágású 37-es szám. De nemcsak onnan ismerjük, hiszen ő is át tud menni Deacba, ha kell. Noha Vinícius már nincs a keretben, és kolozsvári rangadót nem is játszhatott (no nem mintha nagyon hiányzott volna akár neki, akár nekünk), a fiatal csatárunk fejese emlékeztette az ellenfelet a szokás meg a név hatalmára. Nomen est omen, akarom mondani: nom du nom.
A csapat jobbára a tartalékosokkal lépett pályára (a rendelkezési állományból visszaérkező Bordó Jancsi és Burcă kivételével), de nem volt különösebb okunk az aggodalomra. Rövid testgyakorlásnak tűnt az egész nagyjából mindaddig, amíg a csereként beállt Rogerünk megunván a balhátvéd-posztot, amelyre ítéltetett, eszébe nem vette, hogy így nem fog gólt szerezni ezen a meccsen. Sebaj, gondolta magában, és egy U-s beadási kísérletbe olyan szépen tette bele a lábát, amilyent csak vérbeli braziltól látni.
Látom is lelki szemeim előtt, amint az immáron Gombperec-korosztályú Zico elismerően csettint a nyelvével, és a sűrűn bólogató Szókratészre néz, aki történetesen nem a bürökpoharat, hanem a Pelétől elcsent brazil sört hajtja fel éppen a garatra, ugyanazzal az ősi derűvel, amellyel egykori druszája az Aszklépiosznak adandó kakasról rendelkezett, mielőtt itt hagyta volna ezt az árnyékvilágot, hogy tintanyalók egész hada évszázadokon keresztül találgassa, hogy vajon az orvosistenre, vagy az Athén legszélén, a gümnászionokon és kurta farkú malac túrta helyeken túlonnan túl található bűzös baromfitelep tulajdonosára gondolt-e. Léc alá suhant a védhetetlen öngól, de legalább ezt sem az U játékosai rúgták. A presztízs az presztízs, kérem tisztelettel.
Ezzel a 64. percben esett találattal be is állt a végeredmény annak dacára, hogy DP előbb Malelét, majd Jangát is pályára küldte. Nem bántuk, hiszen a kupából való korai kiesés mostanában családi nekünk. Ráadásul még nem is estünk ki, mert most csoportban küzdenek a csapatok a kupáért. Szóval az első, csütörtöki meccs eredményét látva a U2 híres dalával vártuk a második összecsapást, hogyaszongya But I still haven’t found what I’m looking for…
Vasárnap viszont meg is találtuk, amit kerestünk. Merthogy aki keres, talál. Igaz, hogy az elején a pályát is elég nehéz volt megtalálni a lelátóról, olyan füstbe borították azt a vendégszeretetükről hírhedt házigazdáink. Amiért is nyilván csak a vendégeket figyelmeztették a hangosbeszélőben, amint arra Bmiky kartárs is kedélyesen felhívá mindnyájunk figyelmét. Az arénában tehát business as usual – azzal a kellemetes kivétellel, hogy most nem kívántak el bennünket az országból (annyira). Lehet, hogy részben a szemünkben nagyon is tiszteletreméltó edzőjük, Eugen Neagoe hatására. Ha így van, a Jó Isten tartsa meg a szokását.
A jobbára nekünk kedvező mérkőzésre DP egészen más kezdőt küldött pályára, és ennek meg is volt a jótékony, idegnyugtató hatása. Petrescu bíró összesen 3 büntetőt fújt be ezen a találkozón, mindhármat teljes joggal. Szerencsére ebből kettőt a javunkra. Deac szögletbeadása (ugyan mi más??) után a fejelő Yuri Matiast úgy rúgták fejbe, hogy az még Tüskés Vanek számára is élményszámba ment volna, pedig az általa megrúgott postást évekig tanulmányozták a klinikán, amíg felépült. Igaz, hogy az ajánlott leveleket már nem kézbesítette, csupán ajánlotta a címzetteknek, hogy fáradjanak be érte a postára. A fene fogja itten megszakítani magát. Ez nyilván a Vanek rúgásának folyománya lehet, hiszen a postás azt is Vanek előzetes és önzetlen felajánlása nyomán kapta. De a mi derék hátvédünk nem szív- és fejbajos előéletű, és a rúgás nem tudta úgy megkárosítani a centrumban az agyát, hogy ne tudja folytatni a meccset. Hogy a mosakodási centrumot érte-e a rúgás, majd tisztázódik az öltözőben. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy szitkozódási centrumot nem érinte ez a beavatkozás, így Yuri továbbra is betöltheti hivatását.
A büntetőt Deac simán beverte félmagasan a jobb kapufa mellé – noha a Look tévé kommentátora a kapu közepén látta landolni a labdát. Bezzeg Mikiék az ötödik emelet tériszonygerjesztő magasságából is jobban látták a labda útját. Szóval a kolozsvári rádióból jobban látszott (!) a meccs, mint a look (=nézd!) tévéből. Igaza van tehát Parmenidésznek és Eleai Zénónnak az érzékek megbízhatatlansága dolgában. No, annyi baj legyen. Fő, hogy a labda empirikusan tapasztalható módon is a hálóba került – és nem pusztán azért, hogy Hérakleitosznak és Arisztotelésznek is jusson valami ebből a győzelemből.
A második félidőben újabb büntetőt fújnak be a javunkra. Kolingert, aki simán az idősebbik Pásztor méreteivel rendelkezik (kezdők olvassák el A Pál utcai fiúkat), és szokása labdát einstandolni a nála csököttebb egyénektől, szóval eme Kolinger-Pásztort Bălannak úgy sikerült eldöntenie az U tizenhatosában, hogy még csak nem is feküdt olyan hülyén a gyepen, mint anno a vonattá frissen átképezett Incognito Archipel, amikor alulról feljöve neki a korallzátony, és a rótbizonyok mind oldalra dőltek a kajütjeikben a halálra rémült kiszolgáló pasasokkal együtt, akiket tényleg az egész kalendáriumról neveztek el Hétfőtől Boldog Újévig, Szonbatont és az összes mozgó egyházi ünnepet is beleértve.
Emiatt az egyházi vonatkozás miatt történhetett meg, hogy a büntetőt nem Deac, hanem Malele lőtte, aki egyébiránt a Cephas, azaz Kéfás névre hallgat, amely Péter apostol Jézustól kapott neve, és kősziklát jelent. Ő valóban sziklaszilárdan a kapu közepére rúgta a labdát, de előbb jól elküldte a kapust szivarért, ahogy Péter apostol is a nála fiatalabb munkatársait. Hiába na, az evangyéliomot terjeszteni kell.
Ha Deac belőtte az előző büntetőt, Kéfás pedig elküldte a fiatalabbakat, hát erre a mi Cephasunk is annyit felelt: metoo. Oszt máris kettő-null ide. U2-me2 (ejtsd jútúmítú). Majdnem olyan, mint az R2D2 (ejtsd ártúdítú), nem igaz? Csak közben nem forog a fejünk olyan hülyén, meg nem adunk ki csipogó bébihangokat. Inkább teli torokból üvöltözünk, mert ilyen helyen és ennél az eredménynél így ilmodos.
Ezzel elvileg véget is érhetett volna a találkozó, de mivel hátravolt még fél óra, hát maradtunk. Rajtunk aztán ne múljon. Úriember nem vaddisznó. Így láthattuk, amint a 84-ik percben Manea a gólvonalról mentett hatalmasat, majd azt is, ahogy Kolinger visszaadta a kölcsönt Bălannak: most ő rúgta fel az ellenfelét a mi tizenhatosunkon belül. Ha te úgy, én is úgy, mi a fene! Megint metoo. Aztán az U-nak befújt büntetőt a 93-ikban Romário Pires is értékesítette, de mivel Scuffet becsülettel belekalimpált a jól helyezett lövésbe, így azt a gólt sem ők szerezték. Az U játékosai azt hitték, hogy van még esélyük pontot menteni, de a mieink tudták, hogyan kell labdát nyelni – nyilván a végső sör előtt.
Végsősoron (értsd: végsősörön) maradt tehát a 2-1 ide, és a csapat még mindig harcban áll az első helyért, hiszen két elmaradt meccse van, amelyen begyűjtheti azt a 6 pontot, amellyel a Farul vezet a tabellán. Hosszú még az idény, és noha közeleg a tél (hiszen a Sárkány háza is évadot zár), egyelőre nyugalommal várhatjuk a csütörtöki találkozót Szívásporéknitt. Abban a fordulóban a csoportunkban szereplő összes csapattól egyetlen gólt szeretnék látni: a miénket a török hálóban. Ha ott győzünk, a Slavia pedig osztozik a pontokon a Balkánival, már kávét sem kérek. Addig pedig: szép volt, Fijjugh!
Fotók: Lódoktor
28 hozzászólás @ A U2 esete a Me2-val
Egyértelmű volt, hogy a „vasútas” csapata egy teljesen más szintet képvisel. mint a ” fehér/fekete” egyetemisták. Volt olyan pillanat, amikor már azt gondoltam, hogy Neagoe Tanár Úr, bedobja a fehér törölközőt és időt kér, mert annyira meg volt zavarodva a csapata, a sok villámpasszok pontosságától és sokaságától. Én egy sokkal rosszabb meccsre gondoltam, mert általában a derby-k nem a látványosságról és a magas szintű fociról szólnak , ( megjegyzem, hogy itt konkrétan a regáti bajnokságra gondolok), de a 22 játékos ezt megcáfolta.Mivel a neten keresztül néztem a meccset annyira nem tudtam megszűrni, hogy a z „U” szurkolóinak egy része elővették a Köteles Gyuri bá által jól betanult és bevált rigmusokat , amikor is otthonról haza küldenek? . De amint olvasom mcpasztori kolléga remek „fűszerezett” beszámolóját erről nincs infó. Azt látom, hogy ahogy telnek a fordulók, egyre jobban kovácsolódik össze a csapat, és egyre gyorsabb, olajozottabban megy a játék. nem tudom, hogy ennek mi az eredménye, de gondolom, hogy a nemzetközi szereplés is hasznosan rátett egy két lapáttal.
Alakul a csapat.A fineszes megoldasokat nem kell eroltetni, annal inkabb a harcot! Ebben mar egeszen jok vagyunk.
Nagyon reméltem, hogy a tegnap a Sepsi megnyírja a bárányokat.
Nagyon szet van esve a Sepsi, nem tudom mi tortenik ott.
Elég hullámzó a teljesítményük. Pedig a keretük az átlag színvonal felett van. Azt vettem észre , hogy kulcsfontosságú meccseken mintha nem tudnak olyan szervezetten , az elejétől a végéig koncentrálni, hogy a végén pontot vagy pontokat szerezzenek.
Pedig pont ezekkel a csapatokkal kellene még keményebbek legyenek.
Ma este hogy lehet közben a Frad-Monaco i meccset is nézni, mert az M4 nem engedi nekünk? Van megoldás?????
A laptopon vagy tabletten nézed a Fradi meccset.
na lam! ez a pragmatikus, antipatikus (ellenszenves), balkani (pejorativ ertelemben vett) edzonk, mit hoz ki ma este. tud valamit a csako, az teny!! ismeri az egerutakat, mint ahogy egy jo balkanitol elvahartjuk. ismer minden sunyi kiskaput, a vegsokig minden joerzes hatarat surolo (sot) dolgot kihasznalva es a szkrupulust hatba vagva, ha muszaly. o egy igazi balkani, itt a helye a balkanon. a tulajdonosunk multjat tekintve, nincs is nagy osszeferhetetlenseg kettejuk kozott. a felesegem csalad neve is Varga, de o egy igazi brassai, elszarmazott csernatoni, aki utalja a mocskos balkanizmust.
ugy is, barmi legyen is, akkor is hajra KVSC 1907!!! ha tetszik, ha nem 1907 ben alakult ez a csapat :)))
PS: kar, hogy 10 tol van a meccs, addig megmecskenek
ugye, minden igazi szurkolo minden meccs elott babonas… na pasztori uram, nem kellett volna szivaspornak nevevezni a mai ellenfelet :))
Sziiivaspor, egyelore
Szivas.,.
ez a meccs nem 3-0 nak nezett ki. visszautott a Slavia esete…:(, az arisztoteleszi egyenlet kiegyenlitodott
Sajnos ez most nem jott ossze.
Majd a Ballkani ellen.
Nagyon gyenge sajnos a jatekos minoseg, nehez lesz golt rugni.
Ez a DP néha nem normális mit csinál. Azt mondja a meccs végén, hogy nagyon jó volt minden, jobban játszottak, semmi gond nincs…. Hát ilyet nem láttam. Az sem gond, hogy Boateng egy csomó eladott rossz passzt küld, nem figyel oda, mit csinál????Az sem, hogy védőnek beteszi azt, aki Aradon öngolt fejelt és elvesztettük a két pontot, azaz, kb 400. ezer eurót, mert annyit ér a két pont, az sem gond, hogy olyan félénken játszottak az elején, mintha a pokolban szaladgálnának utolsó adag levegőért, szinte mindenki gyengébb volt, mint máskor, és ő meg van elégedve.
Na hapsikám, mi drukkerek nem vagyunk megelégedve! Hozott egy csomó gyenge valakiket, akik nem érnek pénzt, s nem akarja kitenni, mert látja, hogy melléfogott. Kéne szégyellje magát!
Nagyon melléfogott tegnap ez az ember, remélem, hogy 3-án másként lesz…
Röhögnöm kell ezen a kommenten. 8 meccses veretlenségi sorozatban voltunk, oda-vissza megvertük a Slaviát, erre az első vereségnél temetjük a csapatot edzőstül, mindenestül? Legyünk már következetesek! Kolinger összehozott Aradon egy öngólt, erre máris rúgjuk ki páros lábbal a csapatból? És akkor ennyi erővel a Slavia ellen győztes gólt szerző Jangát, vagy az azt előkészítő Rogert is vágjuk ki 1-1 öngól miatt? Ne legyünk nevetségesek. Igen, a Sivasspor ellen most semmi nem jött össze, sőt, én sem igazán értettem DP cseréit, de az eddigi eredmények magukért beszélnek. Lesz ez jobb is, a Ballkanit legyőzve tovább fogunk jutni. Fel a fejjel, tisztelt asztaltársak!
Fel szemmel neztem, de nem volt ez korantsem olyan veszes jatek. A harmadik golig szerintem teljesen kiegyenlitett volt, helyzetekkel itt-ott. Az ovek bement, a kolozsvariak kimaradtak. Ezuttal az eredmennyel volt a baj, nem a jatekkal feltetlenul.
Ugyanakkor az aggaszto, hogy ez ujabb vizet ont DP malmaira….hogy lam, bezzeg a visszaallos, vedekezos, b@szdelore focimmal ketszer is nyerni tudtunk….
szerintem sem volt annyira rossz a jatek, sot helyenkent meg tetszett is. igen, mi szurkolok is el kell dontsuk, mi a jobb. total antifocival jobbacska eredmenyek johetnek, vagy probalunk focizni es szenvedunk az eredmenyektol. ez a szint kb, itt nalunk a Balkanon
Hocegan sajnos kilabalt az infarktusabol.
Kar erte.
mi a francnak kell ezeknek a VAR, ha ugy sem hasznaljak. brrrrrr
Sajnos nem tudtam, nézni a meccset, de a regáti sport médiát felületesen átlapozva, számos CÉEFER ellenes sport szakember , megkérdőjelezi a bukaresti Rapidnak ítélt mindkét büntetőt. Ez megnyugtat pár fellegvári drukkert.
Deac, deac, igy kicsi devel….
Hát, nem mindennapi eset volt, hogy egy játékos két büntetőt is kihagy egymás után.
Remélem, hogy DP más játékost fog kijelölni ezentúl büntető lövő felelősnek.
Vegre valahara eljuttam en is a meccsre!! Eloben! annyira reg voltam, h az elso helyzet utan mind vartam a visszajatszast :))
Szep volt fiuk!!
De jo volt dongetni ismet a padlot…
EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT ZAJLÓ PLAYOFF PÁROSÍTÁSA
Lazio – CFR
hogy a nyuvek ennek meg :(((((((((
Csirkefosztásra fel!!!!!
3-1 legyőztük az egyik poré hagyma egyetem csapatát. Nem volt kérdés, hogy ki fog győzni ma este, de a lényeg a tarsolyban lévő 3 pont.
Szerintem a fiuk eleg laza focival nyertek, nem volt semmi gorcs bennuk. Latszott az europai tovabbjutas nyogodtsaga. Ezert lett 2 kapufaja es egy golja az ellenfelnek…