Ezt is megértük, tisztelt Asztaltársak. 3 napon belül kétszer az U. Tehát U2. Először a kupában 1-1, másodszor a bajnokságban 2-1 ide. És az összes gólt mi rúgtuk. Tehát metoo?

A kupameccset nem is kezdhettük volna jobban: Bîrligea már a második percben betalált Gorcea kapujába. És persze mi másból, mint szögletből? Mivel Deac nem volt a keretben, Bordó Jancsi pedig hosszú idő óta most került vissza, gondolta, hogy nem húzza sokáig az időt, mert drága. Főleg neki. Öreg egyén, hát éljen. A hátán amúgy is ott van a régivágású 37-es szám. De nemcsak onnan ismerjük, hiszen ő is át tud menni Deacba, ha kell. Noha Vinícius már nincs a keretben, és kolozsvári rangadót nem is játszhatott (no nem mintha nagyon hiányzott volna akár neki, akár nekünk), a fiatal csatárunk fejese emlékeztette az ellenfelet a szokás meg a név hatalmára. Nomen est omen, akarom mondani: nom du nom.

A csapat jobbára a tartalékosokkal lépett pályára (a rendelkezési állományból visszaérkező Bordó Jancsi és Burcă kivételével), de nem volt különösebb okunk az aggodalomra. Rövid testgyakorlásnak tűnt az egész nagyjából mindaddig, amíg a csereként beállt Rogerünk megunván a balhátvéd-posztot, amelyre ítéltetett, eszébe nem vette, hogy így nem fog gólt szerezni ezen a meccsen. Sebaj, gondolta magában, és egy U-s beadási kísérletbe olyan szépen tette bele a lábát, amilyent csak vérbeli braziltól látni.

Látom is lelki szemeim előtt, amint az immáron Gombperec-korosztályú Zico elismerően csettint a nyelvével, és a sűrűn bólogató Szókratészre néz, aki történetesen nem a bürökpoharat, hanem a Pelétől elcsent brazil sört hajtja fel éppen a garatra, ugyanazzal az ősi derűvel, amellyel egykori druszája az Aszklépiosznak adandó kakasról rendelkezett, mielőtt itt hagyta volna ezt az árnyékvilágot, hogy tintanyalók egész hada évszázadokon keresztül találgassa, hogy vajon az orvosistenre, vagy az Athén legszélén, a gümnászionokon és kurta farkú malac túrta helyeken túlonnan túl található bűzös baromfitelep tulajdonosára gondolt-e. Léc alá suhant a védhetetlen öngól, de legalább ezt sem az U játékosai rúgták. A presztízs az presztízs, kérem tisztelettel.

Ezzel a 64. percben esett találattal be is állt a végeredmény annak dacára, hogy DP előbb Malelét, majd Jangát is pályára küldte. Nem bántuk, hiszen a kupából való korai kiesés mostanában családi nekünk. Ráadásul még nem is estünk ki, mert most csoportban küzdenek a csapatok a kupáért. Szóval az első, csütörtöki meccs eredményét látva a U2 híres dalával vártuk a második összecsapást, hogyaszongya But I still haven’t found what I’m looking for…

Vasárnap viszont meg is találtuk, amit kerestünk. Merthogy aki keres, talál. Igaz, hogy az elején a pályát is elég nehéz volt megtalálni a lelátóról, olyan füstbe borították azt a vendégszeretetükről hírhedt házigazdáink. Amiért is nyilván csak a vendégeket figyelmeztették a hangosbeszélőben, amint arra Bmiky kartárs is kedélyesen felhívá mindnyájunk figyelmét. Az arénában tehát business as usual – azzal a kellemetes kivétellel, hogy most nem kívántak el bennünket az országból (annyira). Lehet, hogy részben a szemünkben nagyon is tiszteletreméltó edzőjük, Eugen Neagoe hatására. Ha így van, a Jó Isten tartsa meg a szokását.

A jobbára nekünk kedvező mérkőzésre DP egészen más kezdőt küldött pályára, és ennek meg is volt a jótékony, idegnyugtató hatása. Petrescu bíró összesen 3 büntetőt fújt be ezen a találkozón, mindhármat teljes joggal. Szerencsére ebből kettőt a javunkra. Deac szögletbeadása (ugyan mi más??) után a fejelő Yuri Matiast úgy rúgták fejbe, hogy az még Tüskés Vanek számára is élményszámba ment volna, pedig az általa megrúgott postást évekig tanulmányozták a klinikán, amíg felépült. Igaz, hogy az ajánlott leveleket már nem kézbesítette, csupán ajánlotta a címzetteknek, hogy fáradjanak be érte a postára. A fene fogja itten megszakítani magát. Ez nyilván a Vanek rúgásának folyománya lehet, hiszen a postás azt is Vanek előzetes és önzetlen felajánlása nyomán kapta. De a mi derék hátvédünk nem szív- és fejbajos előéletű, és a rúgás nem tudta úgy megkárosítani a centrumban az agyát, hogy ne tudja folytatni a meccset. Hogy a mosakodási centrumot érte-e a rúgás, majd tisztázódik az öltözőben. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy szitkozódási centrumot nem érinte ez a beavatkozás, így Yuri továbbra is betöltheti hivatását.

A büntetőt Deac simán beverte félmagasan a jobb kapufa mellé – noha a Look tévé kommentátora a kapu közepén látta landolni a labdát. Bezzeg Mikiék az ötödik emelet tériszonygerjesztő magasságából is jobban látták a labda útját. Szóval a kolozsvári rádióból jobban látszott (!) a meccs, mint a look (=nézd!) tévéből. Igaza van tehát Parmenidésznek és Eleai Zénónnak az érzékek megbízhatatlansága dolgában. No, annyi baj legyen. Fő, hogy a labda empirikusan tapasztalható módon is a hálóba került – és nem pusztán azért, hogy Hérakleitosznak és Arisztotelésznek is jusson valami ebből a győzelemből.

A második félidőben újabb büntetőt fújnak be a javunkra. Kolingert, aki simán az idősebbik Pásztor méreteivel rendelkezik (kezdők olvassák el A Pál utcai fiúkat), és szokása labdát einstandolni a nála csököttebb egyénektől, szóval eme Kolinger-Pásztort Bălannak úgy sikerült eldöntenie az U tizenhatosában, hogy még csak nem is feküdt olyan hülyén a gyepen, mint anno a vonattá frissen átképezett Incognito Archipel, amikor alulról feljöve neki a korallzátony, és a rótbizonyok mind oldalra dőltek a kajütjeikben a halálra rémült kiszolgáló pasasokkal együtt, akiket tényleg az egész kalendáriumról neveztek el Hétfőtől Boldog Újévig, Szonbatont és az összes mozgó egyházi ünnepet is beleértve.

Emiatt az egyházi vonatkozás miatt történhetett meg, hogy a büntetőt nem Deac, hanem Malele lőtte, aki egyébiránt a Cephas, azaz Kéfás névre hallgat, amely Péter apostol Jézustól kapott neve, és kősziklát jelent. Ő valóban sziklaszilárdan a kapu közepére rúgta a labdát, de előbb jól elküldte a kapust szivarért, ahogy Péter apostol is a nála fiatalabb munkatársait. Hiába na, az evangyéliomot terjeszteni kell.

Ha Deac belőtte az előző büntetőt, Kéfás pedig elküldte a fiatalabbakat, hát erre a mi Cephasunk is annyit felelt: metoo. Oszt máris kettő-null ide. U2-me2 (ejtsd jútúmítú). Majdnem olyan, mint az R2D2 (ejtsd ártúdítú), nem igaz? Csak közben nem forog a fejünk olyan hülyén, meg nem adunk ki csipogó bébihangokat. Inkább teli torokból üvöltözünk, mert ilyen helyen és ennél az eredménynél így ilmodos.

Ezzel elvileg véget is érhetett volna a találkozó, de mivel hátravolt még fél óra, hát maradtunk. Rajtunk aztán ne múljon. Úriember nem vaddisznó. Így láthattuk, amint a 84-ik percben Manea a gólvonalról mentett hatalmasat, majd azt is, ahogy Kolinger visszaadta a kölcsönt Bălannak: most ő rúgta fel az ellenfelét a mi tizenhatosunkon belül. Ha te úgy, én is úgy, mi a fene! Megint metoo. Aztán az U-nak befújt büntetőt a 93-ikban Romário Pires is értékesítette, de mivel Scuffet becsülettel belekalimpált a jól helyezett lövésbe, így azt a gólt sem ők szerezték. Az U játékosai azt hitték, hogy van még esélyük pontot menteni, de a mieink tudták, hogyan kell labdát nyelni – nyilván a végső sör előtt.

Végsősoron (értsd: végsősörön) maradt tehát a 2-1 ide, és a csapat még mindig harcban áll az első helyért, hiszen két elmaradt meccse van, amelyen begyűjtheti azt a 6 pontot, amellyel a Farul vezet a tabellán. Hosszú még az idény, és noha közeleg a tél (hiszen a Sárkány háza is évadot zár), egyelőre nyugalommal várhatjuk a csütörtöki találkozót Szívásporéknitt. Abban a fordulóban a csoportunkban szereplő összes csapattól egyetlen gólt szeretnék látni: a miénket a török hálóban. Ha ott győzünk, a Slavia pedig osztozik a pontokon a Balkánival, már kávét sem kérek. Addig pedig: szép volt, Fijjugh!

Fotók: Lódoktor