Mi egyebet mondhatnánk az október 6-án a Slavia Prága otthonában szerzett egygólos győzelemnél a fenti, meglehetősen Tarantinós kijelentésnél? A fiúk hatalmas meglepetést okoztak, ami nem győzte örvendeztetni a mi szíveinket.

Most ugyan nem tudtunk kijutni Prágába, de nem is az lett az eredmény, mint három évvel ezelőtt (vagy talán éppen azért?). A főlegvári csillagok viszont ugyanolyan fényesen ragyogtak, mint amikor Andris fiammal izgultuk végig a meccset a 3-as bejárat fölötti vendégszektorban.  Szó ami szó, Scuffet kapuját körbelőtték a csehek (két kapufájuk is volt), no de ami kapura ment (és volt abból is elég), azt a mi derék talján hálóőrünk boszorkányos ügyességgel fogta meg, hárította szögletre vagy öklözte ki. Jártunk már mi is így több ellenfelünk kapusával – ideje vót hát, hogy más is ekképpen tapasztalja e gyönyörű sport frusztrációkeltő aspektusait.

Meccs előtt követtem a csoportunk másik meccsét is, és mikor a Balkani még szinte a kezdő sípszó előtt berúgta a gólt a Szíváspornak, aszondám a kollégáknak szanzsén, hogy “ezzel a felütéssel marhára feladták nekünk a leckét estére. Nagyon úgy tűnik, hogy a második hely reményéhez minimum az kell, hogy ma este ne veszítsünk. Szóval ha van még ász DP mandzsettája alatt, ideje lenne előkotorni.” De még csak eztán jött a java. Hiszen a Balkani a végére négyet lőtt a Szíváspornak, és a 4-3-as győzelmükkel lassan de biztosan felértékelte a náluk szerzett egyetlen pontocskánkat is… Látszott tehát, hogy mennyire nem szívbajos a Balkáni! Ezekkel nehéz lesz a sorskegyelméből kitolni – morfondíroztam magamban. Ebben a felállásban már a döntetlen sem igazi dobás Prágában, hiszen azzal sereghajtók maradunk… Ha viszont mink is győzünk, mindenkinek 4 pontja lesz. Á, komolyan? – mondék magamban. Azt meg hogyan?

A meccs és a statisztika nem, de az eredmény rácáfolt kicsinyhitűségemre. A statisztika dolgában eléggé egy oldalra billen a mérleg, akarom mondani a pálya: labdabirtoklás 65-35% oda, kaput eltaláló lövések 8-3 oda, szögletrúgás 12-3 oda, és így tovább. Viszont az egyetlen statisztikai elem, ami ebben a műfajban igazán számít, az a lőtt gólok száma. Ez pedig a 45. percben Roger beadásából Janga közbejöttével már az első félidő végén (!) szinte remélni sem mert végeredményt képezett: egy-null ide, Fijjugh! Janga, aki a KVSC-ben a saját első gólját, illetve a csapat összes európai szereplésein eddig szerzett 120-ik gólt szerezte, valami félelmetes hidegvérrel, minden gátlásaitól, láncaitól felszabadultan lőtte ki a rövid sarkot. Igazi Tarantinós gól volt! Olyan villanás, mint anno Lajos Bercié az Old Traffordon: egyetlen emlékezetes megmozdulás a klub nem feltétlenül legnevesebb játékosától, amellyel nemcsak nekünk szerzett örömet meg három pontot, hanem óhatatlanul beírta magát a Főlegvári Vasutas történetébe. 

A kapott sárgalapokon meg egyéb ostobaságokon kár vekengeni. Deac tanítanivaló becsúszó szerelése még szabadrúgást sem ért, nemhogy sárgát, de ki bánja? A meccs vége felé a bíró gálánsan felmutatta a piros lapot is, de még az UEFA statisztikájából sem derül ki (utólag sem!), hogy kinek. Szóval bizarr vala, de kit érdekel? A csigalassúsággal haladó időt zseniális helytállással, helyezkedéssel és küzdelemmel bekkelték ki a fiúk. Kétségtelen, hogy szerencsénk is volt, de tegye fel a kezét, aki úgy érzi, hogy a Szíváspor elleni meccs után nem járt nekünk is némi morzsa Fortuna istennő kezéből?

Ezzel a győzelemmel a csoportunkban mindenki 4 ponton áll, körbeverés esete forog fenn. Hétfőn Aradon kell remekelni, de az már csuklógyakorlat lesz ahhoz képest, amire jövő csütörtökön a Slavia főlegvári revansán számíthatunk. Szép volt, Fijjugh, csak így tovább!