Hosszú ideje nem lőtt senki mester hármast a Kolozsvári Vasutas játékosai közül, Tisztelt Asztaltársak. Legutóbb Ormányinak sikerült még 2019-ben az Asztana elleni BL-selejtezőn. Nem mondom, hogy kimondottan régen volt, de azért nem tegnap fordult elő utoljára. Azok az asztaltársak, akik a kezdetek óta, még Népsportos korunkban követnek bennünket pontosan tudják, hogy ha valaki mesterhármast lő, akkor én írom a posztot. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy objektív okokból nem így történt.

Emlékszik még valaki Kapetanoszra egyáltalán? Micsoda center volt. És dacára annak, hogy megjövendöltem a mesterhármasát, egyszer sem jött neki össze. Szerencsére Rui Pedrónak és még jó pár játékosunknak azóta annál inkább. Bevallom már megint nosztalgiám van. A régi szép időkben elég volt leírnom annyit, hogy K3 és mindenki tudta, hogy mit jósolok az épp soron következő mérkőzésre. Mondjuk azóta sem változott, hogy valamennyi mérkőzésen azt várom, hogy az épp aktuális centerünk mesterhármast szerez. Én ezt bármikor meg merem jósolni, mert tudom, hogy előbb-utóbb igazam lesz. Ugye, hogy Debeljuhnak köszönhetően már megint megtörtént? Kérem szépen itt a D3. Mcpásztori mester találóan jegyezte meg a lefújást követően, hogy ha figyelembe vesszük, hogy az első gólt Deac “Már Megint Nem Csinál Semmit” lőtte, akkor valójában kijelenthetjük azt is, hogy D4.

Legyünk önmagunkhoz egy kicsit őszinték. Ezen a meccsen csak akkor csodálkoztunk, amikor a meglehetősen legatyásodott piros pincsik – akik csúcsformájukban is verésért jöttek a Főlégvárra – megszerezték a vezetést. Esetleg legfeljebb azon értetlenkedhettünk, hogy miért volt szüksége 39 percre a csapatnak, hogy egyenlítsen?

Nem mondom, jól jött a félidei kiállítás is. De utána már sok nyitott kérdés nem maradt. Debeljuh annak rendje, s módja szerint 25 perc alatt lőtt mesterhármast. Ahogy azt egy centernek tennie kell. Ráadásul ezúttal az esztétikai szempontokra is figyeltek a fiuk, Ormányi sarokpassza és Manea beadása is első rangú volt ebből a szempontból is.

Tudom, tudom ez így is alig hosszabb egy kommentfogónál. A lényeg, hogy a Kolozsvári Vasutas magabiztosan megnyerte a bajnokság alapszakaszát 14 pontos előnnyel, ami azt jelenti, hogy a rájátszásra maradt belőle hét. Azaz a juhok akkor se tudnak megelőzni, ha oda vissza legyőzik a CéeFeR-t, ha a fiuk behúzzák az összes többi meccset. Jelen állás szerint az elérhető harminc pontból elég 24-et megszerezni a bajnoki címhez. Ráadásul a szükséges pont mennyiség a juhok minden egyes pontvesztésével csökkenni fog. Nem kell elbizakodottnak lennünk, de nyugodtan lehetünk bizakodók. A Kolozsvári Vasutas idén egyszerűen annyival jobb a teljes mezőnynél. Persze a pontokért ezután is meg kell küzdeni, de ez sosem volt másként. A csapat siker éhségével sincs gond, úgyhogy amondó vagyok: töltsünk magunknak bátran egy pohár italt. Elvégre nincs minden nap D3.

Továbbra se felejtsétek Tuskó Hopkins intelmét. Fel a fejjel, Tisztelt Asztaltársak!

Fotók: RJA