Jöttem, láttam, legyőztek! – mondhatná némileg ál-Cézárosan a Kolozsvárra érkező Mioveni csapata, amelyet a „mi jó véneink” nagyon takarékos focival, sőt: még a döntő találatot is egyik ifjoncunkra bízva, pont egy góllal és pont nélkül küldtek haza a Főlegvárról. Sokkal többet nem is érdemes írni erről a meccsről, de a becsület mégis azt kívánja, hogy hív olvasóinkat ne engedjük el ennyivel.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki a közmondásos „ugyan mi jött rám?” (déli szaknyelven: ce mi-o veni?) érzéssel tekintettem olybá erre az összecsapásra. Mert ugyan mi jó származhatna a Pitesti kies városától 15 km-re északra elterülő településről? Meglepetést ugyan nem okoztak, de szívósságból és szorgalomból mégis jelest érdemelnek, és noha lényegesen lennebb vannak a bajnoki táblán, igyekeztek minden erejükkel méltó módon küzdeni. Ennél többet viszont nem értek el, és ebben nemcsak a védelemnek, hanem az egyre biztosabban védő Ottónknak is komoly része van.

A mieinkre a takaréklángon égés volt inkább jellemző: a „kezdő vének”, mint pl. Deac, Camora, majd a végén beálló Bordó Jancsi rutinból hozták a kötelezőt. A kezdőbe nevezett Rúnar, a bálnagyilkos is ekképpen cselekedett, és noha nem „gyilkolta” a labdát, de azért ő adta be azt a szögletet, amellyel lehetőséget adott Scarlatachénak, az ellenfél védőjének, hogy kifejelős gólpasszal örvendeztesse meg a fiatal Costachét, aki nálunk éppen felszálló ágban van: egy hét alatt két gól és két gólpassz, szóval a nem létező „hét embere” díj helyett máris odaítéljük neki az ünnepi töltöttkáposztát, pedig karácsony előtt valószínűleg még kétszer pályára lép.

Nagy örömmel láttuk Petrilát a padon, aki eszerint felgyógyult, és kevés időt kapott ugyan, de az egyetlen elfutása emlékezetes volt: tényleg nem rajta múlt, hogy Szusics lábára varázsolt átadásából nem gólpassz lett. Szintén örvendtünk annak is, hogy Ali bég most is a padon kezdte, és csak az utolsó néhány percben játszhatott: úgy tűnik, ő marad a csapat ideiglenes török nagykövete, akinek a mandátumát már a télen lerövidítheti a hírekben már rebesgetett Sergiu Buș visszatérése.

Ha DP helyett a Drogos vállalja el a román szövetségi kapitányságot, akkor némileg kényelmesebben nyújtózhatunk a téli szünetben. Addig azonban van még két fontos meccs: sorrendben az első éppen a Hagi-féle Farul. Oda kell tehát farolni a fároszhoz, méghozzá nem fáradtan, mert a pasas éppen most kelt ki a bíráskodás ellen, így csütörtökre valószínűleg az ő kedvenc bíróinak valamelyikét küldik pályára ellenünk. De a főlegváriak éppen szél ellenében szeretnek hajózni, mint a Radzeer a Róla Elnevezett Kapitánnyal a fedélzetén, hiszen James Watt óta a vonatot és a hajót is ugyanaz a gőz hajtja, nem a szél. Csak megfelelő mennyiségű szivar, rum és pókerkártya legyen a fedélzeten meg a fedélközben, valamint tudás és odaadás a mérkőzés viharában, s akkor a találkozó végén biztosan nem búcsúzkodunk a fenékbe. Hajrá Mozdony!

Fotók: RJA