Nem hoztál nekünk szerencsét – jegyezte meg hangjában némi csalódottsággal Pubbácsi rögtön a lefújás után a Gépész utcai stadion lelátóján. Nos eszem ágába sincs szépíteni a dolgokat, inkább töredelmesen beismerem, hogy a Slavia elleni vereség az én hibám. Kár érte, mert úgy tűnt: karnyújtásnyira van az újabb Bajnokok Ligája-csoportkör. A hangulat is igazán BL színvonalú volt, mégsem sikerült nyerniük a fiúknak. Pedig esküszöm, hogy ittam rendesen. Sajnos úgy látszik nem eleget. Mea culpa.
Az előjelek – leszámítva, hogy tudtuk, hogy jó a cseh csapat – nem voltak rosszak. A Kolozsvári Magyar Napokra Végh Hanta vezérletével befutott kispesti küldöttséggel vállvetve egészen tisztességes kocsmatúrát hoztunk össze. Összesen 15 kilométert sikerült gyalog megtennünk, igaz ebben már főlegvári meccsnézés oda-vissza útja is benne volt. A pesti cimboráknak a mérkőzésre menet korszakalkotó ötletük támadt, de szemben a többnyire csak a szájukat járató politikusokkal ők sikerrel ültették gyakorlatba az elképzelésüket. Feltalálták a Turbó Fantát. Ez úgy készül, hogy az ember a fél literes üdítőből kortyol néhányat, egészen addig, amíg elég üres hely keletkezik a pillepalackban, majd feltölti vodkával. Így történt, hogy helyettem valójában Bogrács Huba érkezett meg a stadionba. Át is adom neki a szót.
Üdvözletem a Tisztelt Asztaltársaságnak. Bizakodóan, sőt mondhatni vidám hangulatban foglaltam el a helyem a lelátón. Ebben a Slavia mezőnyfölénye sem tudott megzavarni. Sőt, a bekapott gól pillanatában is töretlenül bíztam a fordításban. Az olyan statisztikai adatok sem tudtak megzavarni, hogy félidőben jóval többet volt a vendégeknél a labda és többször próbálkoztak kapura lövéssel is. A második félidőben a mi fiaink már egyenrangú ellenfelei voltak a cseheknek, vezettek jó néhány biztató támadást, így kétségem sem volt afelől, hogy az egyenlítés csupán idő kérdése. Egyedül az aggasztott csupán, hogy ahogy az idő haladt előre egyre kevésbé éreztem a Turbó Fanta hatását. Amikor Omrani kiharcolta a tizenegyest, erősen koncentrálva szuggeráltam, hogy az országban először bevetett videóbíró is megerősítse a döntést. Nem is volt ezzel hiba, de sajnos az történt, hogy pont mielőtt a mi kilencesünk nekifutott volna a labdának végleg elpárolgott a Fanta hatása, így éreztem nincs tovább maradásom és haza teleportáltam. Így történt, hogy a hajrában már KEG ült helyettem a lelátón és nem tudtam beszuggerálni a kapuba azt a fránya tizenegyest.
Huba sajnos kivételesen igazat szólt, Tisztelt Asztaltársak. Nekem sajnos nincs meg az a telepatikus energiám mint neki, ezért hagyta ki Omrani a büntetőt. A Kolozsvári Vasutas a második félidőben rászolgált volna a döntetlenre, a meccs egészét nézve azonban szomorú szívvel és egy kissé kelletlenül állapítottam meg, hogy sajnos pillanatnyilag a Slavia a jobb csapat. No de, több is veszett Mohácsnál – szükség van ilyenkor vigasztaló közhelyekre – a fociban történnek néha csodák. Ha ezúttal mégsem, akkor az Európa Liga csoportkör mérkőzéseit nézni sem lesz éppen utolsó dolog. Fel a fejjel Asztaltársak!
Fotók: RJA
17 hozzászólás @ Bogrács Huba visszatért, de hiába
Pingback: Bogrács Huba visszatért, de hiába | Zongoracipelő
Már a skotok elleln rúgott 11-es „inogott” szinte rajta volt a kapus, nem értem, hogy miért neki adta DP a rúgás jogát… Miért is vállalta el, mert ez nagyon nagy felelősség????
Rondon talán jobb lett volna. Azt mondtam, hogy ezért is, ha másért nem, megérte volna, hogy Culio játszodjon, bár nem értem, hol sérült le a MACCABI MECCSEN, MERT VÉGIG A PÁLYÁN VOLT. Én úgy emlékszem, hogy akkor nem…
Most nagyon kellett volna az ő magabiztossága. Nagyon!
Főleg a büntető rúgási képessége kellett volna. Remélhetőleg a visszavágón már pályára léphet ő is.
Nem lesz, se o, sem Vinicius a szpiker szerint….
Bevallom őszintén, én balga azt hittem, hogy a skót motorozásból kiindulva, vastagon verjük ezt a Slaviát. Elhagyott a realitásérzékem is, mert nem vettem figyelembe, hogy a prágaiaknak sokkal magasabb az UEFA-mutatószámuk! Így lehetett ezzel a csapat is, mert eléggé laza elbizakodottsággal kezdte a játékot. Öt perc után aztán hamar kiderült, hogy miféle szerzetek ezek a csehek. Mi meg a kijózanodástól kétségbeestünk, totál káosz uralkodott a pályán, szaladgáltunk, mint pók a falon. Igaza volt Sándornak a tegnapi első bejegyzésében! Megalázó volt az első félidő! Mind a passzhatékonyságban, mind a futómennyiségben, mind a párharcok terén csúfos kudarcot vallottunk! Háromszor annyi pontos passz az ellenfélnél, mint nálunk, átlagban két kilométerrel többet futottak, mint mi, a párharcok háromnegyedét megnyerték, és ehhez még hozzájött, hogy rendkívül erőszakosan, néha durván is játszottak! Ennek ellenére Tucudean fejjel kihagyta a kihagyhatatlant és kaptunk egy peches átlövésgólt! Fejjel próbáltunk játszani, de nem ésszel! Aztán a szünetben némileg rendeztük a sorokat, igaz nagyon mélyről kellett visszajönni a meccsbe és az is, hogy a csehek kissé kiengedtek a második játékrészre. Rondon kapufa, elbaltázott büntető, a Sors nem engedett minket feltápászkodni! De nem is érdemeltük volna meg, mert Mr. Önfejű szarul készítette fel a csapatot. Ami pozitívum, hogy a csapat nem zuhant össze és szerintem a végére látszott, hogy erőnlétben is kicsivel jobbak vagyunk az ellenfélnél!
Mit lehetne tenni a visszavágón? Szerintem abból kellene kiindulni, hogy az EL-csoportkör, mint minimál célkitűzés, már megvan! Nyerni kellene Prágában, de hogyan? Ha Mr. Önfejű nem változtat a játékfelfogáson, akkor esetleg elérhetünk egy döntetlent, vagy egy egygólos vereséget, de ezzel mire megyünk? Én azt az elvet vallom, hogy kockáztatnunk kell, meg kell lepnünk a Slaviát, azt is belekalkulálva, hogy a csehek már biztonságban érzik magukat, roppant agresszív támadójátékkal kellene fellépnünk mindjárt a meccs elején! Rondonnal és Tucudeannal támadva, és klasszikus 4-4-2-öt játszva! Rizikós, de teljesen mindegy, hogy döntetlen lesz, vagy kikapunk négy góllal… Tizenkilencre kérjünk már egy lapot, Mr. Önfejű, és akkor tán szerencsénk lesz! Kolozsvári pályafutása alatti legfontosabb mérkőzése lesz ez Petrescunak… Tudja-e a bátorságot segítségül hívni? Az is baj, hogy jó román lévén, nincs ismerete az igazi huszárbravúr mibenlétéről…
Fiug, nincs baj , verjuk oket pragaban. Tovabb jutunk, ne felejtsetek el amit most irtam.
Luis, csípem ezt a nagy optimizmusodat! Csak egy zilahi lehet ilyen fasza csávó!:)
Luis pedig nem zilahi, hanem máréfalvi szuper gyerek, aki bizik abban, mint én is, hogy jövő szerdán megmacskázzuk a totókat, akarom mondani a testvéreiket…
A héten bele kell dobja magát DP, mert ha nem, elviszik az angolok a 4. ligába…
Nem kell az egészet DP-re kenni szerintem, a második félidőben sokkal jobbak voltunk. Amúgy Állatmenhely Rondónnal akarta rúgatni a tizenegyest, viszont Omrani (elvileg) félreértette. Ha ugyanolyan mentalitással megyünk neki, mint Skóciában, akkor simán nyerhetünk Prágában.
Kedves Panzer! Az, hogy két ellentétes előjelű félidőt játszottunk, lehet az edző előnyére és elmarasztalására is egyaránt betudni! Előnyére: hogy a 2. félidőre fel tudta rázni a csapatot és az együttes minőségileg jobb játékot nyújtott! Elmarasztalására: olyan hozzáállással kellett volna kezdeni a meccset, mint amilyennel a 2. félidőt! És akkor talán még le is győztük volna az ellenfelet. Erre mondtam, hogy rossz volt a felkészítés, ez mindenképpen Mr. Önfejű sara… És még: elvesztettünk egy csomó fejpárbajt, az nem igaz, hogy nem tudta volna valamilyen módon a játékosok tudtára adni, hogy próbálják a lapos passzos játékot preferálni… Mindegyik helyzetünk az ilyen játékot követően alakult ki… Rondon kapufájánál az azonos oldalon, Tucudean fejesénél és az Omrani elleni 11-est érő szabálytalanságnál az ellen oldalon…
Állítólag Tucudean leáll az év végéig?! Roppantul sajnálom!
Botos Sanyit alaposan elpáholtuk, Pereira & Deac remek gólokat lőtt
Nagyon szep jatekot mutattak a fiuk, amikor majd Costache is berugja a helyzeteit, akkor lesz igazan nehez eldonteni, hogy ki jatszon.Ma Itu is nagyon jo volt!
Hogy az 1. és a 6. helyezett között ekkora különbség legyen? Néhány megingás kivételével nagyon jól játszottunk, igaz nem a második, hanem egy vegyes csapattal! A Mister nem merte a véletlenre bízni a dolgot!
De, hogy miért verte magát ennyire 3-0-nál (románul beszélők biztos értették), fogalmam sincs! Még jó, hogy Panin visszalökte a helyére és nem állították ki!
Remélem nem fognak ülni a pletykák és Petresci nem fog elmenni a Hudderfied-hez nagyobb dohányért, mint tette azt tavaly a kínai kirándulással! Aztán jöhet Tóni az állandó beugró! De, ha így lesz, a nyakamat rá, hogy az aranyérem átadásra vissza fog jönni, mert nem csak önfejű, hanem hiú is rettentően…
A negyedik bíró arcoskodott vele 🙂
Itu meg Costache rettenetesen sokat téved, amikor gólt kell rúgni, vajon mi van ilyenkor az eszükben, nem tudja leszórítani azt a kurva labdát, hogy ne menyjen 5 méterrel főlé vagy mellé???
Jó volt a Deac-kidolgozás és ballábas bombája, amiből elkelne egy-kettő Prágában is…
Mit tudtok, mivel és mikor utaznak? Szerintem nincs miért ma…
Iturol annyit, hogy 19 evesen nagyon-nagyon szep dolgokat mutat, de sokat hibazik is.
Elnezve fizikumat es hogy DP kezett alatt van, szep jovot josolok neki.
Costache szertelen, eszetlen, de iszonyatosan sokat fut, faragjak is rendesen, de megis helyzetbe kerul.O is csak 20 eves, kicsit okosodva- megnyugodva sok oromunk lesz benne.Paun tobbet hibazott ebben a koraban es lasd egesz komoly jatekossa fejlodott o is.