Sokkolta a román sportbulvárt, hogy a Kolozsvári Vasutas idén immár ötödjére is megnyerte a Liga 1-et. Ráadásul úgy, hogy történelme során először megvédte a korábbi idényben szerzett bajnoki címét. Ezt sem lenyelni sem kiköpni nem tudták, de valamit kezdeniük kellett a helyzettel. Pontosabban valahogy emészthetővé kellett tenniük a puszta tényeket a bukaresti csürhe számára. No és mit tesz az ember fia, vagy az elfogult sportbulvár média munkatárs, ha kifogy az eszközökből? Összeesküvés elméleteket gyárt.

Mi mást tehetne? Arra nézve, hogy hogyan, nem sokat tudhatunk. No de, ezúttal kicsit szerencsésebbek vagyunk. Miért? Virtuális asztaltársaságunknál biztosan kerül néhány asztaltárs, aki hiányolta Bogrács Hubát. Nos számukra van egy jó hírem. Igaz a derék bérelhető alteregót meglehetősen zűrös, sőt zavarosnak nevezhető nőügyei egy ideig úgy lefoglalták, hogy szegény Huba ettől teljesen kijózanodott. Ekkor derült ki róla, hogy józanon sajnos meglehetősen sótlan és unalmas alak. Kevésen múlott, hogy nem veszítette el még a humorérzékét is. De ma ismét italhoz jutott végre. Ha nem is nyerte vissza régi önmagát, de legalább kezd emlékeztetni rá.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy ismét Ioniță Oaia (ejtsd: Jonicö Oájá), a főszerkesztő szekrényében tért magához. Ezúttal is ott volt a főszerkesztő macskája, aki most már régi jó ismerősként köszöntötte Hubát, sőt még dorombolt is neki. Így a bérelhető alteregó észrevétlenül meg tudta húzni magát és szokásához híven minden szót tisztán hallott. Nem is húzom tovább az időt. Átadom a szót Bogrács Hubának.

– Válságtanácskozás! Mindenki az irodámba! Most! Azonnal! – ezekre a pattogó parancsszavakra tértem magamhoz, Tisztelt Asztaltársak. Az a kurva macska nem csak dorombolt, hanem egyenes az arcomon aludt, így eltüsszentettem magam. Hajszál híja volt, hogy lebuktam. Az volt a szerencsém, hogy Ioniță Oaia akkorát üvöltött, hogy még a francia idegenlégió két híresen kemény őrmestere, Potrien és Latouret is elismerően csettintett volna, pedig némi hangerőért és átkozódásért ők sem mentek a szomszédba. John Fowler, alias Csülök az író és Troppauer Hümér, a költő mindezt hitelt érdemlően tanúsíthatják. Hiteles irodalmárok, hiszen mindketten nagyon tudtak ám pofozni.

No de, hogy a tárgyba térjek nem akármilyen tanácskozás zajlott a főszerkesztői irodában. Ioniță Oaia szegény szörnyű látványt nyújtott, szinte lila volt a feje, a nyakán tisztán látni lehetett a csaknem pattanásig feszült ereket.
– Leülni! Te is Alekszandra, megmondtam ezerszer, hogy ha azt mondom, hogy gyertek azonnal az azt jelenti, hogy azonnal és nem öt perc múlva, vagy a kávé után! – rivallt rá szőke kolléganőjére Oaia. Egy pillanatra megakadt rajta a szeme, majd a fejéhez kapott és kissé elfordulva témát váltott.
– Mi ez a halvány kék rúzs a szádon? Basszus Alekszendra, hogy nézel ki? Láttál te már vízi hullát? – fakadt ki mérgében a főszerkesztő.
– De főnök, ez hímsovinizmus! – sírta el magát a szőke.
– Na és aztán? Én vagyok a főnök, te meg megfogod a pofád! – töltötte ki mérgét szerencsétlen Alekszandrán Oaia. Ezután mély levegőt vett és kicsit higgadtabb hangnemben folytatta.
– Gondolom nem kell elmagyaráznom, hogy miért hívtam össze a válságtanácskozást. A bozgorok már megint megnyerték a bajnokságot. Mit megnyerték, megvédték a címüket. Ez már több a soknál! Ezt a mi olvasóink nem tudják megemészteni – ahogy valljuk be: mi sem – sürgősen megoldást kell találnunk erre a problémára. Meg kell nekik magyaráznunk ezt valahogy!
– De miért probléma ez főnök? – okvetetlenkedett már megint Alekszandra.
– Miért van az, hogy idiótákkal vagyok körülvéve! – sóhajtott fel Oaia. Majd egészen szelíd, de vészjósló hangon magyarázni kezdte.
– A probléma forrása részben mi magunk vagyunk, ugyanis ahhoz szoktattuk az acsarkodásra és gyűlöletre fogékony törzsközönségünket, hogy bajnok csak bukaresti csapat lehet, mindenki más csak akkor, ha a címet ellopja. Tehát ha most nem szolgáljuk ki az olvasó közönség igényét, hogy a bajnokság elvesztése miatt érzett fájdalmát ne csillapítsuk jól dokumentált kontextuális fájdalomcsillapítóval, akkor lassan elfordulnak tőlünk és előfizetőket veszítünk. Ha pedig előfizetőket veszítünk, akkor reklámbevételt is veszítünk, ha pedig reklám bevételt veszítünk, akkor…tudod mi fog történni veled Alekszandra?
– Ne is mond főnök, teljesen világos. De ezúttal mégis, hogy? Olyan magabiztosan nyerték meg a bajnokságot a kolozsváriak, hogy bírózni nem pusztán nevetséges, hanem egyenesen kontraproduktív lenne – csillantotta meg az elmúlt évek során felhalmozott szakmai tudását a szőke.
– Látom azért csak ragadt rád valami abból amit eddig tanítottam – enyhült meg kissé Oaia – Bírózni ezúttal nem tudunk valóban. Sajnos a csődvédelem alól is kijöttek már, így már az sem támadási felület. Ezért is hívtam össze a válság tanácskozást. Be kell vetnünk a „végső fegyvert”, más megoldás már nincs.
– Mi az a végső fegyver főnök? – szaladt ki a kérdés önkéntelenül is Alekszandra száján, de ezt nyomban meg is bánta.
– Úgy látszik mégsem voltál elég figyelmes. Nincs más hátra be kell vettünk az összeesküvés elméletet, azaz olyan anyagot kell gyártani, amely lehetőleg sötét, alvilági klub képét festi a Cséférének – állt elő a farbával a főszerkesztő. Alekszandra mégis elnevette magát.


– Ezt mégis, hogy képzelted főnök? Bemeséljük a népnek, hogy a CFR öt bajnoki címe kizárólag Piszkos Fred mesterkedésének köszönhető? Meg hogy az igazi Trebitsch személyesen járt közben az ügyben? Hogy a Nagy Főnök adta a pénzt? Esetleg, hogy Tüskés Vanek volt a kidobó fiú?
– Pontosan úgy! Zseniális ötlet Alekszandra, hát nem hiába tanítottalak mégis. Így ahogy mondod, legfeljebb e neveket kicseréljük. Mondjuk a Piszkos Fredét Böszészkura, a Nagy Főnökét Lelbachra és így tovább. Bocsáss meg drága Alekszandra, hogy üvöltöztem veled. A következő hónapban prémiumot kapsz! – lelkesedett be teljesen Ioniță Oaia. Annyit még hozzáfűzött emlékeztetőül, hogy azért figyeljenek oda az információk sorrendjére és arra, hogy nyilvánvalóan ne lehessen rájuk bizonyítani, hogy hazudnak, mert a legjobban manipulálni továbbra is részigazságokkal és a professzionális kivitelű montázzsal lehet.

Megmondom nektek őszintén Tisztelt Asztaltársak, hogy nekem ennyi bőven elég volt. Gyorsan megittam egy üveg rumot – ott találtam a macska mellett a szekrényében – és haza teleportáltam. Mert ami sok, az sok. Zárásként még csak annyit, hogy KEG elhúzhat a sunyiba amiért kiteregeti a nő ügyeimet. Most nem azért, de kettőnk közül ő az unalmas, meg sótlan. Megfolytatása következik…