A juhokat látványosan nyársra húzta a Lazio, miközben mi a Juventus ellen készülünk lezárni az alapszakaszt, még ha csak egy névbitorlóval is. Ráadásul a meccs előtti estén már pontosan tudni fogjuk a rájátszás meccseinek sorrendjét, ami akár a kezdőcsapat összeállítását is befolyásolhatja.

Egy hét múlva ugyanis a hatodik helyezett (Astra, Viitorul, Dinamo vagy Iaşi) ellen, a Fellegváron kezdjük a play-offot, a második körben pedig jön a nyáj. Pet Rescue pedig szokott annyira előre gondolkodni, hogy elkezdjen spekulálni. Hat játékosnak (Arlauskis, Manea, Bordeianu, Culio, Ioniţă, Ţucudean ) nem szabad sárgát kapnia vasárnap az eltiltás elkerüléséhez, nem elképzelhetetlen, hogy néhányan közülük nem játszanak majd ezen a meccsen. Utána már nem lesz ilyen para, a play-offban mindenki tiszta lappal indul. Ezt a Juventust pedig bármilyen összeállításban illik megverni, például egy Duka/Vâtcă – Peteleu, Vinicius, Mureşan, Camora – Hoban – Păun, Deac, Costache, Mailat – Baldé/Omrani kezdőcsapattal is. Persze ugyanúgy benne van a pakliban, hogy „a győztes csapaton ne változtass” elv alapján csak Mailat kerül vissza Djokovic helyére.

Ami viszont biztos, hogy Nouviert tavasszal nem látjuk játszani, hacsak le nem küldik a CFR II-be. A franciát ugyanis levette a klub az A listáról, hogy helyet csináljon a hivatalosan csak a héten leigazolt Gilvannak. Furcsa döntés, mert a szezon elején elég sokat és jól játszó Nouvier valamikor az ősz közepén esett ki Pet Rescue kegyeiből, azóta tétmeccsen csak időhúzó csere volt, viszont Luchin, Vlad vagy Rus még nála is esélytelenebb arra, hogy pályára lépjen. Itt üt vissza, hogy saját nevelésű felnőtt focista csak egy van a keretben (Păun), miközben négyet kéne nevezni az A listára, így a CFR 25 helyből csak 22-t tud betölteni. Az U21-es játékosok itt nem számítanak, ők a B listára kerülnek, amelyen nincs létszámkorlátozás.

A Juventus ugyan reménytelenül utolsó, de tavasszal már mutatott életjeleket: három meccsen 2 pont, mindössze egy kapott gól, az is 11-esből. Viszont egyet sem rúgtak, hiába cserélték le a fél keretet, néhány máshol már nem kellő veterán (C. Petre, Constantinescu, V. Gheorghe, Băjenaru, Elek) továbbra is Liga 2-es szintű a keretük. Erőből le kell darálni őket, ez általában jól is szokott menni mostanában a CFR-nek. A meteomókusok súlyos mjnuszokat ígérnek a meccsre, tessék majd rendesen bemelegíteni, mi is azt tesszük majd. Amúgy Ploieşti-en lesz, mert ennek a névrabló társaságnak stadionja sincs Bukarestben. Vagyis van, de abban max megyei bajnokit lehet játszani.

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

Juventus: Drăghia – Kardes, Wallace, Leca, Ştefan – V. Gheorghe, Acolatse, Rabei, Băjenaru – Ciobanu, Ciolacu.
CFR: Arlauskis – Peteleu, Vinicius, Mureşan, Camora – Hoban – Deac, Culio, Ioniţă, Mailat – Ţucudean. Sérült: Boli. Eltiltva: Djokovic.

A blogszerkesztőség tippjei:
bmiky: 0-2 Vinicius, Deac
Bogrács Huba: 0-5 Culio 5 mindet 11-esből
Groteszk Aladár: 0-2 Deac, Omrani
KEG: 0-3 Ţ3
McPásztori: 0-3. Deac, Baldé, Culio
Pálfi Csaba-Sándor: 0-3 Jánoska, Tzukifiú és Omrani
RJA: 0-2 Tzukifiú és Deák
Sir Humphrey Appleby: 0-1 öngól Drăghia