cfr_astra_cristianNa úgy, na! – mondá az egyszeri székely ember, amikor a villám csak harmadszori próbálkozásra találta telibe hőn szeretett napaasszonyát. Ilyesféle gondolatok töltöttek el bennünket is, miután a mieink váratlanul ötöt vágtak a címvédő gyurgyevói Astrának, és ez még az arénabeli Szuperkupa-vízilabda eredményét is feledteti – az ellenfél számára bizonyosan.

Úgy tűnik, Laci mester kezdi megtalálni a hangot azzal a vasutascsapattal, amelyet nem feltétlenül az ő edzői stílusának megfelelő játékosokból verbuváltak. Úgy is mondhatnánk, hogy eleinte csak megütötte velük a hangot, és ezzel a megtalált, egyre mozdonyosabb hanggal mostanra már nem annyira a hangot, hanem inkább az ellenfelet ütik. Mert az is szól. Mármint az ellenfél. Nemcsak a hang. Főleg, ha ütik. Ismételten. Valahogy akképpen, ahogyan A detektív, a cowboy és a légió című, kevésbé ismert, de annál szívhez szólóbb Rejtő-regényben olvassuk: „Nahát, akkor elő a coltokkal! A jó negyvenötös colttal, a mindenségit… És az idegent közvetlen közelről fejbe lövik, egyszer, kétszer, ötször, hatszor, szóval, huzamosabb ideig agyonlövik.”

Igen, az idegent huzamosabb ideig agyonlövik, azaz ütik. A mi esetünkben a cselekvést jelölő állítmány helyenként ütésről, másutt lövésről szól (nem kívánt törlendő). Az ellenfél pedig kínjában hangot ad. Szól. Szól a bírónak, a partjelzőnek, amíg besárgul. De nem a partjelző. Hanem az ellenfél. De még azon túl is ütik, míg belekékül, „a mindenségit neki” (mert ez már irodalom), tehát a mindenségit neki, mármint a sok piszok „bleu”-nek, azaz kékhasúnak, ahogy az emberszabásúnak csak komoly eufémizmussal nevezhető Latouret vagy Favre légiós kiképző őrmesterek és a hozzájuk hasonló egyéb Rejtő-figurák nevezik az orani táborba képtelen reményekkel betámolygó újoncokat.

cfr_astra_jakolis

No persze nem így kezdődött a dolog, hiszen a 8. percben a Teixeira által szépen kiugratott Niculae nyitotta meg a tabellát. A címvédő bajnok ismét vezet! Ugye, hogy egyből látszik, kinél az erő?!? Az erődemonstráció közben viszont a gólszerző még nem tudta (és valljuk be férfiasan: mi sem), hogy augusztus 21-én este a főlegvári pálya bejáratára bizton ki lehetett volna írni ama híres oaklandi kocsma jelmondatát, miszerint Aki itt erős akar lenni, az úgy jár, mint a vas. Fülig Jimmy magyarázata szerint „eszt úgy értik, hogy addig lesz ütve, amíg meleg. Nem üres felírás.” Hát nálunk sem asz vót. Pedig fel se vót írva.

Szóval vezet az Astra. Sebaj, két perc múlva Petrucci Jakolist ugratja, aki úgyis betalál a kapuba, hogy közben ifj. Silviu Lung majdnem Schumachert játszik, félig-meddig Battistonnak nézvén a mi derék horvátunkat. A bíró pedig fúj (vagy pfuj?), miközben a labda már átrepült a gólvonalon. Tizenegyes! „Most akkor vagy sárga lap a kapusnak és gól a javunkra, vagy piros neki és mi büntetőt rúgunk” – villan át az agyamon. Vagy hogy is van ezzel az új szabállyal? De míg ezt mérlegelem, Cristian Lopez már be is lövi a labdát az Astra hálójába. Egy percen belül másodszor Jakolis gólja után. Mert nekünk kettőt kell bevernünk, hogy egyet jóváírjanak, ugyebár. Hát elő azokkal a coltokkal, a mindenségit neki! Ideje vón’ őket mosmá’ huzamosabb ideig agyonlőni!

cfr_astra_tiagolopes_gol

De még nem lövik. Legalábbis az első félidőben nem. A Vasutas támad, ellenőrzés alatt tartja a játékot: lövés van, találat nincs. Larie picit Hamupipőkét játszik Teixeirával: elegáns lépéssel megigazítja az ellenfél lábbelijét, majd felemeli a karját, jelezvén: nem méltó arra, hogy Teixeira sarujának szíját megoldja. Nem is tette, hiszen a szíj (azaz a fűző) érintetlen maradt. Az ellenfél csatára a maga rendjén hasztalan bizonygatja a bírónak, hogy a meccs elején az ő lába még belefért az időközben félrecsúszott cipellőbe. Esküdözik, hogy ő valóban Hamupipőke, nem valamelyik szimuláns, gonosz mostohanővére, aki most próbálja beleerőszakolni a lábát a számára nyilván kis méretű lábbelibe, hogy a királyfi őt válassza. A bíró (a királyfi?) azonban részvétlenül besárgítja, és csak tisztes távolról pillant a csatár elővillanó sarkára. Talán a szag ijesztette el? Ez nyilván az ő titkuk marad…

Félidő. A nap ráadása: Andris fiam a lelátó alatt pózolhat a Fradin át hozzánk érkezett csíkszeredai csatárunkkal, Hodgyai Lászlóval. „Ezt a meccset meg fogjuk nyerni!” – mondja csillogó szemmel. Szó ami szó, a fiúk tényleg kárpótolhatnának bennünket a kedvükért kihagyott Omega-koncertért – jegyzem meg magamban, úgy félhangosan. És már cammogunk is visszafelé barátaink társaságában…

Az első negyedóra ismét mozgalmas, de valódi izgalmat megint Jakolis hoz a játékba: szépen kiugrik Oros mögül, aki „oroszosan” le is teríti (mint annak idején Vass Ádámot – szerencsére nem súlyos következményekkel). Cristian Lopez pedig megint belövi a büntetőt. És rá néhány perccel jön a fordulópont: az ellenünk befújt tizenegyest Mincă boszorkányos ügyességgel pattintja vissza. Marad a 2-1: még húsz perc van, de nekünk áll a zászló. Túlóra Lopes, a fáradhatatlan iparos gyönyörű hajrá végén elhiteti az ellenfél védelmével, hogy jobbra fog passzolni, erre ballal – ami nem az erőssége – kilövi a hosszú alsó sarkot. Nyilván csak azért, hogy ne csak büntetőket rúgjunk, hanem akciógólokat is. Meg aztán a Lopez/Lopes név kötelez. Megvan az L3, még ha névrokonok lőtték is.

cfr_astra_minca11

És nincs vége. Păun, akinek az akarásával általában nem volt baj, de a véghezvitelt nem mindig találta (vö. Pál apostol Rómabeliekhez írt levele 7,18), a 77. percben hirtelen megtáltosodik. Lefutja ellenfelét, majd visszafelé csellel megszabadulva tőle, pazarul oldalra passzol az imént őt ugrasztó Filipének. Felipe viszont már idejekorán kinézte magának a neves olasz hajósok (Kolumbusz, Amerigo Vespucci, etcetera) módján a szélárnyékból csak úgy szőrmentén ferdézve, szanzsén fölhúzott orrvitorlával érkező Petruccit, hogy az itáliai összetartás jegyében éppen a legalkalmasabb pillanatban a lábára tegye a labdát. Már csak azért is, mivel ennél az eredménynél már az egész talján csizma becsülete forgott kockán a három portugál találat után. És ez a becsület, az olasz csizma becsülete most oda kerül Petrucci futballcipőjének orra elé. A Filipe szélárnyékából vérbeli olasz fregatt módjára kilépő Petrucci pedig mélyen átérzi ezt a becsületbeli ügyet. Ezt nem szabad elpuskázni. De ugyanakkor méltó is akar lenni az Amerikát felfedező elődeihez. Új kontinenst nyilván már nem lehet felfedezni, továbbá az olaszok nem nagyon jeleskedtek a Föld sarkainak felfedezésében sem. De Davidének mégis sikerült egy újabb sarkot felfedeztetni Lunggal: jelen esetben a jobb felsőt. Ez ám az olasz pragmatizmus: a déli (azaz alsó) sarkot ugyanis Lopes már megismertette az ellenfél kapusával. Szépen, módszeresen, ahogy illik. Hadd tanuljon. Akkor most jöhet a felső. Kell egy kis szimmetria ebbe a tudományba, különben dögre unja magát az a lassú felfogású nebuló, nem igaz?

A dolog pikantériájához tartozik, hogy ezt a gólt elvileg már gyengített támadóblokkal szereztük, hiszen Laci alig másfél perccel korábban kapta le Cristian Lopezt a pályáról (csak nem a Conceicaótól örökölt mesterhármas-fóbia dúl benne is?), és helyette – ötödik védőként – Enét küldte be. Mintha azt mondaná: szép volt fiúk, a többit már kibekkeljük! Ehelyett – Bud monumentális balfogásait leszámítva (reméljük, ezzel legalább a fél évadra kipipálta a ziccer-kihagyásokat!) – a KVSC újfent megmutatta, hogy kontracsapatként le nem becsülhető ellenfél marad. Az olasz kontingens részéről Petrucci két találattal szintén megközelítette a mesterhármast, de ő sem érte el. Ennek elérésében már nem Laci akadályozta meg (hiszen elfogytak a cseréi), hanem a bíró. Utóbbinak ugyanis megmaradt a sípja, s ezzel végett vetett a nem mindennapi meccsnek, ahol eldördült négy büntető, az ellenfél pedig öt gólt és nyolc sárgát vihet haza. A masszőrjük valószínűleg alkalmival megy vissza Gyurgyevóba: nem fog felférni a buszra. Ez már kibekkelés a javából!

cfr_astra1

Egy szó mint száz: az Arénában nemrég az eső esett az égből, a Főlegváron pedig most a Csillag. Esett, de nagyon. És nekünk ez ugyanvalóst jólesett, a csillagát neki! Az Astrát a mieink ugyanis sebtében átképezték hullócsillaggá, amely a Kincses város fogyó holdas egén megkésett Szent István-napi tűzijátékra emlékeztető sebességgel repesztett lefelé. Méghozzá az évszaknak megfelelően, hiszen Augustus császár havában minden jólnevelt csillagtól ezt kívánja az illendőség. Szép volt, fiúk! Most már jöhet Temesvár ostroma!

Így játszottok ti (bmikytől) 

Mincă 7 Lélektanilag fontos pillanatban védett 11-est.
kicsi_gol Tiago Lopes 7 A beadásai nem jöttek be, de a félpályán végigvitt szólója eldöntötte a meccset.
Larie 6 Túlságosan kilépett a védőfalban az Astra gólja előtt, megúszott egy 11-est, de a második félidőben már a szokott eleganciájával hozta ki a labdákat.
kicsi_sargalap A. Mureşan 6 A vártnál kisebb nyomás alatt játszott, egy elnézett beadást leszámítva megbízhatóan.
kicsi_sargalap Peteleu 6 Vele indult a sárgacumami, a reklámtáblákba rúgta Vangjelit. Hasznos szerelései voltak, de támadásban rossz láb oldalon nem volt tényező.
kicsi_le Jakolis 8 Elvettek tőle egy gólt, de kiharcolt két 11-est. Más sebességi fokozatban játszott mint a mezőny összes többi tagja.
kicsi_fel A 80. perctől Nouvier. Háromgólos előnynél is volt kedve focizni, neki is köszönhetjük az ötödiket.
kicsi_gol kicsi_gol Petrucci 8 Okos futballal játszotta be a teljes középpályát, négy lövéséből kettő bement.
Filipe 7 Gólpassz, kiharcolt 11-es, sok labdaszerzés.
Păun 5 A negyedik gól előtt szétzilálta az Astrát védelmét, de a többi akciójába most is belezavarodott.
kicsi_gol kicsi_gol kicsi_le Cristian 7 Laci megmentette a mesterhármastól és egyben KEG-et a posztírástól.
kicsi_fel A 75. perctől Ene 6. Védekező középpályásnak állt be, zártabb lett vele a csapat, a labdaszerzések után egyből indította a kontrákat.  
kicsi_le Juan Carlos 6 Elegáns cselek és egy ravasz szabadrúgás.
kicsi_fel kicsi_sargalap Az 59. perctől Bud 4. Két tökéletes ziccert nem illik a kapusba lőni.

Fotók: Gábor István-Gábor