Szerda este elkezdi a Ligakupát is a KVSC, a tavalyi szezonhoz hasonlóan megint Iaşi-ban, de igazából fogalmunk sincs, mit várjunk a meccstől. Dican Feri szerint a cél a trófea (és a mintegy 400 ezer eurós pénzdíj – tesszük hozzá mi) megnyerése, de azért nem lepődnénk meg túlságosan, ha az eddig kevesebbet játszó arcok lennének a kezdőbe, mint Mincă, Dani, Filipe vagy Veres.
Ugyanakkor a Liga 1-ben megint hétfőn játszik majd a csapat, azaz a Dinamo elleni bajnoki elég messze van ahhoz, hogy akár a legerősebb felállásban próbáljon meg visszavágni a CSMS-nek. A sérültek mellett biztosan nem játszik Păun, aki az U21-es válogatottnál töltötte az elmúlt hetet, és kedden két gólt vágott a Örményországban 3-2-re nyerő csapatban.
26 hozzászólás @ Kell-e nekünk Ligakupa?
Paun azért nem játszik rosszul a válogatottban sem
Ott is ugyanaz a posztja, mint itthon? Mert mintha ott 11esben szerepel, az meg a sima csatár
Na végre, játszik már a KVSC! Mert ezek a válogatott meccsek nagyon unalmasak voltak!
Azért nem akármi a pénzdíj sem! Ezt csak a győztes kapja, vagy részesedik belőle más csapat is? (Második, harmadik, negyedik?)
Ehhez képest Magyarországon épp most szüntették meg a ligakupát, mert a porcelánbabák nagyon leterheltté váltak tőle! Meg a biztosítási csalások miatt, állítólag! Ilyen alapon például minden bankot be kellene zárni, mert olykor előfordulnak bankrablások! Ez a magyar foci!
Üdv Takács Úr!
Ezzel meg volt mára a magyarországi fertő elemzése, vagy várhatunk még egyéb magasröptű gondolatokat? Írjon már egy-két kiváló gondolatot a szárnyaló román fociról is, ahol még mindig egy Szaúd-Arábiában levezető öregecske középpályás a legkiemelkedőbb labdarúgó.
Várom.
Ami a román ligakupát illeti: csak úgy kalap alól IQ-ból mondja már be a tavalyi győztest és kit vert a döntőben? Egy, kettőőőőő, háááároooom…
Na látja, ennyire fontos a Liga Kupa.
Üdvözlöm, kedves HZOLI! A ligakupákat általában ezért szokták megrendezni, hogy növeljék a mérkőzésszámokat, valamint játéklehetőséghez jussanak tétmérkőzéseken a kevésbé foglalkoztatott játékosok is! És még vannak tartalékbajnokságok is több helyen, vagyis a tartalékok egymás ellen játszanak! Nálunk a tartalékok többnyire az NB III-ban kergetik a labdát! Nálunk egy első osztályú csapat átlagban 40-45 meccset játszik szezononként! Ez kb. 10 meccsel kevesebb a nagy európai átlagnál! Tehát nem az a lényeg, hogy mondjuk Romániában ki nyerte a ligakupát, hanem a mérkőzésszám!
A magyar fertő kifejezést maga hozta elő megint! Hát ami a maga kedvenc csapatánál történt, hogy szétkergetem a bajnokcsapatot edzőstől, és taknyolok (bocs, a bárdolatlan kifejezésért!) egyet a Burcsa-Casoni manőverrel, hónapokat elvesztegetek a csapat életéből, stb, ez nem fertő?
De nem minden fertő a magyar futballban! Amit a válogatott nyújt az csodálatos! A Dárdai-vonal kb. 15-20%-kal megnövelte a csapat teljesítőképességét, az eddigiekhez és a valós tudásukhoz képest! 7 egymásutáni tétmeccs mindegyikén pontot szereztünk, ha emlékeim nem csalnak, ez utoljára Mezeynél fordult elő! Hogy a válogatottakat többnyire német edzők irányítják, ezt is nagyon üdvözlendőnek tartom, azonban minősíti a magyar szakemberek tudásszintjét is egyúttal. Képzelje el, hogy egy német gyerek 6-7 éves korától kezdve ilyen edzőktől tanul, mint akik idejöttek és egycsapásra megnövelték a kezük alatti magyar játékosok tudásszintjét egyhatodával, egyötödével néhány hónap alatt, mérhető teljesítményben és nem szövegelésben! Ez a dolog itt játszódik a szemünk előtt, most már érti, hogy miért beszélek én fertőről.
A román fociról! A romániai szakértők (köztük az olyan magyarok, mint pl. Bmiky, vagy Bölöni) egybehangzóan állították, hogy az elmúlt 20-25 év leggyengébb román válogatottja szerepelt legutóbb az Üllői úton. Ez ellen a csapat ellen esélyünk sem volt a győzelemre, mindazok ellenére amit fentebb leírtam a német edzők hatásáról! Most már tetszik érteni, hogy mekkora a különbség a két ország focija között? És akkor a klubfociról még nem is beszéltem, attól függetlenül, hogy az idén sikerült a román kluboknak majdnem lesüllyedni a magyar klubok szintjére az európai kupaporondon!
Ha látná maga a KVSC meccseit, akkor bizonyára azt kívánná, mint én: bár lenne három-négy olyan csapat a magyar NB I-ben, mint a KVSC! De egy sincs, még az én kedvelt Fradim sem!
Miért? A Fradi is csődvédelem alatt áll?
Látom a humora nem hagyta el Koperecki „U”r! Amúgy visszajött a nyári szabadságról? Mindenesetre üdvözlöm!
Szép okfejtés,igenis szükség van a ligakupa mérkőzésekre.Talán ha több edzés vagy meccs van az aranylábuak mögött meg lett volna a 3 pont Belfastban.
De így mint a betonfalról pattant a labda róluk jó messzire,főleg a mackónadrágosról. És ez egyáltalán nem humoros!
Most kell nekünk csődeljárás amikor ismét két csapat indulhat a Bl-ben. Mai hír egyébként…
nem mai hír, egy éve lehet tudni, ma csak a részletes menetrendet tették közé
Maga annyira a fellegekben jár bizonyos esetekben, hogy ha többezer felénk kószáló migráns kapaszkodna a lábába, sem tudná visszarángatni a földre. Teljesen elvesztette a realitásérzékét, évekkel ezelőtt is ugyanezeket a magasztaló jelzőket használta a román focivalóságra, miközben legalább három kategóriát esett a színvonal, sajnos a KVSC csapatánál is.
Az igazságot látjuk, láttuk. Itt volt az nb1-ben Vasile, taktikailag még az ottani edzők színvonalát sem érte el, itt van Ivanovszki, aki az egyik legsutább, legindolensebb játékos az élvonalban (egy-két évvel ezelőtt Ön itt ajnározta, hogy bezzeg a Mirko, az az igazán fasza játékos, fényévekkel übereli a „magyar fertő” színvonalát – a Juhász Roli mondta,hogy „… vele fogjuk helyettesíteni a Nikolicsot, mikor edzésen sem tud gólt lőni…?”). Mondjuk szélsőként megüti az átlag színvonal nálunk – talán. Kb. mint a Liga 1-ben.
Évekkel ezelőtt ez egészen más volt – a különbség a két liga közt , most kb. egy színvonal a kettő. Nem mi javultunk.
A Videotont meg hagyjuk, rossz szakmai döntések születnek mindenhol, most ennek isszuk a levét.
Több realitásérzéket kellene tanúsítania, ajánlom bmiky cikksorozatát az nso.hu-n. Az archívban megtalálja, abból tanulhat egy-két okos gondolatot.
Még egy gondolat: általában a mostani meccstudósítások nem azt közvetítik a tudatlanok (pl. én) felé, hogy kihagytam valami kihagyhatatlant a meccs elmulasztásával (nincs lehetőségem követni, csak összefoglalót nézek), a kommentelő szurkolók véleménye is abba az irányba mutat, hogy ritka szar valami folyt a pályán, de Ön mindig lát 3-4 „világklasszis” teljesítményt és színvonalra is van egypár pozitív jelzője. Nekem többezer mérkőzés megtekintése után már kialakult az a képességem, hogy el tudjam választani a szart a májtól, maga még ez előtt tart.
P.S.
A Libakupa szart sem ér -sem náluk, sem Romániában. Bár ott legalább a pénzdíj elfogadható.
Hzoli! Ha nekem írta azt, amit írt, akkor csak annyit mondanék magának, hogy évekkel ezelőtt még nem voltam itt ezen a blogon és Ivanovszkit sem ajnároztam különösebben sohasem.
Maga egy tipikus fellengzős magyar, a fellengzős magyar focivilágból, aki nem viseli el, hogy valakinek az Önétől eltérő a véleménye!
Ugyanígy hőzöng itt a több ezer meccsével és lehet, hogy fele annyi idős, mint én vagyok! Én 1962 óta nézek meccseket (nem számoltam hány ezret) és nekem meg az a képességem alakult ki, hogy nem fogalmazok meg megdönthetetlennek hitt véleményt olyan meccsekről, amelyekről csak összefoglalókat láttam és csak meccstudósításokat olvastam!
Én csak egy magyarországi KVSC-szurkoló vagyok és mint ilyen néha összevetem a két ország fociját. És ha Ön nem látja a kettő közötti különbséget, annak ellenére, hogy a romániai, benne a KVSC is, az utóbbi időkben eléggé visszaesett, akkor nagyon sajnálom magát!
Végezetül még egy adag realitás: a román klubcsapatok úgy estek ki az Európa Ligából, hogy azért megvertek egy AZ Alkmaart, egy Rosenborgot, egy St. Etienne-t. Ha a fellengzősége megengedi, méltóztassék utána nézni, hogy a magyar csapatok kiket győztek le, illetve kik ellen estek ki és hányadik körben. Ezután foglaljon állást abban, hogy kinek a lábait kellene a migránsoknak visszarángatniuk a földre!
1 millió a teljes pénzdíj, ebből kap 400 ezret a győztes. Igazából a tévék erőltették ki a létezését, hogy kompenzálják a létszámcsökkenés miatt változó meccszámot.
Kozvetiti valamelyik TV eloben a merkozest?
Elobb kerdeztem mint gondolkoztam… digisport 1 kozvetiti eloben
LOOK, Dolce, Digi adja mindegyiket
Változik a világ. Tavaly, amikor kiestünk az első körben, azt boncolgattam, hogy ez milyen jó lehetőség a kis költségvetésű csapatoknak, de nekünk pl. felesleges, mert az esetleges első helyért járó 3-400000 euró is csekély a csapat költségvetését figyelembe véve. Nem éri meg a fáradtságot, az utazásokra is rengeteg pénz elmegy, a bajnokságban és kupában is megisszuk a levét.
Most meg úgy állunk, hogy olyan lenne az a 400 ezer euró a jelenlegi helyzetben, mintha megütnénk a főnyereményt a lottón.
Azert ez is egy trofea :))
egy link?
http://www.digisport.ro/Pages/TV/DigiSport+1
Ha RDS-ed van.
Vereş, ez meg mi(vagy ki)???
Veres Szilárd
Mármint Constantin Vereş?
Nem! VERES SZILÁRD! Így írta ki a tv is a mai meccsen a nevét!
Pont erre próbálok utalni, a világ bármelyik tájáról érkező focistának le tudják írni a nevét úgy, ahogy van, és a Szilárd mezén a tegnapi mérkőzésen mégis mit írt? Vagy csak nekem tűnt fel, vagy csak engem zavart, vagy ez már így van időtlen idők óta, csak nekem most tűnt fel? Épp tegnap ecseteltem, hogy milyen az, amikor az embert olyan gesztusok érik, amiktől összeszorul a szíve, nekem ilyen volt azon a bizonyos okt. 23.-án a Galata stadionján, amikor a mérkőzés előtt, mikor még alig voltak bent a török drukkerek, a hangszóróból megszólalat az „Avanti ragazzi di Buda” – hihetetlen érzés, hogy Isztambulban tudatják a törökök a Kolozsváriakkal, hogy magyarok, ez szívszorító, a tegnapi látvány meg – gyomorforgató…
még egy enyhe kiegészítő: a GSP oldalán már Vereş-ként jelenik meg az összesítő táblázatban…
Sic transit…
http://www.gsp.ro/fotbal/cupa-ligii/video-inlocuitorul-lui-tade-la-cfr-a-ajuns-la-5-goluri-in-8-meciuri-a-marcat-si-cu-csms-iasi-1-0-458282.html
Nekem is feltünt,most már nem csak a település nevekkel foglalkoznak,hanem a személyneveket is megpróbálják románosítani.Ez maradt meg legjobban a mérkőzésből,meg a tehetséges francia.Mire számíthatunk még,amikor még Keserü neve alá sincs odabiggyesztve ez a megkülönböztető írásjel ? Akiről köztudott,hogy nem beszéli a magyar nyelvet.
Bocsánatot kérek, de én azt nem vettem észre, mi van írva a mezére! Eddig simán Veres volt, a Look tv is úgy írta ki, ahogy a magyar nyelvben használatos: Veres Szilárd.