SONY DSCLed Zeppelin: No Quarter. Épp ezt a dalt hallgatom újra és újra, amikor ezt a kissé rendhagyó posztot képernyőre vetem. Meglehetősen kialvatlan és fáradt vagyok, ez lehet az oka, hogy felébredt a bennem szunnyadó filozófus. Nem kell megijedni a címtől: a „helyes” szó csak azért szerepel benne, hogy kellően provokatív legyen, valójában eszem ágába sincs kinyilatkoztatni az egyetlen, kétségbevonhatatlan igazságot. Már csak azért sem, mert nem nagyon hiszem, hogy ilyesmi létezik. Hogy miért muszáj nekem értekeznem most a szurkolásról? Megmagyarázom: mert, csak.

Mostanában nem jó szelek fújnak a Fellegváron, a balkáni vadkapitalizmus most épp az árnyékos oldalát mutatja felénk és ez az oldala rútabb a legelvetemültebb vasorrú bába ábrázolásnál is. Emlékeztek még a bemutatkozó posztomra a megboldogult Népsportos korszakban? Na az szólt arról, hogy egy bámészkodó nézőből hogyan lesz szurkoló.

Ha most itt ülne mellettem Szókrátész, valószínűleg elkezdene gecizni szemétkedni, hogy „mit értesz az alatt, hogy szurkoló?” Szerintem hozzávágnék valamit, ami kellően súlyos tárgy ahhoz, hogy fájdalmat okozzon. Ez ugyanis egy rendkívül aljas kérdés, mert persze mind értjük, tudjuk, hogy mi az, de mi van akkor, ha elő kell rukkolni egy épkézláb meghatározással? Ide a rozsdás bökőt, hogy két ember nem adna azonos definíciót.

No meg lássuk be: külső megfigyelő számára a szurkolás egy fajta érthetetlen őrület, laikus nem érti mi különleges van abban, hogy 22 ember kerget egy labdát, ráadásul ha utoléri jó nagyot rúg bele, hogy kergethesse tovább. Régész cimborám – aki ráadásul nagy pályán középcsatár poszton űzte korábban a sportágat – el-el röhögte magát amikor egy-egy győzelem után azt találtam mondani: nyertünk. Mókásnak tartotta a királyi többest. És van benne valami. Egy kicsit ugyanis hasonlít arra amikor a hídon áthaladó elefántnak a fülébe súgja a hátán utazó egér, hogy: Hallod Jumbó, hogy dübögünk?

Na. Egy kicsit távolról sikerült indítani, de csak elérkezünk a tárgyhoz. Mért a faszért kell egymás torkának ugrani már a foci kapcsán is? Ne értsetek félre, ez nem spéci nektek szánt dorgálás, de hát olvastok fórumokat és bizonyára látjátok: mindig, mindenhol kerül valaki, aki nemcsak tudja az igazságot, hanem azt mindenkinél jobban tudja. (Ezt kifejtettem bővebben a népsportos korszakban az És akkor most verbálisan páros lábbal herezacskóra című bejegyzésben.) És többnyire nem csak egy valaki kerül, hanem több is, olykor meg kifejezetten sok önjelölt lángész feszül egymásnak.

kalota1195

Tisztelt Asztaltársak, tartozom nektek egy vallomással: megrögzött humanista vagyok. Hogy értsétek mi ez az én humanizmusom: egyetemen, vizsga előtt akkori évfolyam és lakótársam megkérdezte: te megérted ezt a Heideggert? Mondtam neki: hát persze, ő is ember volt. Ha másra nem is, de erre jó volt a filozófus alapkiképzés amit az egyetem nyújtott: megtanultam, hogy nem létezik olyan, hogy eleve helyes álláspont és minden nézetnek helye van a nap alatt (Nietzsche után szabadon).

Ezért van az, hogy értetlenül állok a hiperintelligens, tesztoszterondús, virtuális szájkaraték előtt. Nem értem, bazdmeg. Ez az oka, hogy amióta írok ide a blogra egyetlen provokációra sem válaszoltam, és tökmindegy, hogy az a nagy múltú Manchester United magyar ajkú drukkerhadának VOÉA kommandójától vagy máshonnan érkezett.

Pedig még a divatdrukker jelzőt is megkaptam. De az is csak elsőre volt némileg bosszantó, második blikkre már röhögnöm kellett. Ugyanis világéletembe szembe mentem a divattal. A gimiben is ezért lettem inkább rocker mint diszkópatkány. Pedig épp a Coco Jambo volt akkor a divatban. Mióta elszabadultak az indulatok az interneten, divat az anyázás. Nos barátaim: én azért se.

Attól tartok a kattintott egérkorszak embere ugyanolyan nehezen érti meg, hogy a másik embernek, akinek más a neveltetése, más a szocializációja értelemszerűen másképp látja a világot, mint az első ember, aki hirtelen ráébredt: neki kultúrája van. Én nyugodtan alszom akkor is, ha senkit sem győztem meg az igazamról. Mert leszarom. Mert a nyelv – ahogy én látom legalábbis – nem arra való, hogy igazunk legyen, hanem, hogy párbeszédet tudjunk folytatni egymással. Ez számomra annyira nyilvánvaló, hogy szinte üvölt.

No de akkor mi értelme van szurkolni? És hogyan szurkoljunk, hangosan a B középből, vagy diszkréten az átlag nézők között elvegyülve? Melyik a helyes módja a szurkolásnak? Na látjátok, pont ilyen könnyű manipulatív, megosztó, konfliktust keltő kérdéseket feltenni. Mert ez a kérdés hamis dilemma. Nem létezik kizárólagos és egyedül üdvözítő szurkolói magatartás forma. Miért ne szurkolhatna mindenki vérmérsékletével megegyező módon?